A hucul lóról mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy különleges tartásmódot, bokszos istállókat igényelne. A jósvafői rideg tartású ménesnek sincs nagyon szüksége emberi segítségre – persze mióta a ménes az Aggteleki Nemzeti Park területén él, folyamatosan próbálták javítani a tartási feltételeket.
Infrastruktúra-fejlesztések
– Az a 718 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósított infrastruktúra-fejlesztés, ami 2016-ban kezdődött és idén ért véget, magába foglalta a szakaszolt legeltetéshez szükséges mobil karámrendszer és mobil villanypásztorrendszer, valamint gépi eszközök beszerzését is – mondta el Juhász Zsolt tájegységvezető. – Mindeközben széna- és trágyatárolókat, illetve esőbeállót építettünk a ménes egyes csoportjainak helyet adó négy helyszínen.
A Szin melletti Csemer-völgyben, ahol a mének vannak elhelyezve, 50 ló számára esőbeállót és szénatárolót építtettünk és kutat fúrattunk, valamint a „MALOM” Gazdálkodási Központot fejlesztettük, ahol 250 négyzetméter alapterületű gépszín és gépmosó épült, illetve takarmánytároló silókat állítottunk fel – itt van a telephelye a területkezeléshez szükséges erő- és munkagépeknek, eszközöknek. Jósvafő–Gergés-bércen – ahová az egyik lovas kocsis túránk is vezet – a korábbi karámot a kancaménes kinőtte, ezért felújítottuk. Emellett bővítettük a régi félszeristállót és új esőbeálló is készült 50 ló számára, ahol a téli ráetetéshez szükséges szénát tudjuk tárolni.
A hucul ló története
A hucul ló a honfoglalás előtt a Kárpát-medencében élt lovakhoz áll genetikailag a legközelebb, a mára kihalt tarpán legközelebbi rokona. A honfoglalás után a helyét az akhal tekéhez hasonló lovak vették át, és alakultak ki őshonos fajtáink, a hucul pedig a Kárpátok elzárt vidékein, keresztezés nélkül maradt meg a mai időkig. A hegyi környezetben való használat következménye, hogy a hucul ma hegyi kislóként ismert, a szelekciója a kezelhetőség, a munkakészség, a teherbírás és a hegyi terepen való biztonságos járás felé alakította.
Az állományt többnyire a parasztok között osztották szét, de a tenyésztés a fajta népszerűsége miatt hamarosan újraindult. Az I. világháború után az állományt Lengyelország, Románia, Ukrajna között osztották fel, azonban Ukrajna nem vette át a neki járó részt, így ezekből az egyedekből 16 kétéves csikó Magyarországra került. A lucinai ménes maradékát 1922-ben Csehszlovákia szerzete meg. A két világháború között újra megindult a tenyésztés, ám a méneskönyvek a II. világháborúban megsemmisültek. Utána hazánkban senki nem foglalkozott a hucul tenyésztésével.
Az 1970-es évekre Anghi Csaba, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója gyűjtötte össze a még megtalálható tisztavérű hucul lovakat. Ez a 10 kancából álló gyűjtemény került 1986 telén Jósvafőre, ahol a tenyészet központi helyét a falu fölötti fennsíkon, a Gergés-lápán jelölték ki. Itt több külföldről behozott tisztavérű egyedre is támaszkodva újra megkezdődött a fajta tenyésztése.
Tenyésztési munka
Jósvafőn a kezdetektől fogva ridegtartásban lévő ménesnek, a génmegőrzés és a fajta fenntartása mellett, jelentős szerepe van a nemzeti park természetvédelmi területkezelésében. A természetvédelemben a legeltetés olyan eszköz, amellyel megőrizhető a gyepes élőhelyek (életközösségek) fajösszetétele, ehhez azonban a természetvédelmi célokkal összhangban lévő, megfelelő intenzitású legeltetés szükséges. Ezt a szakaszos legeltetést mobil karámokkal és villanypásztorokkal oldják meg.
A szakmai munka felelőse Ádám László kettesfogat-versenyző, ő mesélt az itteni huculokról.
Az idősebb csikók Gergés-bércről Szin–Csemer-völgybe kerülnek, az elletés pedig Perkupán, egy bérelt istállóban zajlik, ahol évente húsz körüli kiscsikó születik.
A génmegőrzés kiemelt feladatunk, a jelenleg tenyésztett hét vérvonal mindegyike apai vagy anyai ágon visszavezethető az Radóci ménesbeli alapítóménekig. Goral, Hroby, Ouşor, Pietrousu és Prislop ugyanis számos vérvonalat hoztak létre – a két háború között pedig elővigyázattal tenyésztették a hucul lovat, hogy a tiszta vérvonalakat megőrizzék. Jelenleg 4 mén: Kabala, Démon, Grossant és Rikkancs fedez a nemzeti park ménesében – meséli Ádám László, aki azzal zárta gondolatait, hogy: „A hucul ló olyan nemzeti kincs, amelyet ápolnunk és őriznünk kell annak érdekében, hogy továbbadhassuk a felnövekedő nemzedékeknek!”
Az állatoknak azonban nemcsak a vérvonala, hanem a saját teljesítménye is számít. A Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete szemlézi a kancákat, a mének pedig ménvizsgát tesznek, továbbá fogatban is versenyeznek.
A szakember szerint az állatok hobbilóként bárhol megállják a helyüket, legyenek heréltek, vagy azok az idősebb kancák, akiknek az utódai már ott vannak a ménesben; vagyis van, aki továbbvigye a kiváló vérvonalakat. A kereslet egyre nagyobb a hucul lovakra, hiszen sportlóként és hobbilóként is jól teljesítenek, legutóbb egy érdeklődő 50 lovat vett volna a fajtából.