Back to top

Energiaigényes anyagokat helyettesíthet a fa egy uniós jelentés szerint

A fa az egyetlen megújuló, természetes erőforrás, amely energiaigényes anyagokat helyettesíthet - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn, eredetileg pedig a Fatáj honlapon előző nap közzétett összefoglalóban, amely a EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának (AGRI) jelentéséből készült.

A testület a faalapú helyettesítő anyagok minél szélesebb körű alkalmazását, hatékony felhasználását, és ezek uniós támogatását javasolja. Állásfoglalásuk szerint a gazdasági előnyök mellett a társadalmi hatások, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások előnyei is indokolják az erdők megőrzését, amely a biológiai sokféleségben, a szénmegkötésben, az édesvízellátásban egyaránt nélkülözhetetlen - írták.

Nehezményezték ugyanakkor, hogy az erdőgazdálkodók és a tulajdonosok a rendelkezésükre álló uniós források felét sem használják föl.

A képviselők felszólítják az uniós tagállamokat, hogy könnyítsék meg a támogatások hozzáférését, egyszerűsítsék az adminisztrációt. Az EU-nak figyelembe kell vennie azt is, hogy a több fajból álló erdők jobban ellenállnak az éghajlati hatásoknak, ezért nem szabad monokultúrákat támogatni - tették hozzá.

erdő

Illusztráció
Illusztráció

Mind az éghajlatváltozás, mind az emberi tevékenység terheli az erdőket, és minden terhelés csökkenti a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképességüket - olvasható az EP honlapján közzétett állásfoglalás-tervezetben. Hozzátették, hogy

az erdei élőhelyeknek csupán 49 százaléka van jó védettségi helyzetben, bár azt nem lehet kijelenteni, hogy rossz állapotúak volnának az EU erdői.

A fenntartható erdőgazdálkodás nagy múltra, sok tapasztalatra és szakértelemre támaszkodhat Európában, a 2030-ig szóló uniós erdőgazdálkodási stratégia pedig biztosíthatja a kontinens erdőinek jövőjét, hogy azok továbbra is elláthassák a funkcióikat, segítve többek között a klímacélok teljesítését - hangsúlyozta az AGRI.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.

A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel

A vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre, és ezzel erősítik a növények klímaváltozással szembeni ellenállóképességét - állapították meg magyar és spanyol ökológusok a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáit vizsgálva.

Tovább száguld az áremelkedések üteme is

Októberben a belföldi értékesítés árai 67,7, az exportértékesítéséi 28,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 41,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 6,8, az exportéi 2,1, az ipari termelői árak összességében pedig 3,7 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megújult a gödöllői Arbo Park

A Pilisi Parkerdő megújította egyik leglátogatottabb turisztikai központja, az Arbo Park elnevezésű gödöllői erdészeti arborétum turisztikai szolgáltatásait - közölte az erdőgazdaság szóvivője kedden az MTI-vel.

OEE – Gencsi Zoltán ismét az elnökségben

Az Országos Erdészeti Egyesület tisztújító küldöttgyűlést tartott november 25-én, Budapesten. A választás debreceni vonatkozása, hogy a 2023/26-os ciklusban ismét Gencsi Zoltán képviseli az egyesület elnökségében az Észak-Alföld régiót.

Veszélyben a Nagy-korallzátony állapota

A Nagy-korallzátony veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítását javasolja az állapotát felmérő, ENSZ által támogatott misszió. Mint a hétfőn közzétett jelentésben figyelmeztetnek: gyors és hatékony klímavédelmi intézkedések nélkül a világ legnagyobb korallzátonya veszélyben van.

Pesten nagyobb számban száradnak ki fák, mint Budán

Habár talán kevésbé feltűnő, mint a parkok megszokott zöld gyepszőnyegének sárgára égése, de az elmúlt hetekben sajnos gyakoribb lett a teljesen elszáradt, vagy a még zöld, de szárazon zörgő levelekkel vegetáló fák látványa is.

A harmadik negyedévében 7,7 százalékkal nőttek a beruházások

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.