„Az a baj, hogy a borász állandóan a szőlőtermelő támogatására célozgat!” „Ha a tavalyi árak 20 forintot emelkednének, az jelen inflációnál csak értéktartás lenne, reál értékben semmit sem növekedne. De már most az AKG-ra hivatkoznak, hogy kompenzálja majd nekünk a kiesést.” „Idén óriási ráfizetés lesz ha az üzemanyagárak elszabadulnak, az inputanyagok már elszabadultak, a szőlő ára meg marad az előző évek szintjén.” „Sokan már most abbahagyják a permetezéseket, ha megtudják, hogy nem lesz emelkedés a felvásárlási árakban legalább olyan mértékben, mint a költségek növekedése.” „Ha nem követik a felvásárlási árak a megemelkedett költségeket, akkor amint lejár a 2022-2024-es AKG, akkor nagyon nagy területen várható művelési ág váltás.”
Hiába szebb, koncentráltabb a termés, magasabb a mustfok, ez legfeljebb néhány plusz forintot jelent a termelő számára. A mezőgazdaság ki van téve a természet szeszélyeinek, ezzel más esetben tisztában van a fogyasztó és képes/kénytelen akceptálni az ebből fakadó áringadozást, a szőlő kapcsán valahogy mégis a termelő nyeli le a különbséget. Jó 10-15 éve ugyanis nem, vagy alig mozdulnak a szőlőárak.
Nagyon eltérnek az önköltségi számítások, hiszen aki értékesítésre termeli annak az a célja, hogy viszonylag alacsony költséggel, jó átvételi áron és nagy mennyiséget termeljen, míg a felvásárlónak éppen az ellenkezője.
Ez önmagában hektáronként legalább 300 ezer forint körül alakul, de inkább 400 ezer forint. Akar venni egy kis káliumot, foszfort? A gazda számára a tápanyag a kijuttatása legalább 240 ezer forintot jelent. Be kell menni az ültetvénybe metszeni? Tőkénként minimum harminc forint, mindezt hektáronként négyezer tőkével számolva 120 ezer forint. Év közben ott vannak a zöldmunkák – le kell kötni, hajtást válogatni esetleg lelevelezni – alkalmanként ez is 15-20 ezer forint. Ehhez jön a kézi vagy gépi szüret.
Hamar összejön az egymillió, idén inkább egymillió háromszázezer lesz a hektáronkénti önköltség.
„170 hektár szőlőt kezelek, az egyik területen az önköltség kilónként 400-450 forint, a másikon pedig 100-110 forint. Aki ez utóbbit el akarja adni, és nem kap érte 120-150 forintot, akkor veszteséget termel.
Ha a másik szőlőt nyolc alkalommal kell permetezni, akkor ezt a fajtát tízszer. Az egymillió háromszázezres árbevétellel szemben egymillió forint az önköltsége. Tehát a matek nem jön ki. Hol van akkor a bővített újratermelés, az amortizáció? Hol van a tápanyag visszapótlás? Sokan mondják, hogy a szőlő nem kíván tápanyagot, az megél magától. Még ha az átlagtermés 40 és 50 mázsa között mozog, ott is szükséges tápanyagot pótolni, káliumot, foszfort adni ahhoz, hogy a bornak legyen zamata. Ha nincs a talajban tápanyag, a borban is meg lehet látni a különbséget. Ha saját munkáját nem számolja be, akkor pedig nincsen értelme gazdálkodni.
Ha ezt a szőlőtermelő bevallja, abban a pillanatban a felvásárló a maga véleménye szerint hangolja az önköltséget, az átvételi árat.
Régen a szőlőtermesztés volt a szakma csúcsa – a gyümölcs- és zöldségtermesztéshez viszonyítva – jelen pillanatban messze lemaradt, mert nincs jövedelmezősége. Egy szántóföldi kultúrához képest messze termel elegendő bevételt.
„Az a gond, hogy az ültetvényeink nagy részét kordonműveléssel telepítettük, keskeny sorral és sok kézi munkaerő igénnyel. Ha marad a mostani helyzet, vissza kell térni a régi időkbe, amikor nagy sortávolsággal, hektáronként kevesebb tőkével dolgoztunk, épphogy belenyúltunk a szőlőkbe”- véli egy másik gazda. Azt szokták mondani, hogy más az, amikor 5500 tőkéről vagy annak feléről szüreteljük le ugyanazt a mennyiséget. Egyes megközelítések szerint nem a tőkeszám, hanem a lombtömeg mennyisége számít. Már Lenz Moser megmondta, a legfontosabb, hány négyzetméter levélfelület kell egy fürt szőlő kineveléséhez.
Az inputanyag-árak szintén emelkednek követve az inflációt, ráadásul már mindent külföldről hozunk be. Itthon szinte semmit sem állítunk elő, ennek megfelelően euróért érkezik az import áru, ami a forint gyengülését követve minden évben tovább drágul. Ahogyan a rezsiköltségek is nőnek, üzemanyagár az egekben, ezek mind-mind közvetett hatást kell, azaz kellene, hogy gyakoroljanak az árképzésre. Ha a szőlőár megfelelő jövedelmet biztosít a szőlőtermelő részére, fedezi a művelés költségeit, az ültetvény amortizációját, ugyanakkor a szőlőfelvásárlói oldalról is kigazdálkodható, az ágazat jövője hosszútávon biztosított.