0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fogtechnikus méhész: kihívásokat keresve

Cserkúton, ebben a festői szépségű mecseki faluban látogattam meg Krómy Gábort, aki elmesélte méhészetének történetét. „Méhesről méhesre” rovatunkban egy céltudatos fiatalembert ismerhetnek meg. Csak mesélt és mesélt, én pedig jegyzeteltem.

Krómy Gábor vagyok, 42 éves, fogtechnikusként dolgozom. Emellett családi vállalkozásunkban turizmussal és szállásadással foglalkozunk. Ezek mellett másodállású méhész vagyok, körülbelül 90 családos állományt kezelek. Rakodó rendszerben, egyenlőlépes Dadant-Blatt keretméreten méhészkedem. 2007-ben kezdtem méhekkel foglalkozni, ekkor Babarcról vásároltam három családot, de ezt megelőzte néhány esemény.

Hirtelen jött az ötlet, hogy méhekkel foglalkozzak: egy baráti beszélgetés során merült fel először a méhek gondolata, amikor egy barátom mondta, hogy ő majd méheket fog tartani, ha minden álma teljesült.

Ettől a beszélgetéstől kezdve folyamatosan az eszemben jártak a méhek. Hozzátartozik a történethez az is, hogy a szakmámban ekkoriban értem el a legtöbbet, amit akkor el tudtam érni, és így a fogtechnika mellett valami mással is akartam foglalkozni. Édesanyám is mindig azt tanította, hogy több lábon álljak. Ezért is költöztem ide, ahol most is élek: a természetszeretet vonzott mindig is. Szerettem volna tehát valamit, ami kellően különleges, és semmit nem tudok róla, ami tele van kihívással, tele van fejlődési lehetőséggel. Aztán elkezdtem komolyabban gondolkodni a méheken. A kapcsolataim megvoltak hozzá, hiszen édesanyám részt vett a Szentlőrinci Gazdanapok szervezésében, így lehetőségem volt hamar megismerkedni May Gábor Baranya megyei szaktanácsadóval. Ezt követően egy 3 hónapos OKJ-s tanfolyamon is részt vettem, sokakat megismertem, sokakkal beszélgettem, és sokfelől próbáltam tájékozódni a méhekről. Végül megvettem az első három családomat feles rakodókaptárban Babarcról. Megkerestem a méhegészségügyi felelőst, ő Regős Rodion volt. Összebarátkoztunk, nagyon sok segítséget kaptam tőle, de egy idő után nyitottabbá váltam az újításokra.

Később tíz üres kaptárt vásároltam, amelyekbe a méhegészségügyi felelőstől vettem méheket. Ezek szépen el is indultak.

Cserkútról tudni kell, hogy ideális telelőhely, a Mecsek déli oldalán helyezkedik el, itt jól indulnak a méhek tavasszal. Ekkoriban mást sem akartam csinálni, csak fias kereteket nézni. Aztán egyszer csak egyre több fias keret lett, és szaporítani kezdtem, így lett háromból hét család, amelyek elkezdtek szépen fejlődni, mígnem végül megrajoztak.

Ma már azt gondolom, hogy az használjon feles rakodókaptárt, aki jó matekból, szerintem kezdőknek nem való. Mire a feléig eljutottam, elfelejtettem, hol tartottam korábban. Azt is problémának éreztem, hogy mivel tíz keret van egy kaptárban, ezért „nincs közepe”. A Dadantnál éppen emiatt át is álltam kilenc keretre, a páratlan számú keret nekem jobban kézre áll. A kilenckeretes Dadant kaptárak úgy néznek ki, hogy kilenc keret mellett egy oldaltakaró található, amelyik mindig bent van, így jól lehet számolni, jól tervezhető. Ez bevált nekem a mézeltetésben és a rajzásgátlásban is. Továbbá a kilencedik keret mindig félkeret, erre tudnak herelépet húzni, de fel is tudom bővíteni úgy, hogy a kilencedik keret teljes keret legyen, ezáltal több helyet kapnak a méhek.

