0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Csak a professzionális mezőgazdaságnak van jövője

Ahogy az erőszakos téeszesítés, úgy a termelőszövetkezetek rendszerváltás utáni erőltetett felszámolása is a hazai szakpolitika hibája volt. Hosszú távon csak a tőkeerős és szakmailag felvértezett gazdasági társaságok életképesek a magyar agráriumban – mondta Horváth Gábor, a társas agrárvállalkozásokat tömörítő MOSZ főtitkára, akivel az idén száz éves Szövetkezeti Világnap alkalmából beszélgettünk.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a mezőgazdasági termelők legátfogóbb érdekképviseleti szervezete Magyarországon. Jogelődjét, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát 1967-ben hozták létre a mezőgazdasági szövetkezetek. A szövetség 1989-ben nyílt meg a mezőgazdaságban tevékenykedő társas vállalkozások és egyéni gazdálkodók előtt. Jelenleg a professzionális gazdák érdekképviseletét tekinti elsődleges feladatának.

Mennyire jellemző a magyar agráriumban a szövetkezeti működési forma?

– Több száz mezőgazdasági szövetkezet működik az országban rendkívül differenciált tevékenységi körrel.

A tipikusan mezőgazdasági tevékenységet is folytató szövetkezetek számát mintegy négyszázra teszik a hazai statisztikák, emellett mintegy száz olyan szövetkezetről tudunk, amelyik nem folytat gazdasági tevékenységet.

Ezek jellemzően úgy maradtak fenn, hogy a korábban osztatlan, illetve oszthatatlan vagyont közösségi alapba helyezték, amely most az általában nyugdíjas tagság kulturális, üdülési céljait, étkeztetését, temetési segélyezését, vagyis az idős korhoz kapcsolódó szociális igények kielégítését szolgálják.

Július első hétvégéjén lesz a Szövetkezeti Világnap, amiről a MOSZ évről évre megemlékezik. Hogyan látja most a szövetkezeti mozgalmat globálisan, Európában és itthon?

– Túl sok a felületes, téves információ Magyarországon a szövetkezetről, mint intézményről. Bár a világ legszélesebb civil szerveződése, amiben a világszervezet szerint másfél milliárd ember vesz részt, de az elmúlt évtizedekben erősen elmozdult a szociális szféra irányába, már nem a gazdasági tevékenység a motorja. A teljes történetéből azonban az is kiderül, hogy a kezdetekben sem volt ez másként.

Azok a bizonyos angliai takácsok sem közös termelésre vagy értékesítésre fogtak össze a XIX. század elején, hanem azért, hogy közösen szerezzék be a család számára otthon szükséges árucikkeket.

Ahogyan az ’50-es ’60-as évek fordulóján bűn volt kimondani, hogy csak szövetkezetben lehet mezőgazdasági termelést folytatni, úgy politikai szűklátókörűség volt a rendszerváltás után szövetkezetet rombolni és aztán építeni, sikertelenül. A világon ugyanis a legkülönbözőbb agrármodellek lehetnek eredményesek, de gazdasági szempontból a tipikus agrárszövetkezet mára háttérbe szorult, hiszen alapvetően a vidék foglalkoztatási problémái hívták életre. Ma viszont ilyenről nem beszélhetünk. Éppen emiatt nem beszélhetünk klasszikus családi gazdaságokról sem, hiszen nincs fölösleges, kihasználatlan munkaerő, nincs szükség az önfoglalkoztatásra.

A munkaerő hiánya miatt nincs felhajtóereje, a képzés eddigi hiánya miatt pedig nincs szellemi háttere az önszerveződésnek, ráadásul a történelmi öröksége is terhes.

Ebből az is következik, hogy a magyar agrárium előttünk álló időszaka a koncentrációról fog szólni?

– A tőke törvénye a növekedés törvénye. A koncentráció verseny, amely nálunk is, mint mindenhol a világon, a differenciálódás és a méretnövekedés irányába mutat. A robotizáció, a gépesítés tovább erősíti a folyamatot.

A teljes magyar agráriumnak mekkora hányadát képviseli a MOSZ?

– A társas gazdaságok nagyobb része a tagjaink közé tartozik. Az állattenyésztés körülbelül kétharmadát, azon belül a sertéstartás és a tejtermelés 90-90 százalékát fedik le a szövetségünkbe tartozó társaságok. A tagjaink legalább annyi családi gazdaságot működtetnek, mint gazdasági társaságot, de inkább ezeknek a többszörösét.

Mivel a földtörvény nem engedi, hogy gazdasági társaság földet vásároljon, a családi gazdasági elszámolás erősödik.

Ez a megoldás arra az ellentmondásra, hogy akinek földje van, az köteles azt maga művelni, miközben tudjuk, hogy mindenki nem vehet százmilliós gépláncot, és bizonyos méret alatt lehetetlen gazdaságosan művelni a földet. A gazdasági társasági forma és a családi gazdaságok számában, arányaiban nagyságrendileg más a valóság, mint a statisztika, de a magyar vidék mindig leleményesen alkalmazkodott az előírásokhoz.

Ugyanakkor persze ez a birtokszerkezet több sebből vérzik, amit a megműveletlen vagy alacsony színvonalon megművelt területek jeleznek. Ez és legfőképpen a ’68-ban még világszínvonalon teljesítő szervezeti rendszer szétverése az oka, hogy a magyar mezőgazdaság produktuma nem éri el a ’80-as évek szintjét, és hogy a szlovákiai, csehországi paraszti jövedelmek nagyságrendileg haladják meg az itthoni szintet. Hogy csak egy aktuális példát mondjak, a rendszerváltás előtti mezőgazdasági téeszeknek saját üzemanyag-kútjuk volt, és nem kerülhettek olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy a kombájn járkáljon el tankolni aratás közben.

