Back to top

A méhek mint érző és gondolkodó lények (1.)

Érdekes kísérletsorozatról számol be könyvében egy méhkutató. Ez megváltoztathatja a rovarokról alkotott nézeteinket.

Korában már beszámoltunk azokról a kísérletekről, melyek során kiderült, hogy a méhek képesek az arcfelismerésre és ezért akár lehetséges, hogy felismerik a velük foglalkozó méhészt. (Lásd cikkünket itt!)

A méheket, a The Mind of a Bee című könyv szerzője, Dr. Lars Chittka szerint nem csak a beporzásban betöltött vitathatatlan szerepük miatt kötelességünk védeni és túlélésüket biztosítani, hanem mert érző és gondolkodó lények.

The Guardian a könyv kapcsán azokról a kísérletekről számol be, melyek épp a méhek ezen tulajdonságaira utalnak.

Méhanya kaptáron kívül
Méhanya kaptáron kívül
Fotó: Hevesi Mihály

Persze nem minden kutató ért egyet azzal, hogy a méhek érző lények lennének és ehhez több bizonyítékot tartanak szükségesnek.

Dr. Jonathan Birch, a London School of Economics projektvezetője is valószínünek tartja, hogy a méhek érző lények lehetnek, és megjegyzi, hogy bár sokan tagadják, de legalább már felvetik a kutatók ennek a lehetőségét és kérdéseket tesznek fel ezzel kapcsolatban 

A legújabb és a korábbi kutatások alapján azonban bizonyítást nyert, hogy a méhek magasan fejlett intelligenciával rendelkeznek. Képesek számolni, emberi arcokat felismerni, egyszerű eszközöket  használni vagy absztrakciókat „értelmezni”.

Dr. Chittka úgy gondolja, hogy a méheknek vannak érzelmeik, képesek tervezni és elképzelni dolgokat és individuumként képesek megkülönböztetni magukat más méhektől. Ezt dolgozó méhekkel végzett kísérletekből vonta le.

Az arcfelismerési kísérletekben, a méheknek egymásután több monokróm képet mutattak emberi arcokról. A méhek bizonyos arcoknál cukorszirupot kaptak, és valóban egy sor arc közül felismerték azt, amelyiknél a jutalmat kapták. Pusztán egy-két tucat alkalom kellett ennek a kondicionálásához.

A számolási gyakorlatban a méheket terepen arra „képezték ki”, hogy három egyforma jelzés mellett szálljanak le egy táplálékforráshoz.

Miután nagy bizonyossággal leszálltak a három jelzés után, a kísérletvezetők növelték, illetve csökkentették a terepre kihelyezett jelzések közötti távolságot. Amikor azok egymáshoz közelebb kerültek, a méhek korábban szálltak le és fordítva, ha a jelek egymástól távolabbra kerültek, akkor távolabb történt a leszállás. Tehát a jelek száma befolyásolhatta a leszállás helyét. Mivel a jelek egyformák voltak, nem azok jellegzetessége határozhatta meg a méhek leszállását.

A cikk folytatását idekattintva olvashatja!

Ajánljuk még:

Dinnyebólé mézzel

Ennyi az idei méhveszteség Ausztriában

Forrás: 
The Guardian

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Izgalmas videósorozatban mutatják be munkájukat az ELTE etológusai

A kutyák, malacok és gyerekek kutatását bemutató filmsorozattal jelentkeztek az ELTE Etológia tanszék kutatói.

A krónikus rovarölőszer-hatás károsítja a méhek látását

Egy Rachel Parkinson és munkatársai által most közzétett tudományos cikk eddig nem alkalmazott, új vizsgálati módszerekkel gyarapítja a bizonyítékok sorát, hogy a neonikotinoidok hosszabb távon igenis káros hatással vannak a méhek látásán keresztül viselkedésükre, tájékozódásukra.

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

A madarak vándorlásának eddig ismeretlen pozitív hatását fedezték fel

A vízimadarak a tavaszi vándorlás során kulcsszerepet játszanak az európai szárazföldi növények elterjesztésében az északi szélességi körökre, és ezzel erősítik a növények klímaváltozással szembeni ellenállóképességét - állapították meg magyar és spanyol ökológusok a velencei-tavi tőkés récék ürülékmintáit vizsgálva.

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Veszítenek illatukból a virágok

A növények többek között virágillattal vonzzák beporzóikat. Ám a hőmérséklet növekedésével veszíthetnek illatukból a virágok. Egy kutatócsoport 5 °C-os felmelegedést szimulált, és ennek több haszonnövényre és rovarfajra gyakorolt hatását tanulmányozta. A hatás a szamóca esetében volt a legerősebb.

Az ázsiai méhatka elleni küzdelem - Illóolajokkal a Varroa ellen

Írásaim előző részének a végén azzal az ígérettel búcsúztam, hogy most a hazai és nemzetközi méhészeti kutatóintézetekről esik majd szó. Jelen írásomban mégis az egyre szélesebb körben kutatott illóolajok/esszenciális olajok méhegészségre gyakorolt hatásainak megismerésére invitálnám a kedves olvasókat.

Válogatós vendég? Nem mindegy, milyen színű a tányér!

Mostanában készült az első kutatás arra vonatkozólag, hogy befolyásolja-e az ételben válogatós egyének „ízlését” az, hogy milyen színű tányérban kapják az ételt. Az akadémikusok meglepő felfedezést tettek.

Így védik meg a vadméhek a háziméheket a vírusoktól

Több ezer endemikus és behurcolt méhegyedet vizsgáltak meg Michigan államban. Azon mezőgazdasági területeken volt a legalacsonyabb a három legveszélyesebb kórokozó gyakorisága, ahol változatos méhközösségek voltak jelen.