0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Energiaigényes anyagokat helyettesíthet a fa egy uniós jelentés szerint

A fa az egyetlen megújuló, természetes erőforrás, amely energiaigényes anyagokat helyettesíthet - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn, eredetileg pedig a Fatáj honlapon előző nap közzétett összefoglalóban, amely a EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának (AGRI) jelentéséből készült.

A testület a faalapú helyettesítő anyagok minél szélesebb körű alkalmazását, hatékony felhasználását, és ezek uniós támogatását javasolja. Állásfoglalásuk szerint a gazdasági előnyök mellett a társadalmi hatások, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások előnyei is indokolják az erdők megőrzését, amely a biológiai sokféleségben, a szénmegkötésben, az édesvízellátásban egyaránt nélkülözhetetlen – írták.

Nehezményezték ugyanakkor, hogy az erdőgazdálkodók és a tulajdonosok a rendelkezésükre álló uniós források felét sem használják föl.

A képviselők felszólítják az uniós tagállamokat, hogy könnyítsék meg a támogatások hozzáférését, egyszerűsítsék az adminisztrációt. Az EU-nak figyelembe kell vennie azt is, hogy a több fajból álló erdők jobban ellenállnak az éghajlati hatásoknak, ezért nem szabad monokultúrákat támogatni – tették hozzá.

Mind az éghajlatváltozás, mind az emberi tevékenység terheli az erdőket, és minden terhelés csökkenti a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképességüket – olvasható az EP honlapján közzétett állásfoglalás-tervezetben. Hozzátették, hogy

az erdei élőhelyeknek csupán 49 százaléka van jó védettségi helyzetben, bár azt nem lehet kijelenteni, hogy rossz állapotúak volnának az EU erdői.

A fenntartható erdőgazdálkodás nagy múltra, sok tapasztalatra és szakértelemre támaszkodhat Európában, a 2030-ig szóló uniós erdőgazdálkodási stratégia pedig biztosíthatja a kontinens erdőinek jövőjét, hogy azok továbbra is elláthassák a funkcióikat, segítve többek között a klímacélok teljesítését – hangsúlyozta az AGRI.

Forrás: MTI