Vannak felfedező és „otthon ülő” kisnyulak is

A korábbi francia kísérletről ide kattintva olvashat.

Választáskor, 35 napos korban nyi­tották ki a négy ketrec közötti át­járót. A nyulak egy része rögtön át­ment egy másik ketrecbe, csak 55% maradt a születési helyén. Később ez az arány csökkent, és 5 hét múlva már csak 30%-ot találtak abban a ketrecben, amely­ben meg­születtek. Ha a matematikai esélyt vesszük figyelembe, akkor 25%-os való­szí­nű­séggel mennek vagy maradnak a nyulak vala­melyik ketrecben. A 30% nincs ettől messze, vagyis közel véletlenszerűen találták őket valamelyik ketrecben. Tehát jellemző volt a felfedező viselkedés (a ketrecek közötti mozgás), de az arány almonként külön­bözött. Volt, amelyikből hamarabb és több nyúl ment át másik ketrecbe, míg egy másikban több egyed maradt helyben. A megfigyelések szerint – életkortól füg­get­lenül – a nyulak 17-20%-a tartóz­kodott a polcon, míg a csövet (búvóhely) egyre gyak­rabban keresték fel: választás után 2%-ot, öt héttel később már 12%-ot találták ott.

Egy másik francia kísérletben több tar­tási módszert hasonlítottak össze. A kont­rollcsoportban, környezetgazdagítás nél­kül, egy ketrecben (38 × 90 cm és 30 cm ma­gas) hat nyulat neveltek. A másik cso­port­ban, a háromszor nagyobb alap­terü­letű fülkében, szintén 6 nyulat helyeztek el. A következőben ugyanekkora fülkébe egy 21 × 50 cm-es búvóládát helyeztek be, ami­nek nem volt alja. A következő fülkébe az alapterület harmadát kitevő 21 cm széles (fele drótháló, fele műanyag rács) polcot szereltek be. További két kombinált fülkébe az összes elemet beszerelték, de a telepítési sűrűség eltért (4,4 vagy 23,4 nyúl/m2).

A termelési eredményekben, a megbe­te­ge­dett vagy elhullott nyulak számá­ban sem­milyen különbséget nem találtak az egyes tartási rendszerek között.

A csak nappal végzett megfigyelések sze­rint a nyulak az összes idő 76%-át pihe­néssel, 15%-át evéssel és 5%-át ülő pozí­cióban töltötték. Ritkán (1% alatt) figyeltek meg fel­egye­nesedést és rágást, 2% alatti gya­korisággal ugrást és mozgást, és 3%-nál rit­kábban polcon tartózkodást. Amelyik rend­szerben lehetőségük volt, ott a nyulak 7-8%-a a búvóládában tartózkodott, ami a kombinált fülkékben ritkábban fordult elő, mint az alj nélküli búvóládás fülkékben (11-13%). Feltehető, hogy a viselkedést meg­zavar­hat­ta a közvetlen megfigyelés, mivel a nyulak például nagyon nagy arányban ettek, ami általában, és különösen nappal, ennél rit­kább. A szerzők véleménye szerint a kü­lönböző környezetgazdagító elemek hoz­zá­já­rulnak a természetesebb viselkedéshez. Ugyanakkor – a tapasztalatok felhasz­nálá­sával – indokoltnak tartják további vizsgá­la­tok végzését.

Az egyik előadásban a növendéknyulak ter­me­lését és viselkedését az épületben és a füves kifutóban is vizsgálták. Az épü­leten belül eltérő telepítési sűrűséget ala­kí­tottak ki (9 vagy 17 nyúl/m2). Nagyobb tele­pítési sűrűség esetén a nyulak 17 nap alatt lerágták a füvet, míg a másik cso­port­ban tíz nappal hosszabb idő alatt fogyasz­tották el. Ha a nyulak kijárhattak, kissé magasabb volt az elhullás (7%), mint a másik csoportban (3%). Részben a na­gyobb mozgási lehe­tő­séggel lehet kap­cso­latban, hogy 74 napos korban a kifutós rend­szerben nevelt nyulak testsúlya kisebb volt (2,0 kg), mint az épü­letben tartott cso­porté (2,15 kg). Fiatalabb korban a nyu­lak szí­ve­sebben mentek ki, mint az idősebb egyedek, ami arra mutat, hogy kevésbé voltak motiválva arra, hogy el­hagy­ják a na­gyobb biztonságot, védelmet nyújtó épü­letet. Tartási módtól függetlenül, a nyu­lak leggyakrabban pihentek, különösen a dél körüli időszakban. Az összes meg­figyelési idő 17%-ában voltak aktívak, 7%-ban mo­zog­tak és 2%-ban felegyenesedtek.

