Back to top

Züminapló

A mai kor állattenyésztésében már szinte elkerülhetetlen a digitalizáció, az adatrögzítés és az adatkezelés megoldása valamilyen szoftverrel. A méhészet ezen a téren azonban lemaradásban volt… De csak volt, hiszen ilyen hiánypótló, saját tapasztalaton alapuló szoftverfejlesztésbe kezdett az Agrárin csapata.

Sárdi Péter
Sárdi Péter
Sárdi Péter az Agrár­in webfejlesztő csapatának oszlopos tagja, s mindemellett hét éve méhészkedik, mintegy 50 családdal. Régi igénye volt, hogy ne csak a hagyományos, kaptárra jegyzetelős megoldással vezesse a kaptárak, a kezelések, a méhek állapotát, hanem digitálisan is. Az igényt gondolat, majd tett követte…

„Minden állattartó telepnek megvan már a digitális adatrögzítő, adatelemző rendszere – mondta Péter. – Ideje volt a méheknek is készíteni egyet!

A szoftver gyakorlati oldalról közelíti meg az adatok kezelését. A méhészetben végbemenő folyamatokat igyekeztem fejlesztőként lekövetni. Így tárolni lehet a kaptárak azonosítóit (lásd lent), az anya színét, a család erősségét, sőt a fiasításos keretek számát is.”

A kaptáradatokon túl csoportos méhészeti tevékenységek is rögzíthetők. Ezek közé tartozik az etetés, kezelés vagy méh­egészségügyi ellenőrzés is. A program képes a vándorlásokat is kezelni. Ezenfelül még sok más extra funkcióval is el van látva.

„A szoftver sajátossága a lekérdezésekben rejlik, ahol időre, kaptárra, kezelésekre minden lekérhető – folytatta a méhész-webfejlesztő.

– Tapasztalatból tudom, hogy a szorgos méhészek leginkább a terepen vannak, ezért elkészült nekik egy mobilalkalmazás is, amely egyelőre csak a Google Play áruházból tölthető le, de hamarosan IOS verzióval is rögzíthetők a helyszínen az adatok.”

Az elmúlt években rengeteg kampány hívta fel a figyelmet a méhek, a beporzás fontosságára. Évtizedek óta a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozásként az Agrárin fejlesztői is jól tudják, hogy méhek nélkül a mezőgazdaság sem létezne! Épp ezért tisztelik és becsülik a méhészek munkáját, amit most 5 nap ingyenes próbalehetőséggel szeretnének kifejezni. De nemcsak a próbalehetőségben nyilvánul meg ez a tisztelet, hanem a Züminapló árazásban is, hiszen nagyon kedvező áron lehet a szoftverhez hozzájutni és részesülni az éves fejlesztésekből. Bővebb információ a www.zuminaplo.hu honlapon érhető el.

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2022/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Patinás nevű méhésztalálkozók és -vásárok maradnak el

Idén több méhésztalálkozó és -vásár elmaradásáról számol be az Országos Magyar Méhész Egyesület legfrissebb közleményében. Öröm az ürömben, hogy két másik tavaszi találkozóra viszont sor kerül.

A kutyák meg tudják mutatni az embernek, amit akarnak, a malacok nem

A családi kedvencként tartott kutyák és törpemalacok viselkedését összehasonlítva arra jutottak az ELTE etológusai, hogy az ember figyelmének egy számukra kívánatos dologra irányítása nem egy általános képesség a háziasított állatok körében: míg a kutyák igen, a malacok nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek ehhez a képességhez szükségesek.

Ha látja az ember, hogy valami működik, lehet továbblépni

Rácz Károlyék jáki majorsága hivatalosan is mintagazdaságnak minősül, ahová mezőgazdasági szakiskolai csoportok és a mosonmagyaróvári egyetem hallgatói járnak gyakorlati ismereteket szerezni. Van is mit tanulniuk, hiszen mindhárom tulajdonos agrármérnökként végzett.

A nem állami laboratóriumok éves tevékenységének bevallási határidejéig már csak pár nap van hátra

Január 31-e a végső időpont a nem állami laboratóriumok számára, hogy beküldjék az éves tevékenységükről szóló jelentésüket a Nébih részére. Mindez egyaránt vonatkozik az üzemi-, illetve a szolgáltató laboratóriumokra is.

Miért és hogyan termeljünk propoliszt?

Kovács Dávid vagyok, 1992-ben születtem, és 2009 óta foglalkozom méhészkedéssel Nyírbogdányban, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egy csendes kis falujában. Édesapámmal, Kovács Róberttel egyszerre tanultunk meg méhészkedni.

Munka- és hobbilónak, sőt hippoterápiára is alkalmas

A Vas megyei Répcelakon élő Pap György gyerekkorában a téesz igáslovai mellett szívta magába a lovak szeretetét. 1986 óta tart saját lovakat; kezdetben magyar hidegvérű fajtát tenyésztett, az utóbbi öt évben váltott át a muraközire.

Sikerülhet felzárkóztatni a hazai agráriumot

A kormány és az agrárium érdekképviseleti szervezetei az idén is folytatni kívánják a párbeszédet és az együttműködést – hangzott el az Agrárminisztérium, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának közös sajtótájékoztatóján.

Ezért hasznos a méhekkel szimbiózisban élő atka

Csodálkozva olvastam arról a kutatásról, melyben egy atkafaj jótékony hatásáról számolnak be a kutatók. Sajnos nem a háziméheken élősködő varroa atka vált egyik napról a másikra hasznossá. A tanulmány azonban nem érdektelen a háziméhekkel méhészkedők számára sem, hiszen egy méztermelésre alkalmas méhfajjal kapcsolatban vizsgálódtak a kutatók.

Juhnyájba rohant egy vonat Brassó megyében, a juhász is életét vesztette

Juhnyájba rohant egy vonat pénteken délután az erdélyi Brassó megyében, a balesetben a juhász is életét vesztette - számolt be a News.ro román hírügynökség.

Önjáró drónnal gyűjtenek mintákat a fákról

A környezeti DNS vizsgálatával az adott területen élő fajokról lehet információt gyűjteni. Nagy előnye, hogy nem kell szem elé kerülnie az összes állatnak, növénynek, hanem a talajból vagy vízből vett mintákból kimutatható a genetikai anyaguk, így sokkal pontosabb képet lehet alkotni az adott terület biodiverzitásáról.