Back to top

Kampány indul a nyári sertéshúsfogyasztás népszerűsítésére

Tíz év alatt közel 10 kilóval növekedett hazánkban az egy emberre jutó éves sertéshúsfogyasztás. A növekedésben szerepe van azoknak a fogyasztásösztönző kampányoknak is, amelyeket az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) évről évre szervez.

Fotó: Agrármarketing Centrum
Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország 96 százalékban önellátó sertéshúsból. Az ellátásbiztonság fenntartásában pedig a kormányzatnak és a magyar fogyasztóknak együtt kell a magyar sertéshús mellett "letenniük a voksukat". A háborús infláció sújtotta helyzetben a hazai kiskereskedelemtől a tárca azt várja, hogy a lehető legnagyobb mértékben magyar termelésből származó sertéshúst kínáljon a fogyasztóknak.

Az államtitkár hangsúlyozta, a szaktárca az elmúlt és a következő időszakban is számos intézkedéssel segítette, és segíteni fogja a hazai termelőket annak érdekében, hogy megőrizzük a hazai állományt.

Mindemellett Feldman Zsolt kiemelte, kölcsönös szolidaritást, együttműködést várnak el a termelőtől, a kereskedőtől és a fogyasztótól is.

Fotó: Agrármarketing Centrum

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, az utóbbi évek hatalmas megpróbáltatások elé állították a hazai sertéshús ágazatot. Az ágazat szereplőinek a folyamatosan hullámzó árakhoz kellett alkalmazkodniuk, majd pedig a takarmány- és energiahordozó árak drasztikus emelkedése az, ami növeli a termékek előállításának önköltségét. Épp ezért a fogyasztóknak is további áremelkedésre kell számítaniuk. Arra kérte a fogyasztókat, hogy a patrióta szolidaritás jegyében segítsék a több tízezer hazai sertéstenyésztőt és húsipari munkavállalót azzal, hogy kiváló minőségű, magyar sertéshúst és húskészítményt vásárolnak.

Fotó: Agrármarketing Centrum
Giczi Gergely az AMC ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy a növekvő húsárak mellett változnak a fogyasztói szokások, és ebben a helyzetben arra kell törekednünk, hogy az elmúlt tíz év kampányeredményeit, a 33 kilós éves sertéshúsfogyasztásból minél többet meg tudjunk őrizni.

Idén a mennyiségi fogyasztásról a minőségi felé, illetve a fogyasztói tudatosság felé tolódik a kampány fókusza.

Az idei évben a kampányt részekre osztották. Farsang idején a mangalicát népszerűsítették, most a nyári grillételekre fókuszálnak, az utolsó pedig a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódik majd.

Kovács Judit dietetikus hangsúlyozta, az egészséges táplálkozás alapja a változatosság, amelyhez a sertéshús fogyasztása is hozzá tartozik. A grillezés során a tápanyagok jobban megőrződnek, az ilyen módon készített ételek általában kevésbé zsírosak, így a nyári hőségben nem rónak nagy terhet az emésztőrendszerre. Érdemes odafigyelnünk a felhasznált alapanyagok minőségére és ételkészítés során az élelmiszer-biztonságra, ezért fontos, hogy mindig friss alapanyagokkal dolgozzunk, ne hagyjuk kint a levegőn a húsokat, és ne vágjunk fel ugyanazzal a késsel a zöldséget vagy gyümölcsöt, amivel a húst aprítottunk.

A sertéshús nagy mennyiségű vasat, A-, B-, D -vitaminokat tartalmaz, emellett a foszfor-, magnézium-, kálium-, cink- és a húskészítmények nátriumtartalma is említésre méltó. Magas a fehérjetartalma, így akár a sportolói étrend kiváló része is lehet.

Fotó: mmg
Az eseményen Stoller Márton grillmester és Gáspár Bea, a Konyhafőnök VIP 2019-es győztese osztotta meg tapasztalatait és praktikáit, melyet a nagyközönség fővárosi frekventált helyszíneken július 12-én és 20-án szervezendő gerillagrillezések alkalmával és a közösségi médiában ismerhet meg.

Fotó: Agrármarketing Centrum

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/AMC

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

3 szuperélelmiszer, amit mindennap fogyasztani kellene 40 éves kor felett

Az egészséges táplálkozás legfontosabb célja, hogy a szervezetet olyan tápanyagokkal lássuk el, amelyekre a fejlődéshez szüksége van. És ahogy egyre idősödünk, bizonyos tápanyagok még inkább nélkülözhetetlenné válnak a jólétünkhöz.

Egy pincészet, három borvidék

„Alkotás gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – ezen irányelvek mentén hozta létre Zsirai Csaba a Zsirai Pincészetet, amit Zsirai Petra és Kata örökségül kapott édesapjuk elhalálozásával. Álmát lányai teljesítik be, amelyről és a pincészet mindennapjairól Zsirai Kata beszélgetett Viniczai Sándorral, a Borászati Füzetek felelős szerkesztőjével az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Vegán „sajtok”: mi van bennük, ha tej nincs?

A közelmúltban többen is azzal magyarázták a sajtok árának drasztikus megemelkedését, hogy a 2,8 százalékos tejen ársapka van, emiatt ezt veszik többen, így kevesebb alapanyag marad és drágább lesz, amiből sajt készülhetne. Érdemes megkóstolni pár növényi alapú sajthelyettesítő terméket, bár az a rossz hírünk, hogy azok általában semmivel sem olcsóbbak, mint a tejből készült eredeti sajtok…

Tovább száguld az áremelkedések üteme is

Októberben a belföldi értékesítés árai 67,7, az exportértékesítéséi 28,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 41,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 6,8, az exportéi 2,1, az ipari termelői árak összességében pedig 3,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

Aszálycsillapítók: a jövő agrármenedzserei

A MATE és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.

A magas infláció hatására nőtt a bolti lopások száma

Több mint 22 százalékkal emelkedett a bolti lopások száma éves összehasonlításban, tájékoztatta a HVG-t az Országos Rendőr-főkapitányság. A legtöbb ilyen bűncselekményt kisboltokban, dohányboltokban, vagy üzemanyag-töltőállomásokon követik el.