0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

A tőzegáfonya támogathatja a memóriát és az agy egészségét?

Egy új tanulmány szerint már napi 128 gramm tőzegáfonya támogathatja a memória és az agy egészségét, miközben csökkenti a "rossz" koleszterinszintet.

A tőzegáfonya flavonoidokat tartalmaz, egy olyan gyulladáscsökkentő fitonutriens-típust, amely megtalálható gyümölcsökben, zöldségekben, gabonafélékben, borban és teában is. A kutatások szerint a flavonoidok védelmet nyújthatnak a kognitív hanyatlás, valamint az Alzheimer-kór és a demencia kialakulása ellen. „Bár a tőzegáfonya gazdag antociánokban és proantocianidinekben, a flavonoidok két osztályában, ezek kognitív előnyeit eddig nem vizsgálták kellőképpen. Ezért a kísérlet lefolytatásával ezt az ismerethiányt próbáltuk orvosolni” – mondta David Vauzour, PhD, az Egyesült Királyságban található Kelet-Angliai Egyetem vezetőkutatója, a tanulmány társszerzője.

A vizsgálatban részt vevők, akik 50 és 80 év közöttiek voltak, jelentős javulást mutattak a vizuális epizodikus memóriában és a tápanyagok agyi keringésében a tőzegáfonya kivonat fogyasztásától.

Ez az első olyan longitudinális vizsgálat, amely ígéretes eredményeket talált a tőzegáfonya és az agy egészségével kapcsolatban. Egy régebbi, 2005-ös tanulmány szerint a tőzegáfonyalé nem nyújtott jelentős előnyöket a kognitív egészség szempontjából. Ugyanakkor mindkét vizsgálat viszonylag kis mintán, kognitív szempontból egészséges idősebb felnőttek körében készült, és mindkettőt részben a The Cranberry Institute finanszírozta. Vauzour szerint a két tanulmány közötti eltérések a vizsgálatok időtartamának és a felhasznált tőzegáfonya készítmény típusának tudhatók be. Az új vizsgálat 12 héten át tartott, és tőzegáfonyából készült port teszteltek, míg a 2005-ös vizsgálat csak hat hétig tartott, és a gyümölcs levét használták.

El kell kezdenünk tőzegáfonya-kiegészítőket szedni?

A vizsgálatban résztvevők napi tőzegáfonyapor mennyisége 128 gramm friss áfonyának felelt meg.

Whitney Linsenmeyer, a Saint Louis Egyetem táplálkozástudományi és dietetikai tanszékének adjunktusa elmondta, hogy a tőzegáfonyapor beépítése a hosszú távú étrendbe nem biztos, hogy fenntartható, valamint sok tőzegáfonya melléktermék esetenként nagy mennyiségű cukrot tartalmaz, annak érdekében, hogy ízletesebbé tegyék, tette hozzá.

Angel Planells, Seattle-i dietetikus szerint az emberek lemaradhatnak az egész tőzegáfonyából származó rostokról és a hidratálásról, ha helyette a poros kiszerelést választják. Planells szerint a táplálék kiegészítők segíthetnek bizonyos egyéneknek a táplálkozási szükségleteik kielégítésében, de fontos megjegyezni, hogy ezeket a termékeket nem szabályozza az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal ugyanolyan mértékben, mint a gyógyszereket. Mivel a tőzegáfonya oxalátban gazdag, növelheti a vesekő kialakulásának esélyét, és kölcsönhatásba léphet olyan gyógyszerekkel, mint az aszpirin.

Hogyan végezték a vizsgálatot?

Jelenleg több mint hatmillió amerikai él Alzheimer-kórral, a demencia leggyakoribb formájával, melyre jelenleg még nincs ismert gyógymód, ezért a kezelésére és a megelőzésére összpontosítanak.

Sok kutató úgy véli, hogy bizonyos étrendi és életmódbeli tényezők befolyásolhatják a demencia kialakulását.

Bár ezt az új tanulmányt „hosszú távúnak” nevezték, de fontos figyelembe venni, hogy csak 12 hétig tartott, mindössze 60 résztvevővel, valamint néhányan a világjárvány miatt nem tudták elvégezni az előírt MRI-vizsgálatokat. Vauzour azonban elmondta, hogy csapata a távoli tesztelés és a posta segítségével is képes volt kognitív adatokat és biológiai mintákat beszerezni.

A tanulmány kiegészíti azt az egyre bővülő kutatási anyagot, amely szerint a tőzegáfonya és más, flavonoidokban gazdag gyümölcsök támogathatják a kognitív egészséget. Azonban a szakértők szerint fontos megjegyezni, hogy ezt a tanulmányt a The Cranberry Institute finanszírozta, amely a tőzegáfonyatermesztők sikerének előmozdításán dolgozik. „Az olvasóknak fenntartásokkal kell kezelniük az élelmiszeripar által finanszírozott kutatásokat, ugyanis ezek nagyobb valószínűséggel jelentettnek meg olyan eredményeket, amelyek az adott iparágat támogatják” – mondta Linsenmeyer.

Mit jelent ez a számunkra?

Mielőtt a piacon kapható tőzegáfonyaport és kiegészítőket beillesztenénk az étrendünkbe, beszéljünk megbízható egészségügyi szakemberrel az egészségügyi kockázatokról. A legtöbb tőzegáfonya-kiegészítőt a húgyutak egészségére forgalmazzák, de a tudósok még nem ismerik teljesen az agy egészségére gyakorolt előnyök mértékét.

Forrás: verywellhealth.com