Az új telepítéseknél elsősorban a tőkekialakításon van a hangsúly, és ez nemcsak a metszést jelenti, hanem ide kell sorolni a metszést kiegészítő műveleteket, a lekötözést, harmatgyökerezést is. Minthogy a metszéssel alapozzuk meg a jövőbeni termelést, jelen esetben a tőkeformát, ezért rendkívül fontos minden mozzanata. Az lenne az előnyös, ha ezt a munkafolyamatot hozzáértő szakember végezné, az ideális pedig az, ha maga a szakértelemmel rendelkező tulajdonos, aki minden egyes tőkét egyedileg kezel. Ez azonban sok tényezőtől függ, melyek között szerepel az eltelepített terület nagysága, a rendelkezésre álló munkaerő, és nem utolsósorban a szakértelem megléte vagy hiánya.
A tőkekialakítás évenkénti tennivalóit meghatározza a fiatal tőkék fejlettségi állapota, erőnléte, amely az ültetvény indításának a függvénye. A szakszerűen előkészített és kivitelezett telepítés eredménye már az ültetés utáni első vegetációs teljesítményen érzékelhető. A jól indított telepítés hajtásai az első év végére elérhetik a 1,5-2 m-es hosszúságot is. Arra kell törekedni, hogy az ültetvényben már a második évben nagy biztonsággal megkezdhessük a törzsnevelést.
A tőkék alakítása független attól, hogy az ültetvény saját gyökerű szaporítóanyaggal vagy oltvánnyal létesült, és attól is, hogy milyen támaszrendszer kerül a tőkéhez (karós, huzalos). Azonban mindegyik tőkeművelésmódra vonatkozik, hogy az első évben ne korlátozzuk a fiatal tőkék lombfelületét (hajtásválogatás, hajtásvisszavágás). Minél nagyobb lombfelület alakul ki ugyanis, annál intenzívebb lesz a gyökerek fejlődése, és a fás részekben felhalmozódó tartalék-tápanyagok mennyisége is több lehet.
Ehhez alkalmas a rugalmas műanyag szalag vagy cső, amely nem nő bele a hajtásba. De szóba jöhetnek lebomló kötözőanyagok is.
A törzsnek rendszerint már a telepítés évében kiválasztunk egy hajtást, amelyet karóhoz kötözünk, a kacsokat és a hónaljhajtásokat a nyár folyamán eltávolítjuk, vigyázva arra, hogy ne okozzunk sérülést a hajtásokon. Hajtásválogatást nem végzünk annak érdekében, hogy minél nagyobb gyökértömeg képződjön. A telepítést követő évben a metszéskor már a kiválasztott törzsmagasságban fogjuk visszavágni. A törzsmagasság a tőkeművelésmódtól függ.
A tőkeforma kialakítása szempontjából előnyös a rövid ízközű elfásodott hajtás. Minél rövidebb az internódium, annál pontosabban lehet tőkefejet kialakítani abban a magasságban, amit elterveztünk.
A telepítés évében nincs termés, ezért a hajtásnövekedés hosszabb ideig tart, ha a környezeti feltételek is kedvezőek. A hajtások beérése rendszerint az alapi részen kezdődik, ebből következik, hogy a felső részek beéretlen hajtásrészeit kell visszavágni, egészen az egyenletesen beérett részekig. Ha túl erős a növekedés, ami lehet a túlzott nitrogénellátás, vagy késői öntözés eredménye is, a fajta genetikai tulajdonságain túl, a vesszőbeérés is rosszabb, a betegségre való érzékenység is nő. Az is gyakori jelenség, hogy a fagyok először a be nem érett hajtásokat károsítják. Az ilyen hajtások kiszáradnak és elhalnak. A hajtások beérését egy szeptember közepén–végén történő rezes permetezéssel elősegíthetjük. Ha viszont nincs elég beérett vesszőrész, akkor célszerű a beérett részig vagy egészen két rügyig visszavágni, és két menetben kinevelni a törzset.
