0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egy fesztivál is lehet zöld

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.

Az EFOTT már évek óta szelektíven gyűjti és válogatja a hulladékot, de idén szintet lépnek, és teljesen hulladékmentessé változtatják a fesztivált a biológiailag bontható hulladékok tekintetében. Köszönhetően annak, hogy

a MATE a fesztivál házigazdájaként a körforgásos gazdálkodás keretében megszervezi a fesztiválon keletkező biológiailag bontható hulladékok szelektív gyűjtését, előkezelését, valamint közösségi komposztálását.

Ez alól az italos poharak sem lesznek kivételek, ugyanis a klasszikus műanyag poharakat biológiai úton lebomló, PLA poharakra, az evőeszközöket fára, a tányérokat pedig papírra cserélik. A poharak mellett a PET palack a másik mumus, de erre is találtak megoldást! Az EFOTT, az egyik kiemelt támogatójával, a Szentkirályi Ásványvízzel együttműködve a PET palackokat külön gyűjti a fesztiválon, így azok szennyeződésmentesen, 100%-ban újrahasznosíthatóak, és ismét PET palack készülhet belőlük.

Az EFOTT nappali programjait összefogó UNIverzumban további szórakoztató és egyben edukatív megjelenéssel várja a fesztiválozókat a MATE, ahol többek között egy közösségi komposztáló üzemeltetésén keresztül mutatja majd be a hulladékfeldolgozás folyamatát.

Forrás: MATE sajtóközlemény