Visszatérve a kezdetekre, amikor hét kis családot szaporítottam, azok később megrogytak, őszre összeestek, így újra összeraktam őket háromba.

Elmentem tanulni Rodionhoz, aki Hunor–Hunor kaptárakban méhészkedett. Nagyon sokat tanultam tőle. Majd indultam a fiatal gazda pályázaton, így muszáj volt eldöntenem, hogy milyen rendszerben méhészkedjek tovább. Ekkor a 12 keretes Hunorra esett a választásom – Rodion tanácsára, mivel korábban mindig a rajzással volt gondom. Ekkor még nem láttam pontosan, mit hogyan is szeretnék, még sok mindenhez nem voltam elég bátor. Mindig leragadtam az aktuális családnál. Az volt a célom, hogy egységekként tekintsek az állomány egyes részeire. Ezért is lett a 12-es Hunor, mert ezzel nyertem egy kis időt.

Azonban mire a fiatal gazda pályázatot lezártam, addigra kiszálltam a Hunorból és áttértem a Dadantra. Ekkorra sokat tanultam, sok méhészt megismertem, és biztos voltam abban, hogy egyenlőlépessel akarok méhészkedni.

Abban is biztos voltam, hogy blokkosítani kell – ezt több száz családos méhészektől lestem el. A Dadant fészekméret a sikeres teleléshez szükséges, meg ahhoz, hogy mivel én hétvégi méhész vagyok, olyan fogásokat kell kitalálnom, amelyek állományi szinten működnek. Ilyen például a tervszerű anyacsere. A Dadantra történő átfejlesztés tulajdonképpen egy szezon alatt két turnusban lezajlott, ekkor körülbelül 50 családom volt.

Kétszer volt az elmúlt évek során atkakatasztrófa a méhesemben, amikor az állománynak több mint a fele elpusztult. Ez az elmúlt tízéves időszakban történt. Elkezdtem tehát nagyon komolyan venni az atka elleni küzdelmet. Az elején amitráztartalmú szereket használtam, míg a Furettóval kudarcot nem vallottam, soha nem is tetszett igazán, ezért új utakat kerestem.

Így találkoztam az oxálsavval. Az első két-három olyan évem, amikor nem volt nagy gond az atkával, azóta volt, amióta herés keretet vágok ki, így a mechanikai atkagyérítés a technológiám részévé vált. Minden családtól évente egy-két keretnyi herefiast vágok ki.

Távolabbi céljaim között szerepel, hogy egyszer bioméhésszé váljak. Egy időben a méhpempőtermelést szerettem volna elkezdeni. Ezenkívül a saját célra történő anyanevelés is szerepel a hosszabb távú tervek között. Úgy látom, hogy mivel ez volt a harmadik szörnyű év a méztermelésben, ehhez alkalmazkodni kell, ami elsősorban a vándorlást jelenti. Méztermelő méhészetnek megkerülhetetlen. Ezért nagyon fontos, hogy úgy legyen minden kialakítva, hogy fél napon belül lehessen elindulni, akár hirtelen elhatározásból is.

Ezért olyan állványos kialakítású utánfutóim vannak, amelyekre 27 család fér fel. Az állványon három sorban, soronként 9 méhcsaládot szállítok.

Két ilyen utánfutóval rendelkezem, tehát összesen 54 családdal tudok vándorolni. Nagyjából 60 kilométeres távolságra szoktam menni, de igazából akár Nógrádig is elmegyek, ha értelmét látom.

Az anyaneveléssel jó tapasztalataim vannak, de csak érintőlegesen foglalkoztam vele korábban, sajnos gondot okozott az eltájolás. Fizikailag kevésbé megterhelő, mint a méztermelés. Eddig kis polisztirol pároztatókkal próbálkoztam, amelyekkel alapvetően meg voltam elégedve, mert könnyű berendezni, jó velük dolgozni.

Hogyan néz ki egy szezon nálam?

Télen egyáltalán nem háborgatom a méheket, eddig mindig február vége, március eleje volt az első időpont, amikor kaptárt nyitottam, de idén már február közepe táján meg tudtam nézni a családokat. Ekkor csak egy gyors ellenőrzés, szűkítés, szükség esetén lepényezés a feladat. Később itatózacskókat helyezek a keretek tetejére heti egy liter sziruppal, illetve lepénnyel látom el a családokat; ezt folytatom addig, amíg az első komolyabb hordás nem mutatkozik. Ez általában a repcét szokta jelenteni. Nagyjából Zimmer Zoltán technológiáját követem, sokat merítettem az ő előadásaiból és anyagaiból. Amíg a család el nem éri a mézelésre alkalmas állapotot, addig fejlesztek. Általában április végéig két alkalommal egyenlítek ki. Repcére olyan családokkal megyek, amelyek nyolc-kilenc fias kerettel rendelkeznek. Hét fiasra szoktam a kiegyenlítést csinálni. Repcére a fészek berendezése a következőképpen alakul: a két szélső keret petés, utána egy vegyes fias következik, majd műlép, illetve petézésre alkalmas keret, középen pedig a kelő fias keretek – a többi pedig megy a méztérbe vagy gyengébb családokhoz. A mézes kereteket szöktetővel, szükség esetén fújással veszem el, és elszállítom egy központi helyre, ahol a pergetés is történik. Ketten szoktunk pergetni, mivel a gépesítés jól megoldott, ezért így is könnyű szokott lenni. Automata fűtött rezgőkéses fedelezőgépet használok, szűrőkádat és szivattyút, valamint egy nyolckeretes önfordítós pergetőt.

A pergető jelenti a szűk keresztmetszetet a munkafolyamatban, mivel a nyolc keret kipergetése nagyjából 3 percet vesz igénybe, a fedelezőgépnek nagyjából 10 másodperc egy keret fedelezése.

Még tervben van néhány gép beszerzése ahhoz, hogy egy teljes gépsort fel tudjak állítani.

Akácra ugyanúgy rendezem be a fészket és a méztereket, mint repcére, középre kényszerítem az anyát. Akác után serkentés és szublimálás kezdődik. Ebben az időszakban nagyjából háromszor szoktam fújni, és természetesen figyelem a hullott atkák számát.

Következő méhlegelő a hárs, eddig zajlik a serkentés.

Az anyacseréket tervezetten végzem, az állomány 50 százalékánál szoktam lecserélni az anyákat. 50 darab ötkeretes pároztatóm is van, amivel májusban egy párhuzamos állományt tudok indítani. A rajozni készülő anyákat átrakom pároztatóba, a törzscsalád pedig nevelheti magának az anyát. Amint bepárzott, lecserélem ezt az anyát.

Minden monokultúrára vándorolni szoktam, tehát repcére is, és napraforgóra is. Vállalom a permetezésekkel járó kockázatot, igyekszem odafigyelni, keresni a kapcsolatot a gazdákkal, és mindent megteszek azért, hogy jó kapcsolat alakulhasson ki.

Időnként édesköményre is van szerencsém vándorolni. Ha van, az nagyon jó, mert elhúzódó nektárforrás a méhek számára. Édeskömény után következik a feletetés a téli időszakra és az atkairtás. Augusztus végéig szeretem bent tudni a telelőélelmet, ezután már csak az egérrácsok felrakása, illetve a tél végi takarás feladata marad. Minden kaptár higiénikus aljjal rendelkezik, ezeknek a tálcája egész évben bent van.

Mára teljesen jól működő, kiforrott technológiám van ugyan, de nem zárkózom el az újítások elől. Hosszú út vezetett idáig, ahol ma tartok, voltak hullámvölgyek is, de mindig igyekeztem tanulni a hibáimból, és keresni egy olyan utat, amely járhatóbb lesz számomra.

Szűcs Andrea,
Abaliget

Forrás: Méhészet