0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Írjon levelet Kittenberger Kálmánnak!

A Nimród Vadászújság 2022-ben első alkalommal írja ki a Sólyom-díjat, amely nevét a 110. évfolyamában járó lap neves publicistájáról, Kittenberger Kálmán levelezőtársáról, Láng Rudolfról kapta.

A pályázóknak Kittenberger Kálmánnak, a Nimród vadászújság egykori legendás főszerkesztőjének kell levelet írniuk. Témamegkötés csupán annyi, hogy az írásnak köze kell legyen a vadászathoz.

Terjedelem és forma: Levélforma, a megszólítástól az elköszönésig betartva annak kritériumait.

A levél szövegének terjedelme maximum 3000 leütés lehet, szóközökkel együtt. Kézzel írott levéllel is van lehetőség a nevezésre, ám annak olvashatósága előfeltétel.

Nevezés: A kinyomtatott leveleket postai úton várják az alábbi névre és címre:

Nimród Vadászújság, Kittenberger Kálmán,

1122 Budapest, Maros utca 12. 1. emelet.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy az elektronikus úton küldött pályamunkákat nem áll módjukban figyelembe venni!

Határidő: Csak és kizárólag a július 31-ig szerkesztőségbe megérkező levelek vesznek részt a pályázatban, ezért javasolják, hogy ne hagyják utolsó pillanatra a levelek postára adását.

A zsűri a téma neves, kortárs szakembereiből áll. Tagjai dr. Koncz István, a Vadász Könyvklub Egyesület elnöke, Békés Sándor, a lap főmunkatársa, Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, az újság szerkesztőbizottságának elnöke.

A zsűri által legjobbnak ítélt levél írója kapja meg az első Sólyom-díjat, amely Boros Zoltán neves vadászfestő grafikája alapján készül el. A nyertes írást a Nimród szeptemberi lapszámában olvashatják majd.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu