Back to top

Az aszály már a mezőgazdasági termelést veszélyezteti

Az észak-olaszországi Pó-folyót övező öt régióban kellett szükségállapotot kihirdetni, miután az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya sújtja a környéket. Emilia-Romagna, Friuli Venezia Giulia, Lombardia, Piemonte és Veneto tartomány 36,5 millió eurós (31 millió font; 38 millió dollár) vészhelyzeti támogatást kap a vízhiány kezelésére.

A Coldiretti mezőgazdasági szakszervezet szerint

az aszály Olaszország mezőgazdasági termelésének több mint 30%-át fenyegeti.

Több településen már eddig is korlátozták a vízhasználatot: tilos az ivóvizet öntözésre, medencék feltöltésére és járműmosásra használni, és sok helyen éjszakára teljesen el is zárják azt.

A szokatlanul meleg időjárás és a téli és tavaszi kevés csapadék súlyosbította a vízhiányt Észak-Olaszországban - írja a BBC.

"A szükségállapot célja, hogy rendkívüli eszközökkel és hatáskörökkel kezeljük a jelenlegi helyzetet" - közölte az olasz kormány.

Elmondta, hogy további intézkedéseket is bevezethetnek, amennyiben a helyzet nem javul.

A Pó Olaszország leghosszabb folyója, amely több mint 650 km hosszan folyik kelet felé.

A Pó-völgyi gazdák szerint tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a sós tengervíz visszaszivárog a folyóba, ami tönkreteszi a termést.

Forrás: 
BBC

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az aszálykárt is túl kellene élni

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének információi szerint is jelentős károkat okoz az aszály a szántóföldi növénytermesztőknek. Máhr Andrással, a MOSZ főtitkárhelyettesével és Csősz Tiborral, a MOSZ tanácsosával arról beszélgettünk, milyen károk keletkeztek és mivel kell szembenézniük a termelőknek.

Északra tolódott a termésátlagok növekedési súlypontja

Az ELTE Természettudományi karának friss tanulmánya szerint 1981 és 2017 között az európai mezőgazdasági területek felén jelentősen csökkent a talajnedvesség a nyári félévben. Ha az éves átlagot vesszük alapul, akkor ez a tendencia egész Európára igaz.

Szokatlan oka van az ausztrál tojáshiánynak

Ausztráliában akkora a tojáshiány, hogy néhány helyen már visszatértek a COVID-járvány alatti korlátozásokhoz: a Coles szupermarketlánc boltjaiban fejenként maximum két kartonnal lehet vásárolni, a kávézókban pedig a reggeli menükhöz kettő helyett csak egy tojás jár.

Aszály a köbön

Az utóbbi egy hónapban több mint húsz trópusi nap volt a Vajdaságban, amikor a hőmérséklet meghaladta a 30 fokot. Április óta elkerülik a térséget a nagyobb kiterjedésű esőfelhők, csak lokális jellegű záporok áztatták a földet. Ennek eredményeként térségenként és határrészenként igen eltérő képet mutatnak a vetések.

Az Északi-sarkvidék négyszer gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része

Az Északi-sarkvidék az elmúlt 40 évben közel négyszer gyorsabban melegedett, mint a bolygó többi része - derül ki a nemrég közzétett kutatásból, amely szerint az éghajlati modellek alábecsülik a sarkvidéki felmelegedés mértékét.

Újabb veszélyes kullancsfaj verhet tábor hazánkban a klímaváltozás miatt

A Hyalomma kullancs tőlünk délebbre, a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén őshonos. Egyedei a madarakon élősködve vándorolnak el Európa északabbra fekvő területeire. Magyarországon már két vérszívót azonosítottak Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben, terjedéséről civil kullancsfigyelők jelentése adhat támpontot.

Kiégett a fű? Van megoldás

A gyepnek szükséges a rendszeres vízellátás, ami most nem volt adott azokon a helyeken, ahol nem volt kiépített öntözőrendszer. Az aszály miatt sok helyen teljesen kiégett a fű. Jön a kora őszi időszak, ekkor még helyrehozhatjuk a kert gyepfelületét.

Fantasztikus új felfedezés segítheti a növényeket az aszály elviselésében

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) és a James Cook Egyetem (JCU) olyan finom természetes mechanizmust fedeztek fel, mellyel csökkenthető a növények vízvesztése, miközben a szén-dioxid felvétel változatlan marad – ez különösen fontos a fotoszintézishez, ami meghatározza a növekedést és a terméshozamot is.

Az erdő a jövőnk záloga

Mi a kapcsolat az ombudsman és az erdőgazdálkodás között? Az Országgyűlés által hat évre választott közjogi tisztségviselő felügyeli, hogy ne sérülhessenek az emberek alkotmányos jogai. Munkájának szerves része a jövő nemzedékeinek védelme is. Ez utóbbi nem képzelhető el a fenntarthatóságra törekvés nélkül, aminek tudvalevően az erdőgazdálkodók az élharcosai.

Cél az agrárium gyors megsegítése

Magyarországon a hosszú ideje fennálló tartós csapadékhiány miatt az év végére az aszálykárral érintett területek nagysága elérheti az egymillió hektárt, ami az összes hazai termőföldünk 20 százaléka mondta Nagy István agrárminiszter Újszilváson, ahol ismertette azt az intézkedés sorozatot, amellyel a kormány a rendkívüli helyzetben a gazdákat kívánja támogatni.