0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. február 22.

A juhászat öröklődik – Imrék a nyáj mellett

Aki ismeri a juhásztársadalmat, pontosan tudja, ki volt idősb Varga Imre, Varga Imre, ifjabb Varga Imre és ki az ötéves Varga Imre. A két idősebb Imre már nincs közöttünk, de bizonyára megnyugvással szemlélik fentről, hogy a juhászmesterséget (és a nevet) az utódok továbbviszik.

A Varga család apai ágáról közel 400 évre visszavezető juhász családfa jelzi, a név kötelez. Varga Imre nagyobb gyermekei, ha nem is a juhászként tevé­kenykednek, de állattartással fog­lal­koz­nak, a legkisebb Imi viszont óvoda helyett is a birkák közé menne. A hagyo­mány tehát foly­tatódik. A családban egyéb­ként az uno­katestvérek és a nagybácsik is juhászok.

– A családom Orgoványból származik; a nagyapám úgy került Dunavecsére, hogy az itteni földesúr juhászt keresett, ő pedig el­vál­lalta – idézi fel Imre a család huszadik századi történetét. – A téeszesítés során elvették nagyapám birkáit is, be kellett állnia TSZ-juhásznak.

Háztáji juhászként Szent György­től Szent Mihályig 6-700 falusi birkát legel­tetett. Mindig kinn aludt a nyáj mellett. Volt olyan, hogy reggelre a subáját belepte a hó, mégsem volt hajlandó a kunyhóba húzód­ni, csak mikor apámmal a subát elloptuk tőle.

Apám Gyomán juhásziskolát végzett, majd 1969-ben a dunavecsei TSZ-ben kez­dett dolgozni, majd 1972-től német hús­me­rinó tenyészettel foglalkozott. A ’90-es évek­ben leszázalékolták, onnantól ma­szek juhász volt. A családunknak mindig is voltak birkái, Dunaföldvár–Dögvölgy­pusz­tán tar­tot­tuk őket. A szövetkezet fel­szá­molásakor apámék nem hagyták vesz­ni az ottani törzstenyészetet és föl­de­ket, sőt legelőket is vettek és béreltek, ahogy én is – például egyházi birtokon is legeltetek.

Már kisgyerekként is dolgoztam az álla­tokkal, tehát mondhatom, beleszülettem a juhászatba. A tanult szakmám azonban ács, a Budai Várban több tető is az én kezem munkája. Eleinte őstermelőként tartottam az állatokat, hét éve pedig családi gazdaság vagyunk. Egy ideig a növénytermesztésbe is „belekóstoltam”, mert nem szerettem legeltetni, most viszont Imikével minden délután közösen legeltetünk. Igyekszem neki átadni a tudást és a hagyományt, amibe beletartozik a zsiványság is, mert a juhásznál nincs zsiványabb ember – mondja Varga Imre, aki állományáról csak annyit árult el, 500 fölötti, ugyanis nagyapjától azt tanulta, hogy egy igazi juhász nem mondja meg, hány birkája van. (Természetesen nap­­rakész nyilvántartásokat vezet – a te­nyésztés ezt megkívánja.)

A német húsmerinó törzstenyészetében 220 anyaállat és 56 növendék van. Imre hat vérvonalat visz. Tavaly elkezdett legelő­ker­teket is kialakítani, ahol jelenleg háremezés zajlik, mert a szabadon legeltetésükhöz 6 ember kellene, de annyi nincs.

Egyébként saját és bérelt földeken is gazdálkodik, kaszálás után 78 hektárra járhat az áru­ter­melő nyájjal, mert az is van a tenyészállatok mellett.

Ahogy a juhászkampóval kiemelte a nyáj­ból a kedvenc kosát, hogy azzal fotóz­zuk le, látszott, bizony ő sokkal többet tud a juhászatról, mint amit meg lehet tanulni. Számára az is magától értetődő, hogy – különösen melegben – a nyájat mozgatni kell, ne álljon össze, meg az is, hogy a birka széllel szemben akar legelni.

A Varga család a juhászhagyományokat nem csak elvben, tárgyakban is őrzi: Imre a nagyapja és az édesapja ezüstgombos juhászmellényére, kalapjára, botjára is félt­ve vigyáz, csengőgyűjteményüket pedig tovább gyarapította.

A hagyományokhoz való ragaszkodás látszik abban is, ahogy az őshonos állatokat szereti, tartja, legyen az magyar hidegvérű ló, juh vagy őshonos kutya – a puli nagyon loboncos, így a család­ban a fürgébb mudi a kedvelt juhász­kutya.

Árutermelő nyájában kecskeméti sár­ga­fejű fajtát is tart. Romániából hozott sár­ga­fejű berkét, mert az „szarvas birka”, ami Imre szerint masszívabb, keményebb állat. Ezekre teszi a csengőt is. A fajta valóban kemény és kitartó, Imre sokat megy velük, akár napi 8 kilométert is. Szerinte emiatt állatainak megerősödik az immunrendszere, egészségesebbek lesznek.

– Évente háromszor elletek: január 5-én, május 5-én és szeptember 10-én kezdődik a 6 hétig tartó elletési időszak, és persze 6 hétig űzetek. Az ellés a benti, istállóhoz közeli gyöpön zajlik, onnan lóval, autóval hordjuk be a fias birkát.

Ez szerintem egész­ségesebb az állatnak, mint ha a trágyára ellene, és persze átláthatóbb is, így nincs összeellés. Télen viszont az istállóban elle­tek – mondja a juhász. – A fias birkákat kizárólag lucernával etetem, és napi egy kiló abrakot is kapnak – reggel és délután 50-50 dekát. Az állomány többi része kizárólag télen 30 deka abrakot, tört kuko­ricaszemet is kap. A vemhes és az üres anyák­kal lucernát, éjszakára pedig szénát etetek.

A törzstenyésztésről szólva Varga Imre elmondta, hogy tenyésztőként termé­sze­tesen ki kell a vevőt szolgálnia, de a német húsmerinóra jellemző kopasz fejre és lábra nagyon vigyáz. „A német húsmerinóról azt tartják, hogy tejetlen, de ez ma már nem igaz. A németek a fajta modern tenyésztése során a jobb tejtermelésre is »szelektáltak«. Egy biztos, apám és nagyapám örökségét míg’ élek, viszem tovább, és remélem Imike is folytatja a hagyományt.”

Forrás: Kistermelők Lapja