Az ered­mények alapján megállapították, hogy kifu­tós rendszerben a nyulaknak lehe­tő­ségük van friss zöldtakarmányt is fogyasz­tani, és gazdagabb a viselkedési reper­toár­juk, mint épületben tartott egyedek ese­té­ben.

Egy másik kísérletben szintén kifutóval kombinált tartási rendszert vizsgáltak. Az épületen belül a fülkék alapterülete 4 m2 volt, amelybe egy 1 m2-es polcot is fel­szereltek. A betonozott kifutó pedig 8 m2-es volt. A benti fülkék felében a padozatra fa­forgácsot, a másik felére műanyag léc­pa­do­zatot tettek (2. kép). Elbújás céljából kint PVC csöveket is betettek. Egy-egy fülkébe 50 választott nyulat helyeztek. Egy nyúlra számítva, hetente növekvő mennyiségű (5 hetes kortól 100, 120, 134, 150 és 170 g/nap) takarmányfejadagot, valamint rágható anyagként préselt lucerna- és szal­ma­ke­veréket kaptak az állatok. A korlátozott ta­kar­mányozásnak köszönhetően nagyon ala­csony volt az elhullás.

Egy másik, videokamerákkal folytatott megfigyelés sze­­rint még ennél is kevesebb nyulat találtak a kifutókban, a legkevesebbet éjjel 3-kor (4%), a legtöbbet reggel 6-kor (24%) jegyezték fel. Néhány viselkedési mutató (állatok közötti interakciók, felegyenesedés és a rágóanyaggal foglalkozás) alakulásáról is beszámoltak. Mivel ezt a megfigyelést csak a kísérlet első 10 napján végezték, ebből messzemenő következtetést nem lehet levonni. A növendéknyulak például az ivarérés közeledtével, a kísérlet végén kez­de­nek hevesebben verekedni, de ekkor már nem figyelték meg őket. Szerzők sze­rint az eredmények biztatóak.

A franciák intenzíven vizsgálják a bio­nyúltartást – elsősorban a lege­lő­te­rületen elfogyasztott takarmány mennyi­ségét és összetételét.

A világkongresszuson is több, ebben a témában született ered­ményt mutattak be. Mivel ez nálunk a nyúltartásnak kevésbé ismert formája, ezért képeken mutatjuk be, hogy néz ki.

A leírtakból látható, hogy a kutatók már egyáltalán nem foglalkoznak a hagyo­má­nyos nagyüzemi nyúltartással. Korábban töb­ben összehasonlították a hagyományos és az alternatív tartási formákat. A kutatók keresték azokat a lehetőségeket, kör­nye­zet­gazdagítási formákat (pl. polc, rágófa), amelyek javítják az állatok jóllétét. Ma már – az állatvédő mozgalmak nyomásának engedve – a növendéknyulak nagy csoport­ban való tartása szinte követelmény, bár az ag­resszív viselkedésről és a sérülések elő­for­dulásáról nemigen esik szó. Termé­sze­te­sen a nagyobb mozgási lehetőség biz­to­sí­tása támogatandó, de amint a fényképeken is látható, a bemutatott tartási rendszerek messze vannak attól, amelyekben gaz­da­sá­gosan lehet termelni.

Az egyéb­ként nagyon egészséges nyúlhús további hátrányba kerül más állatfajokkal szemben, ami miatt a kisebb jövedelmű emberek nem, vagy egyre ritkábban en­ged­hetnek meg maguknak.

Ma az állattenyésztés „bűnének” hozzák fel a környezeti lábnyomukat, a takarmány megtermeléséhez szükséges terület­igé­nyü­ket, az üvegházhatású gázok kibocsátását és ezzel hozzájárulásukat a globális fel­me­le­ge­déshez. Ugyanakkor a bemutatott rend­szerek között több található, ame­lyek­nek a hagyományosnál sokkal nagyobb a terü­letigényük, de – mivel extenzívebb kö­rül­mények és takarmányozás mellett las­sab­ban nőnek – a környezet terhelése hosszabb ideig tart. Érdekes, hogy amíg több állatfaj esetén ezeket a tényezőket is fon­tosnak tartják, a nyúltenyésztésben erre nem figyelnek.

Természetesen vitathatatlan, hogy igény van a valós vagy annak hitt állatjólléti elvá­rásoknak megfelelő termékek iránt.

Saj­ná­lattal látom azonban, hogy a hagyományos úton előállított termékek lassan eltűnnek az üzletek polcairól, pedig igény lenne rájuk is, mert például olcsóbbak. Magam szí­vesebben vásárolok a piacon ketreces tartásból származó tojást, mert ezek tisztán gurulnak ki a ketrecből, szemben az esetleg ürülékkel szennyezett almos tojással. Jó len­ne, ha a választék, a választási lehetőség meg­maradna. Miért csak az egyik, a tehe­tő­sebb oldal igénye érvényesül?