Back to top

Egyre többfelé tapasztalható nagyfokú aszály

Az ország nagy részén rendkívül száraz időjárás gyorsította fel a gabonák és a repce érését, és a nyári növények is nagyon megsínylik a júniusi aszályt és a forróságot. Sajnos az előttünk álló napokban is csak elszórtan lehet záporokra, zivatarokra számítani. Számottevő visszaesés a hőmérsékletben csak a jövő hét közepén valószínű, akkor kissé növekszik a záporok esélye is.

Az elmúlt egy hétben meleg, a legtöbb helyen száraz időben volt részünk. Pénteken este egy gyenge hidegfronthoz kötődően alakultak ki a Dunántúlon elszórt záporok, zivatarok, majd szombaton egy kiterjedt zivatarlánc is létrejött a Gyöngyös–Mórahalom vonalban kisebb körzetekben felhőszakadásokkal. Vasárnap az északkeleti országrészben voltak nagyon gyenge záporok, melyek jellemzően a port sem verték el, majd kedd reggelre virradóra a Dunántúl északi részén alakultak ki zivatarokkal is kísért záporok, de számottevő mennyiség ezekből is csak kevés helyen esett.

Az elmúlt öt nap csapadékösszege a Kisalföld nagy részén illetve a Bakonyalja térségében, valamint az ország középső részén egy keskeny sávban haladja meg az 5 mm-t, máshol csak nagyon kis mennyiség vagy egyáltalán semmi nem esett.

Június első harmadában a Dunántúlt, illetve az Alföld nyugati, délnyugati tájait még jelentős esők öntözték, majd a hónap második és harmadik dekádja az ország nagy részén az ilyenkor szokásosnál szárazabban alakult, a Tiszántúlon csak 5-25 mm esett a hónap során.

A talajok nedvességtartalma egyre nagyobb területen és egyre mélyebb rétegben csökken a növények számára hasznosítható víztartalom arányában a kritikus 40%-os érték alá.

A Tiszántúlon és az északi országrészben is sokfelé már a felső egy méteres réteg nedvességtartalma is kritikusan száraz, a felszín közeli talajréteg pedig szinte semmi nedvességet nem tartalmaz. Kedvező talajnedvességi viszonyokat szinte csak a Balatontól nyugatra, délnyugatra találunk, míg a Dunától keletre nagy területen nagyfokú, a Tiszántúlon egyre többfelé súlyos aszály jelei mutatkoznak.

Az őszi vetések érése jelentősen felgyorsult június második felében a meleg, száraz időben, így a betakarítási munkákat is hamarabb elkezdték a szokásosnál. Az őszi árpa aratása jellemzően már be is fejeződött, a búza aratása is folyamatban van, és a repce is érik.

A keleti országrészben erősen megviselte az őszi vetésű növények állományait a virágzás és szemfejlődés időszakában bekövetkezett aszály. Ez a termés minőségében és mennyiségében is megmutatkozik majd. A Dunántúlon ebben a két kritikus fenológiai fázisban kaptak esőt az állományok, arrafelé kedvezőbb a kép.

A napraforgó és a kukorica is vegyes képet mutat: a Dunántúlon, főleg délnyugaton szépen fejlődnek az állományok, a talajban van elegendő nedvesség, így a meleg, napos idő kedvező feltételeket teremt a fejlődéshez.

Keleten azonban szenvednek, alig fejlődnek az állományok az aszálytól, a szombati zivatarlánccal érintett területeken, sajnos csak kisebb körzetekben, átmenetileg enyhült a szárazság. A napraforgó egyre többfelé virágzik már, de a száraz időben sokfelé látni a szokásosnál jóval kisebb tányérokat.

Az előttünk álló napokban is folytatódik a meleg, a legtöbb helyen száraz időjárás. Csütörtökön és pénteken elszórtan, főként az Alföldön lehetnek záporok, zivatarok, de a csúcshőmérséklet továbbra is nagy területen 35 fok fölött alakul.

Péntek este északnyugat felől gyenge hidegfront érkezik, amely mögött főként a Dunántúlon és az északi országrészben esik vissza néhány fokkal szombaton a hőmérséklet, záporok, zivatarok pedig legnagyobb eséllyel keleten, északkeleten lehetnek.

Vasárnap és hétfőn ismét száraz időre van kilátás 35 fok körüli maximumokkal, majd kedden és szerdán elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és északon lehetnek záporok, zivatarok. Előreláthatólag szerdától kezd enyhülni a hőség, és a csapadékhajlam is növekszik majd. Addig azonban a legtöbb helyen tovább száradnak a talajok, és növekszik a nagyfokú illetve súlyos aszállyal érintett területek nagysága.  