A közös beszerzésre ugyan létrehoztunk szövetkezeteket, konzorciumokat, kft.-ket, de a kiszolgálásukat a MOL más kötelezettségekre hivatkozva hanyagolja.

Bízunk benne, hogy a tárgyalásaink eredményesek lesznek, mert a betakarítási időszakban ez a helyzet elfogadhatatlan.

Az elmúlt években a kormányzati kom­munikáció fontos eleme volt az együtt­működés ösztönzése.

– A jelenlegi agrárpolitika rájött, hogy a széttagoltság a versenyképesség rovására megy, de a már említett jogszabályi környezetben a „sima rábeszélés” kevés. Kevés azt mondani, hogy szervezkedj, amikor az elmúlt 20–30 évben azt hallottuk, hogy felszámolni, szétosztani, és akinek földje van, az maga „túrja”. Ráadásul a szereplők tudatába mostanra nagyon beépült az individualizmus, és a koncentrációt nem problémaként, hanem lehetőségként élik meg. Ez a helyzet egyben azt is eredményezi, hogy akinek van tőkéje, az inkább a földvagyona növelésébe invesztál, mint a feldolgozásba vagy a hozzáadott érték növelésébe.

Jól értesültek szerint minden második bankvezető szerepel a hazai földművesek 160 ezres listáján.

Ez azt jelenti, hogy olyan modell jön létre, amelyben hatalmas mezőgazdasági társaságok és alkalmazottak dolgoznak?

– A családi gazdaságokat Európában a munkaerő foglalkoztatása hívta életre, de Magyarországon nem kell foglalkoztatniuk. Annál klasszikusabb „családon belüli erőszakot” pedig nem is tudok elképzelni, mint hogy az apa eldönti, hogy „fiam, paraszt leszel!” Nincs annak esélye, hogy a termelők álljanak össze értékesítésre, és szorítsák ki a kiskereskedelmi láncokat. Annak ellenére, hogy van egy nagy termelői érdekeltségű feldolgozó, a magyar tej termelői ára Európában a legalacsonyabb, pedig egységes a piac, és a termelésünk elég koncentrált, vagyis a termelők részesedése a hozzáadott értékből nagyon alacsony.

A szervezkedésüknek azonban nemcsak a munkaerő és a képzés tekintetében nincsenek meg az alapjai, hanem leginkább a tőke hiányzik hozzá.

A valóság az, hogy az európai mezőgazdasági vállalkozások Kelet-Európából és Afrikából biztosították eddig az élő munkaerőt. Kelet-Európának azonban nincsen ilyen bázisa, a robotizáció pedig még túl drága és bizonytalan. A válságidőszak felértékelte a magyar mezőgazdaság klasszikus, egyébként lesajnált termékeit, de nem véletlen, hogy korábban is a gabonára és a marhára épült. Nagy területen, biztonsággal, tárolható módon ez működhet a Kárpát-medencében. Valószínűleg a téeszek szétverése volt a rendszerváltás ára, de a mai produktivitásunk, hogy el tudjuk látni magunkat élelemmel, még mindig annak köszönhető, ami megmaradt belőlük.

Sokan mondják, hogy a hazai agrárium történelmi lehetőség előtt áll, de abból, amiket mondott, úgy tűnik, hogy ez a lehetőség kihasználatlanul maradhat a globális krízis és strukturális problémák miatt.

– A válság bizonytalanságot okoz. Nem tudjuk, teljesíthetők lesznek-e az ígéretek, és azt sem, meglesz-e az agrárium részéről a szükséges fölvevő képesség. Mert a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat a birtokstruktúrának csak az a része tudja hasznosítani, amelyik megfelelő szinten működik technológiailag és szellemi kapacitás tekintetében.

A sokat emlegetett digitalizációhoz szükséges szakmai hozzáértés és kapcsolódó infrastruktúra például még nem jött létre.

Ez nem hangzik túl jól, de gondolom, vannak terveik.

– Mi azért dolgozunk, hogy a mezőgazdasági vállalkozások és vállalkozók hasonló jogokkal és lehetőségekkel rendelkezzenek, mint mindenki más az országban. A versenyképességükért tevékenykedünk, a munkaadók képviseletében. A magyar, de az egész európai agrárium perspektívája a koncentráció és a professzionizmus. Ezt képviseljük. Az elmúlt 30 évben megvédtük a szervezeti rendszert, aminek az alapjai kisebb-nagyobb veszteségekkel meg is maradtak, vagyis meg lehet őrizni a tulajdonosok szakmai érdekeltségét. Az idő minket igazolt: mostanra a szakpolitika is belátta, hogy a társas gazdálkodási forma támadása csak károkat okozott. Bár a birtokpolitikai sajátosságok megvannak, szerintünk idejét múltak és nem is versenyképesek, de van miért kitartanunk.

Nem éjjel-nappal kell gazdálkodni „családon belüli erőszakkal”, hanem profi szakemberekkel, korszerű technikával, minőségi termékekkel, versenyképes gazdasági szereplőként.

Vannak szakembereink, folytatjuk az elemzéseket, tárgyalásokat és érünk el eredményeket. Azt gondoljuk, ebbe az irányba tart a világ és a magyar mezőgazdaság is.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság