0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nyomtatott formában is megjelent Magyarország első átfogó madáratlasza

Nyomtatott formában is megjelent, és a nagyközönség számára is hozzáférhető Magyarország első átfogó madáratlaszának második, javított és kiegészített kiadása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.

Mint a közleményben felidézik, Magyarország madáratlasza közel tízéves előkészítés után jelent meg 2021. szeptember végén. A kötet a 2019 év végéig hazánkban természetes módon előforduló 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket foglalta össze.

Az első kiadás csak elektronikus formában volt elérhető a nagyközönség számára.

A madáratlasz sikere nyomán az MME elhatározta egy második, javított és kiegészített kiadás elkészítését. A közlemény szerint ebben a szerkesztők az időközben beérkezett adatok alapján pontosítottak egyes ponttérképeket és az időközben újonnan megfigyelt madárfajok bemutatásával is bővült a 800-oldalas kiadvány. A könyvben angol nyelvű összefoglalók és képaláírások találhatók.

A kötet főként az MME által indított Madáratlasz Program (2014-2018) és a Mindennapi Madaraink Monitoringja (1999-2018) adatai alapján készült, de a ritkaságok valamennyi ismert megfigyelését feldolgozta.

Újdonsága az a mintegy 1700 térkép és grafikon, amely a több száz felmérő által gyűjtött 30 millió adatrekord modern számítógépes feldolgozásával született.

Mint írják, a nemzetközi szinten is kiemelkedő modellezéssel előállított térképek és grafikonok a 64 szerző által készített fajleírásokkal együtt a lehető legteljesebb képet adják a vadon élő hazai madárfajok helyzetéről.

A Magyarország madáratlasza című könyv második kiadása az MME-nél vásárolható meg.

Forrás: MTI