0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sárba döngölt burgonya?

Sokan vélik, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez a burgonyatermesztőknek, ha nem lesz változás, a szereplők számának csökkenésével kell számolni. Magasak a termelési költségek, amit a felvásárlási árak nem követnek, s ezt sok gazda nem tudja megfinanszírozni.

„Öntözés és okszerű tápanyag-gazdálkodás nélkül nem lehet fenntarthatóan termeszteni”- hangzott el Berzencén, a Solanum Kft. által szervezett szokásos „Vetőburgonya-szaporítás aktuális kérdései és gyakorlata” című tanácskozáson. Már korábban megkongatták a vészharangot, a termelőknek 2022-ben szembesülniük kell a költségeik legalább 20 százalékos növekedésével, ahogy a kiskereskedelemnek is el kell tudnia fogadni a fogyasztás világjárvány okozta 30 százalékos csökkenését.

„A felvásárlási árak messze elmaradnak a várttól, nagyjából a tavalyi szinten vannak, viszont a termelési költségeknek az elmúlt évit meghaladják”- hívta fel a figyelmet Murai György.

Az Agrico Magyarország Kft. ügyvezetője hozzátette, a ráfordítások közül a műtrágya ára emelkedett legnagyobb mértékben, de hozzá kell számolni a munkabérek növekedését, az öntözés költségeinek elszabadulását, s ezt tetézi a növényvédő szerek, a gépalkatrészek drágulását. Ha az input költségek ezen a szinten stabilizálódnak, akkor az ágazat kerül nehéz, akár kritikus helyzetbe. Külföldi hírekre alapozva, ugyanez a helyzet például Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban, a négy meghatározó európai burgonyatermelő országban.

Az Agrico Hollandiában a burgonya szaporító anyag területén meghatározó cég. Az extrém időjárás, ami folytatódott, tavaly is volt idén is, nehéz hosszútávon számolni. „Véleményem szerint ebből a helyzetből ki fogunk majd valamikor lábalni, most átmeneti állapot élünk”- magyarázta a szakember.

Hollandiában pillanatnyilag, összeér az ó- és az újburgonya. Az ókrumpli kilónként körülbelül 20 eurócentnél tart, az új 25, ami 80, illetve 100 forintot jelent. Ez a termelői ár.

Magyarországon pillanatnyilag a felvásárlási ár 120 forint körül alakul, ami azt jelenti, hogy a Hollandiában megtermett áru a fuvarköltséggel együtt körülbelül ezen a szinten van. Ezzel még nagy haszon nincs rajta. Nem igazán érthető, hogy miként éri meg a nyugat-európaiaknak beszállítani Magyarországra, amikor gyakorlatilag nem mutatkozik nyereség rajta. Sokan azt gondolják, szabadulni akarnak tőle, vagy van valami olyan állami támogatás, amit mi innen nem látunk. Elég találékonyak ezek az országok ahhoz, hogy megtalálják azt a csatornát, amivel támogatni tudják a termelőiket.

A szakember véleménye szerint a mostani szezon vízválasztó lehet, hogyha nem igazodik a magyarországi felvásárlási ár az emelkedő termelési költségekhez, akkor óriási problémák lesznek. Ha a hazai ár felvásárlása nem zárkózik fel a költségekhez, akkor elmúlik a termelői kedv, tömegével hagyhatják abba a burgonyatermesztést. Majd jöhet a drága import, miután tönkretették a magyarországi termelést.

„Valljuk be őszintén, nem vagyunk burgonyatermesztő nemzet, mert a klimatikus viszonyaink nem tesznek minket erre alkalmassá”- jegyezte meg, hogy a miénknél sokkal nedvesebb, párásabb, hűvösebb időjárási viszonyok kedvezőek.

A burgonyatermesztéshez nálunk túlságosan száraz a klíma.

Ráadásul az utóbbi időkben nem lett divatos növény a burgonya, a magyarok második generációja ebből kikopott. Köszönhető ez talán annak a negatív hírverésnek, amely a burgonyát egészségtelennek minősíti. Az, hogy az olajban sült hasábburgonya nem egészséges, ma már mindenki számára elfogadható, de ezen kívül még körülbelül 120 féleképpen lehet a burgonyát elkészíteni. Tele van vitaminnal, sokféle hasznos ásványi anyaggal, amire az emberi szervezetnek szüksége van. Ilyen egyoldalúan kijelenteni azt, hogy a burgonya ártalmas az egészségre, bizonyos érdekeket sejtet.

„A klímaváltozás miatt egyre fontosabb szerepet kapnak a korai fajták. A tenyészidő rövidsége csökkenti a kockázatot, mivel sokkal kevesebbet alszik kint az adott fajta”- magyarázta Murai György. Másrészt, ha primőrnek is megfelelő, akkor extra profitot lehet a szezon elején elérni.

A hosszú tenyészidejű fajták előnye a tárolhatóság, mivel hosszabb a nyugalmi állapotuk, viszont sokkal hosszabb ideig vannak a földeken. Ezáltal nehezebb megvédeni, nem beszélve a költségekről.

Ma már a költségtényező annyira felértékelődik, és annyira meghatározó egy fajta kiválasztásánál, hogy a késői burgonyák jelentősége meg fog szűnni.

Az Agrico-nak vannak kifutó burgonyái, bár még mindig népszerű az Agria és az Impala, de szabad fajtává váltak, bárki szaporíthatja és forgalmazhatja. Ezért megtalálták a helyettes fajtákat, az Adria esetében a Markies, amelyik egyik szülője az Agria, így minden fontos paraméterében szinte megegyezik vele. A Markies korszerűbb fajta, jobb betegség ellenálló képességgel. A Ranomi váltja az Impalát. Ezeknél a fajtáknál a rezisztencia azt jelenti, hogy kevesebbet kell permetezni, ami a mai költségviszonyok mellett fontos szempont.

A Corazon szintén az Impalához hasonlít, csak a különbség az, hogy ez piros héjú sárga húsú. Magyarországon még mindig a piros héjszín dominál.

A betegségek mellett az abiotikus stressztűrést is érdemes megemlíteni. Ezek a fajták az öntözést meghálálják, szárazságtűrő képességük kiváló. Amelyik fajta, kicsit kevesebb vízzel is megterem, az költség szempontból megint csak előnyt jelent.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu