Back to top

Rekordösszegű kárkifizetéseket is hozhat az idei viharszezon

Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget - jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A szervezet összesítése szerint júniusban a biztosítókhoz 21 ezer bejelentés érkezett, és több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki lakásbiztosítási szerződések alapján, vagy tartalékoltak kifizetésekre. Elsősorban a június 4-i, valamint a 8-10-e közötti időjárás volt súlyos, főként vihar, szél, villám, villámcsapás másodlagos hatása, jég, tető beázása, felhőszakadás okozott károkat. A leginkább érintett városok és megyék közé tartozott a többi között Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Vas, Baranya, Somogy, Bács-Kiskun megye, illetve Körmend, Pécs, Dunakeszi, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Nagykáta, Kaposvár.

A Mabisz felidézte: májusban csaknem 18 ezer bejelentést tettek a károsultak, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek megközelítették a 2,4 milliárd forintot.

Ezekben az összesítésekben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.

időjárás.jpg

Illusztráció
Illusztráció

Tavaly a szezon végére 9,1 milliárd forintot fizettek ki a társaságok az időjárási anomáliák miatt, mintegy 95 ezer bejelentésre. A káresetek számában nem, a kifizetett összeget tekintve viszont kirívónak számított az elmúlt év, a 2010-es után a legdrágábbnak - ismertette a szövetség.

A Mabisz közölte azt is: egyre jobban érzékelhető kárrendezési tapasztalat, hogy a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő munkadíjak és építőanyagárak miatt.

Ebben a helyzetben különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, érdemes a szerződéseket évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni - hívta fel a figyelmet a szervezet.

A Mabisz jelezte azt is, hogy az összegzésekben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, de a magyarországi lakóingatlanok több mint negyedére, egymilliónál is több lakásra, családi házra nem kötöttek lakásbiztosítást.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Az élet mindent újrafest

Előadásokkal egybekötött fajtabemutatót tartott Csólyospáloson a Plant Alliance Hungary. A családi vállalkozás több mint húsz éve foglalkozik egynyári növények szaporítóanyagának termesztésével és forgalmazásával, valamint vetőmagok és tálcás palánták értékesítésével.

Gazdafórum a Szigeti Farmon: terítéken a zöldítés

A Kalocsa melletti Szigeti Farmon tartott gazdafórum fő témái a közös agrárpolitika változásai voltak, élükön a zöld alapszabályokat (Zöld Felépítmény) tartalmazó agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG), és az új elemként induló, önkéntes agro-ökológiai programokkal (AÖP). A szeptember végi tanácskozásra mintegy 90 helyi és dél-alföldi termelő érkezett.

A Földön minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti

Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrások között.

Az aszály ellenére jó évet zártak a dinnyetermesztők

Hazánkban a dinnyeszezon hamarabb kezdődött, mint tavaly; az extrém melegtől hirtelen nagy mennyiség keletkezett a piacon, ám ezek a csúcsok augusztus elejére eltűntek. A termelők végig tudtak belföldre és exportra is értékesíteni, ezért összességében pozitív szaldós volt a mérlegük.

További csapadék öntözi a földeket

Bár a betakarítási munkákat jelentősen hátráltatja a csapadékos időjárás, a talajok feltöltődése jól halad, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből. Az őszi kalászosok vetéséhez jó magágyat lehet készíteni, és a frissen kelt repce fejlődéséhez is adott a nedvesség. Az esős idő a hét további részében is folytatódik, a jövő hét elejétől számíthatunk a csapadékhajlam csökkenésére.

Oktatási és kutatási magyar-üzbég együttműködés

A Taskenti Állami Agráregyetemmel korábban megkötött együttműködést erősítette meg Aziz Botirovich Voitov üzbég mezőgazdasági miniszter, és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a KÁN Egyetemi napokon, Kaposváron..