0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 5.

Újabb cégek csatlakoznak a duális képzéshez

A MATE Kaposvári Campusa tovább bővíti a duális képzésben részt vevő cégek körét. A tavaly ősszel indult műszaki képzés népszerűsége miatt az egyetem fontosnak tartja, hogy újabb gyakorlati lehetőségek nyíljanak meg a hallgatók előtt. Az egyeztetések már zajlanak, Vörös Péter campus-főigazgató és Huszti Gábor, a megyei közgyűlési alelnöke el is látogatott a ZIEHL-ABEGG Kft. marcali telephelyére.

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

MicrosoftInternetExplorer4

Szijártó Ferenc, a ZIEHL-ABEGG Kft. ügyvezetője a fogadáson kiemelte: „A vállalat nyitott arra, hogy duális képzési együttműködést kössön a MATE Kaposvári Campusával. A fejlődés gátja sokszor éppen az, hogy nincs elegendő magasan kvalifikált szakember.

A technológiai fejlesztéseknek köszönhetőn a jövőben még nagyobb szükségünk lesz jól képzett mérnökökre, ezért is örültünk a Kaposvári Campus megkeresésének” – emelte ki a vállalat ügyvezetője.

Vörös Péter kiemelte, hogy „Az idei felvételi eljárásban megsokszorozódott a jelentkezők száma, ezért szükséges bővíteni a duális partnereink körét.

Ezek a vállalatok tudnak ugyanis gyakorlati helyként szolgálni a hallgatók számára. Ennek érdekében újabb tárgyalásokat kezdeményeztem a térségben működő piaci szereplőkkel, akik rendkívül nyitottak az együttműködésre.”

„A legfontosabb cél, hogy helyben tartsuk a diplomás fiatalokat. Úgy látjuk, hogy ez egy komoly perspektívát jelent a jövő generációja számára. Bízunk benne, hogy a Kaposvári Campus és a ZIEHL-ABEGG közötti megállapodás minél előbb megszületik, Marcali térségének ugyanis kiemelten nagy szüksége van a jól képzett munkaerőre és a fiatal munkavállalókra” – mondta Huszti Gábor közgyűlési alelnök.

A duális képzésben részt vevő hallgatók a velük szerződést kötő vállalatok alkalmazottjai, munkájukért fizetést kapnak, szakmai fejlődésüket pedig mentor segíti. Mint ismert, Kaposvár városa kiterjesztette a „Kaposvár Számít Rád” ösztöndíjprogramot a műszaki képzésekre, így a mérnökhallgatók havonta 75 ezer forint ösztöndíjban részesülnek.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu