Back to top

Felbecsülhetetlen a vizes élőhelyek természetvédelmi jelentősége

A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával, melyek eredményeként összesen több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételi javulnak - mondta az Agrárminisztérium természetügyért felelős államtitkára Tiszakürtön.

A tárca szerdai, az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint Rácz András kiemelte, a mostani sikeres fejlesztések eredményeinek megtartásához többek között a helyben élők, gazdálkodók, önkormányzatok, társadalmi szervezetek összefogására van szükség. Ez az együttműködés az országra jellemző Pannon biogeográfiai régió közös táji és természeti értékeinek megőrzésére törekszik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásainak segítségével.

Az államtitkár a rendezvényen a közlemény szerint kitért arra is, hogy

2010 óta a magyarországi tíz nemzeti park igazgatósága 85 milliárd forint értékű forrást használt fel természetvédelmi fejlesztésekre. Ebből 336 beruházást valósítottak meg az ország teljes területén, melynek köszönhetően 300 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota

az élőhely rekonstrukciókra, a vízháztartás javítására, a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére és az állattartási infrastruktúra megteremtésére irányuló beruházások által - sorolta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani fejlesztés keretében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság olyan beavatkozásokat valósított meg, amelyek célja a működési területükön található pusztai tölgyesek, puhafás ligeterdők, gyepes és vizes élőhelyek minél nagyobb mértékű mentesítése a jelentős fertőzést okozó idegenhonos inváziós növényfajoktól - mint például a fehér akác, gyalogakác, bálványfa, amerikai kőris, zöld juhar -, megteremtve ezzel a hosszú távú fennmaradásuk ökológiai feltételeit. Ennek a munkának köszönhetően olyan védett, illetve közösségi jelentőségű fajok életfeltételei válnak kedvezőbbé, mint a nagy szikibagoly, a díszes tarkalepke, a rétisas, a kékvércse vagy a fekete gólya.

Rácz András hangsúlyozta,

a vizes élőhelyek természetvédelmi jelentősége, ökológiai szerepe felbecsülhetetlen. Kiemelkedő természetvédelmi jelentőségük egyedi elemeiknek megőrzésében rejlik, s mint víztől függő élőhelyek, fennmaradásukat elsősorban vízellátottságuk határozza meg.

A most záruló projektek eredményeként 1373 hektáron javul a vizes élőhelyek állapota. Emellett a vízvisszatartás, természetvédelmi célokat szolgáló vízkormányzás lehetősége biztosított lesz, segítve az ezekhez az élőhelyekhez kötődő fajok, többek között a vöröshasú unka, a négylevelű mételyfű, vagy számos vízimadárfaj állományainak megőrzését - tette hozzá az államtitkár.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elkészültek a Takarmányszállítási támogatás részletei

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Jó éve volt a fehér gólyáknak

Az átlagosnál magasabb fiókaszámot mutatnak fehér gólyáink rendelkezésre álló idei költési adatai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) időközi számítása szerint - tudatta az egyesület szerdán az MTI-vel.

Egy hét a csillagok alatt - már elindultak a programok

Augusztus 5. és 14. között országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozaton.

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

Természetvédelem és termésnövelés kéz a kézben

Az agrár-környezetvédelmi rendszerek látványosan növelik a helyi madár- és lepke-populációkat anélkül, hogy rontanának az élelmiszertermelés hatékonyságán, derült ki egy hosszú távú kutatási projektből.

Határérték alá csökkent a Sajó vastartalma Szlovákiában

A korábbi mérésekhez képest 96 százalékkal csökkent, így a megengedett határérték alá esett a Sajó vizének vastartalma a folyó szlovákiai szakaszán - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán, a gazdasági minisztérium közlésére hivatkozva.

Aszály: nincs mire várni, lépni kell

Az aszályhelyzet halasztást nem tűrő megoldást követel az európai mezőgazdaság súlyos helyzetére és talajnedvesség rekonstrukciójára - figyelmeztetnek az ELTE kutatói, akik aszálytérképükön mutatják be Európa legkritikusabb területeit, amelybe Magyarország is beletartozik.

A kormány célja az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, melyben a vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Gyéríthető a hód Magyarországon

Az Agrárminisztérium új rendelete augusztus 1-jével módosítja a védett és fokozottan védett állat- és növényfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet egyes paragrafusait. A rendelet értelmében az eurázsiai hód „(…) az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése (…) érdekében" riaszthatók, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető.