Back to top

Magyar erdők jó kezekben

A magyar kormányzat, a magyar agrárium számít a magyar erdőkre, és számít az erdőket kezelő erdész szakemberekre – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, az Országos Erdészeti Egyesület 152. alkalommal megrendezett vándorgyűlésén a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Fotó: Fekete István
A tárcavezető kiemelte, az állami erdőgazdaságokon keresztül az állam kezében fontos eszköz van a magyar erdők jövőjének alakítása szempontjából. Az erdőgazdaságok éves szinten 100 milliárd forintos kiadásra termelik meg a fedezetet, amelyből fenntartható módon kezelik az erdőket, ökoturisztikai infrastruktúrát működtetnek, közfoglalkoztatási, szociális tüzelőanyag és fásítási kezdeményezésekben vesznek részt, természetvédelmi programokat valósítanak meg. Hangsúlyozta,

az állami erdőgazdaságok hálózata jól működő rendszer, amelynek alapjaiban történő megváltoztatását semmi sem indokolja, így megerősítette, hogy az újra felröppent ellenzéki híresztelésekkel ellentétben nincs napirenden az állami erdőgazdaságok haszonbérbe adása.

A miniszter arra is emlékeztetett, hogy hazai viszonylatban a kormány már az előző ciklusban jelentős fásítási programokat indított, az új közösségi agrárpolitika tárgyalásai során pedig határozottan azt az álláspontot képviseli, hogy az erdők fenntartása is olyan közérdek, amelyre a korábbinál nagyobb mértékben kell forrásokat biztosítani.

Fotó: Fekete István
Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár köszöntőjében nyomatékosította, hogy téved az, aki a jelenlegi állapot konzerválásával akarja fenntartani erdeinket, hiszen a környezeti tényezők változnak, ezért az alkalmazkodást segítő aktív emberi beavatkozás nélkül veszélyben van természeti örökségünk. Magyarországon az erdőgazdálkodás nem problémaforrás, hanem a megoldás része.

Jövőbeli feladatként az állami és magán erdőgazdálkodás természetvédelemmel és a társadalmi szereplőkkel együttműködő megerősítését emelte ki,

mely révén az ágazat képes választ adni a globális kihívásokra, hozzájárul az ország jó környezeti állapotának és a társadalom jólétének fenntartásához, a gazdaság működtetéséhez.

Fotó: Fekete István
A házigazda Pilisi Parkerdő Zrt. területén tartott, 2022. június 30–július 1. közötti két napos eseményen a városi erdők kezelése mellett szó esett a klímaváltozás, a járványhelyzet, valamint az energia- és alapanyag ellátás területén az erdők kezelésében rejlő lehetőségekről, továbbá az ezt szolgáló szakmai megújulási folyamat eredményeiről és irányairól.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elkészültek a Takarmányszállítási támogatás részletei

Az Agrárminisztérium az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozta annak a 3 milliárd forint értékű támogatásnak a koncepcióját, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget – közölte Nagy István agrárminiszter.

Három az egyben: cuki, társ és ragadozó

A járványveszély miatti bezártságban sok ember talált rá újra a természetre, mely pihenést, szabadságot és testi-lelki feltöltődést nyújt a kirándulók, túrázók számára. A látogatók számának növekedésével arányosan egyre több lett a kutya is az erdőben.

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

Ezt kell tudni a hamarosan induló Agro-ökológiai Programról

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk, ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot.

A kormány célja az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, melyben a vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Őszindító Termelési Tanácskozás Jászberényben

A gazdálkodók informálása céljából összehívott tanácskozáson elhangzott, hogy az öntözésfejlesztési beruházások megvalósításán túl, a várhatóan jövőben is visszatérő aszály okozta károk megelőzése és csökkentése érdekében a termelésbiztonságot erősítő, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését szolgáló gyakorlati technológiai megoldásokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak.

Ritka beporzó a Bükkben

A vadkamerák mindenre „beindulnak”, legyen az mozgó fűszál, ugráló széncinege vagy egy lassú csiga.

Száz éves a magyar természetőrzés

Július 31 a természetvédelmi őrök világnapja. Magyarországon a Természetvédelmi Őrszolgálat a nemzeti park igazgatóságok szervezetében működik, tevékenységük pedig kiterjed hazánk egész területére. A munkatársak kiemelt feladata a védett természeti területek és természeti értékek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése, valamint 2005 óta a régészeti lelőhelyek és leletek védelme.

A vízmegőrzésnek Kárpát-medencei léptékben van értelme

Szlovákiát is sújtotta az idei aszály. Ezért érdemes feleleveníteni, hogy már több évtizede vita folyik, miképp szervezzék újra a vízgazdálkodását. Az 1980-as években a kelet-szlovákiai Alföldön egyes kutatók közzétették, hogy az ott folyó vízügyi fejlesztésbe fektetett pénz megtérülése meghaladja a 170 évet, a Szlovák Tudományos Akadémia ki is rúgta őket.

Rendkívüli segítséget kapnak a gazdák

Az agrárium gyors megsegítésére öt pontból álló intézkedési tervre tett javaslatot az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Magyarországot történelmi aszálykár sújtja. A kormány és az agrártárca minden lehetséges eszközzel támogatja a termelőket ebben a rendkívüli helyzetben.