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Óvatosan szerződtek a gazdálkodók

A szaktárca a közleményben azt írta, hogy a gazdálkodókat több korábban megalkotott jogszabály is segíti az olyan helyzetekben, mint az idei – sokak szerint száz éve nem látott – szárazság. A jogszabályok közül a gabonapiaci szerződésekben vállalt kötelezettségek alóli teljes vagy részleges mentesülés szabályaira hívta fel a gazdálkodók figyelmét a minisztérium.

„Nincs kérdés. Öntözni kell.”

„Az öntözés fejlesztésben érdekelt földhasználók az egész országban hamar átláthatják, hogy érdemes egy egységbe tömörülni és egy projektben gondolkodni. Indulásunkkor az érdekeket nem volt nehéz egy irányba rendezni” – hangsúlyozza Sasvári Gábor, a Matyó Agrártermelő Zrt. vezérigazgatója, elárulva, hogy a Matyó Öntözési Közösségben a felszíni vizek mezőgazdasági felhasználását tűzték ki célul.

Zöldség-kereskedelem: a kereslet-kínálat dönt

A vásárlási szokások folyamatosan alakulnak. A fogyasztók szeretnek minél több mindent egy helyen beszerezni, meghatározó lett az áruházláncok, diszkontok szerepe. A betárolás nem divat, a rendkívüli helyzet kivételével mindenből annyit vesznek az emberek, amennyire épp szükségük van.

Kimagasló termőképességű hibridek a Bábolnai Gazdanapokon

Négy legújabb kukorica-hibridjét mutatja be a Limagrain a Bábolnai Gazdanapok szántóföldi kísérletében szeptember 8-10-én. A vetőmagok genetikai tulajdonságaiknak és a professzionális nemesítési munkának köszönhetően kiemelkedő termőképességet és nagyfokú termésbiztonságot ígérnek.

Mikrobaközösségek rombolása a mezőgazdaságban - A peszticidek nem-szándékolt hatása a méhészetben

Az úgynevezett nem-antimikrobás, azaz nem a mikroorganizmusok ellen alkalmazott növényvédő szerek eddig rejtett baktérium- és/vagy gombaölő hatásával egyre többet foglalkozik a tudomány.

Az ukrán gabonaszállító hajók már Nyugat-Európába felé is elindultak

Újabb három, gabonával megrakott hajó indul el Ukrajnából a Fekete-tengeren át pénteken, ebből kettő Nyugat-Európába tart. A hajók összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállítanak, közben újabb üres hajó indult el Törökországból, hogy felvegye rakományát Odesszában. A tengeri kereskedelem a héten indult újra a háború kitörése óta. A hajók biztonságát orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel szavatolják.

A jövőben többször várható egyszerre aszály és hőség

A klímaváltozás hatására egyre gyakrabban várható egyszerre hőség és szárazság, ha nem mérsékeljük a globális kibocsátásokat. Ez azt jelenti, hogy a világ népességének 93-95 százaléka a jelenlegi száraz és forró események számának több mint kétszeresét fogja tapasztalni a 21. század végére - hívja fel a figyelmet Kis Anna meteorológus, az ELTE tudományos munkatársa.

Ivóvízhiány fenyeget Horvátország déli részén

Horvátország déli részén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel ez karsztos terület, és édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől - figyelmeztetett a horvát hidrometeorológiai intézet (DHMZ), amiről a Vecernji List című horvát napilap számolt be szerdán.

A jövő héten nőhetnek a csapadékesélyek

Csak átmeneti enyhülést hozott a hétvégi hidegfront, azóta ismét visszatért a száraz, meleg idő. Az aszály a hétvégén többfelé mérséklődött kismértékben, azóta ismét száradnak a talajok. Változást egy szombaton érkező hullámzó frontrendszer hozhat, melyhez kötődően a hétvégén csak néhol, a jövő hét első felében viszont már többfelé lehetnek záporok, zivatarok.

„A gazdák bíznak az öntözésfejlesztésekben”

Hőség és szárazság, valamint hetekig tartó esőmentesség – így jellemezhető 2022 nyara Magyarország legtöbb régiójában. Sem a csapadék mennyisége, sem annak eloszlása ​​és időzítése nem felelt meg (termesztett) növényeink vízigényének. Az ország nyugati felén tapasztalható szárazság, de nem akkora mértékben, mint a keleti oldalon, tudtuk meg a Mosoni-térségi Öntözési Közösségtől.