0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A hardver jövője a méz

A számítástechnika jövője az idegrendszer működését utánzó neuromorf rendszereké. A Washington State Egyetem szakemberei meglepő anyagból készítettek neuromorf chipet: mézből.

A demonstráció során a kutatók megszilárdították a mézet, és két fémelektróda közé helyezték, hasonlóan ahhoz, ahogy az idegvégződések csatlakoznak. Így egy memrisztort állítottak elő, egy olyan memória-ellenállást, amelynek elektromos ellenállása a múltbéli állapotától függ. Az eszközt 100 és 500 nanoszekundumonként tudták ki- és bekapcsolni.

A ma használatos számítógépek a központi memóriából, processzorból és perifériákból álló Neumann-architektúrát használják.

Az ilyen gépek mérgező anyagokkal és hatalmas energiafogyasztással terhelik a környezetet.

A világ legerősebb szuperszámítógépe, a japán Fugaku 28 millió wattot fogyaszt óránként, szemben az emberi agy 20 wattos napi fogyasztásával. Az emberi agyban százmilliárd neuron található, amelyek között több mint egytrillió kapcsolat van.

Ez egy nagyon kicsi, egyszerű felépítésű eszköz, de működése nagyon hasonló az emberi idegsejtéhez.

Ez azt jelenti, hogy ha több millió vagy több milliárd mézmemrisztort integrálunk, olyan neuromorf rendszert hozhatunk létre, amely nagyon hasonlóan működik az emberi agyhoz

– mutatott rá a Washington State Egyetem Számítástechnikai Tanszékének professzora, Feng Zhao.

Zhao csapata most azon dolgozik, hogy a mikroszintről nanoszintre kicsinyítse a mézes technikát, elősegítendő az agyhoz hasonló, több millió memrisztoros rendszerek létrehozását.

Forrás: Méhészet