A visszavágásnak megvan az az előnye, hogy a szőlő a második évben intenzívebben növekszik, és május-júniusban már felkötözhető. A talajszint közeléből feltörő hajtás viszont nagyobb odafigyelést igényel, mivel egyrészt fiatalabb, mint a többi, ebből következik, hogy sérülékenyebb is. Az alsó hajtások sokszor károsodnak nyúlrágástól, mechanikai sérülésektől és késői fagyoktól, és a felkötözésük is nehézkesebb.
A visszavágás elkerülhetetlen a sérült (jégvert), megbetegedett vagy gyengén fejlett növények esetében. Ha az új telepítést öntözik, akkor legkésőbb augusztusban le kell állítani ahhoz, hogy visszafogjuk a növekedést, és elősegítsük a vesszők beérését. Mélyrétegű, jó vízgazdálkodású talajokon a vegetáció folyamán rövid ideig tartó zöldítéssel, vagy nyár végi sekély műveléssel ellensúlyozni lehet az erőteljes növekedést.
Mindkettő befolyásolja a zöldtömeg-képződést, ezért ajánlatos ősszel – a jobb tápanyag- és vízellátás érdekében – a zöld takarónövényzetet egészen tavaszig a talajon tartani. A fölösleges tápanyagokat a zöld takarónövényzet felveszi, ezáltal elkerülhető a nitrogéntúlsúly. Arra azonban ügyeljünk, hogy a védő-, illetve takarónövények ne legyenek a fiatal szőlő versenytársai.
A vegetációs időszakban a fiatal szőlőnek táplálékkonkurenciát jelenthetnek a gyomok, a tövek körül kézi kapálással el kell távolítani.
hiszen az ültetvény ilyenkor még teljesen kitett az elemek hatásának, a szél és az eső elhordhatja a felső talajréteget, illetve beboríthatja vele a lejtő alján a fiatal növényeket. Előnyös, ha mulcsozni tudjuk ebben az érzékeny szakaszban az ültetvényt: szalmával, növényi nyesedékkel a talaj vízháztartása is kedvezőbb lesz általa. A fiatal növények védelmére és a munkák megkönnyítésére növekedési hengereket alkalmazhatunk a gyenge tőkéknél a második évben, de akár már a telepítés évében is gyorsíthatjuk a növekedést a hengerek kihelyezésével.
A második év legfontosabb munkája a hiányzó tőkék pótlása. Azokat a gyökeres dugványokat és gyökeres oltványokat, amelyek nem eredtek meg, tenyészedényes dugvánnyal, illetve tenyészedényes oltvánnyal nyáron (június vége, július, esetleg augusztus) pótoljuk. A pótlásokat bőségesen beöntözzük, később szükség szerint megismételjük az öntözést. Ezzel a módszerrel az ültetvény beállottsága a tenyészidő végére elérheti a 100%-ot. Ha nem így pótolunk, akkor a pótlást az első év őszén, vagy a második év tavaszán jól fejlett, válogatott gyökeres ültetési anyaggal végezzük.
A harmadik évben felnövő vesszőt már elvezetjük a támrendszeren a művelésmódnak megfelelően. Ha erős növekedési erély jellemzi a fajtát, akkor ebben a korban már válogatni kell a hajtásokat, csonkázni kell a termő ültetvényekkel egyidejűleg, hogy ne árnyékolja le önmagát.
A tőke erősségétől függően döntsük el, hogy mennyi rügyet hagyjunk rajta, azaz hogyan és mennyire terheljük. Elsődleges a vitalitás megtartása, a termésmennyiség ekkor még alárendelt szereppel bír. Ha mégis észleljük a túlterhelés jeleit, zöldszürettel, fürtritkítással még korrigálhatunk. A túlterhelt tőke a következő évben csökött hajtásokat hoz, gyakran klorózisos tünetekkel. Ezen kívül a túlterhelt tőke a betegségekre is fokozottan érzékennyé válik, hamarabb kimerül, elöregszik, tehát az ültetvény élettartama csökken.
Dr. Németh Krisztina