Back to top

Végre környezetkímélően sörözhetünk

A Diageo italgyártó óriásvállalat bejelentette, hogy 200 millió eurót kíván befektetni Írország első cél szén-dioxid-semleges sörfőzdéjébe, amely egy zöldmezős területen, Kildare megyében épülne.

A Newbridge-i Littleconnellben épül fel az új sörfőzde, melyben olyan söröket fognak főzni, mint a Rockshore, a Harp, a Hop House 13, a Smithwick's, a Kilkenny és a Carlsberg.

Amikor elkészül a beruházás a 2 millió hektoliter kapacitásával, ez lesz a második legnagyobb sörfőző üzem Írországban a St. James's Gate után - jegyezte meg a Diageo.

Az új sörfőzde 100%-ban megújuló energiával fog működni, és a legmodernebb technológiát fogja alkalmazni a teljes energia- és vízfogyasztás minimalizálása érdekében.

Ez lehetővé teszi, hogy a sörfőzde évente akár 15 000 tonna szén-dioxid kibocsátást előzzön meg.

Ahogy a sörök gyártása átkerül az új létesítménybe, a St James's Gate a globális kereslet kielégítése érdekében növelni fogja a Guinness gyártását.

Leo Varadkar ír kereskedelemért, vállalkozásokért, és foglalkoztatásért felelős miniszter mondta: "A Diageo 200 millió eurós beruházása igazán nagyszerű hír Írország virágzó élelmiszer- és italiparának jövőbeli fejlődése, valamint a szélesebb értelemben vett nemzetgazdaság szempontjából.

A helyi gazdaság számára is rendkívül kedvező, hiszen a létesítmény építése során akár 1000, a megépülést követően pedig 50 munkahelyet teremtenek. Biztos vagyok benne, hogy sok közvetett munkahely is létrejön."

Az új létesítmény hozzájárul Írország kulcsfontosságú gazdaság- és éghajlatpolitikai céljaihoz, például az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatásához, miközben növeli az élelmiszer- és italgyártást, illetve a kapcsolódó munkahelyek számát.

Colin O'Brien, a Diageo globális sörellátásért felelős vezetője elmondta:

"Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a fenntarthatóan termeljünk a gabonától a sörösüvegekig."

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Áremelkedések miatt nőtt a mezőgazdasági kibocsátási érték

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot az idei évben, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedéshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá, míg a teljes termelési volumen 19 százalékkal, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nőtt - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Agráriskola a végeken

Történelmileg Magyarországot jól „lefedik” a középfokú mezőgazdasági szakképző iskolák, területileg is, vagyis az ország minden településéről viszonylag kevés utazással elérhető valamelyik agrárképzést nyújtó szakoktatási intézmény, technikum vagy szakképző iskola, és legtöbbjük kollégiumi elhelyezést is biztosít.

Azerbajdzsán a harmadik legnagyobb mogyoró exportőr a világon

2022-ben összesen 67 ezer tonna mogyorót takarítottak be Azerbajdzsánban. Ezzel az ország a globális piacokon a harmadik legnagyobb mogyoróexportőr – mondta Szurhaj Novruzov a mezőgazdasági minisztérium tisztviselője.

Kihalt az uhuzás napjainkra

A dúvadgyérítés a vadgazdálkodás egy sarkalatos pontja. Legyen szó szőrmés vagy tollas kártevőről, kordában tartásuk, állományszabályozásuk elengedhetetlen. Így volt ez több mint száz évvel ezelőtt is. Manapság puskán kívül főként különféle csapdákkal lehet tizedelni állományukat, de hathatós módszer napjainkban nincs igazán, egyebek mellet köszönhetően a nem elégséges időráfordításra.

A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket

Egyre nagyobb a boltok polcain a rivalizálás a hazai és a külföldi fagyasztott, illetve konzerv zöldség-gyümölcstermékek között. Hogyan tudják ezek a hazai termék felvenni a versenyt a külföldivel, és miként reagálnak minderre a fogyasztók? Erről a kérdéskörről, továbbá a magyar zöldségtermesztés aktuális helyzetéről és jövőjéről beszélt Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Új látogatóközponttal várja az érdeklődőket Magyarország leghosszabb barlangja

Átadták a Pál-völgyi-barlang új látogatóközpontját kedden; a 254,5 millió forintos beruházáshoz 234,99 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást használtak fel - közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága kedden az MTI-vel.

Jelentős mennyiségű madarat veszélyeztet a kihalás Romániában

Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül - közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Ezeket a halakat találták a kutatók a Dunában

Nappali és éjszakai halászattal vizsgálták a partközeli halállományt az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán. A gyűjtött adatok szerint a vízparthoz közeli élőhelyeken jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak fiatal példányai tartózkodnak.

Növényvédelem drónokkal – szabályos vagy sem?

Nemcsak a mindennapokban, de az agrárszektorban is egyre nagyobb érdeklődés övezi a drónhasználatot. Alkalmazásuk a mezőgazdaságban viszonylag újkeletű dolog, azonban Magyarországon még nem teljesen kidolgozott a jogszabályi keretrendszer, mely ezen eszközök használatát és a velük történő növényvédelmi szolgáltatást teljesen legálissá tenné. Ennek ellenére rohamosan terjed a mezőgazdasági szektorban a használatuk.

Talajaink védelme a tudomány erejével

A Magyar Talajtani Társaság és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően a tárca épületében került kiállításra az év talaja, a herceghalmi mészlepedékes csernozjom szelvénye.