0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Végre környezetkímélően sörözhetünk

A Diageo italgyártó óriásvállalat bejelentette, hogy 200 millió eurót kíván befektetni Írország első cél szén-dioxid-semleges sörfőzdéjébe, amely egy zöldmezős területen, Kildare megyében épülne.

A Newbridge-i Littleconnellben épül fel az új sörfőzde, melyben olyan söröket fognak főzni, mint a Rockshore, a Harp, a Hop House 13, a Smithwick’s, a Kilkenny és a Carlsberg.

Amikor elkészül a beruházás a 2 millió hektoliter kapacitásával, ez lesz a második legnagyobb sörfőző üzem Írországban a St. James’s Gate után – jegyezte meg a Diageo.

Az új sörfőzde 100%-ban megújuló energiával fog működni, és a legmodernebb technológiát fogja alkalmazni a teljes energia- és vízfogyasztás minimalizálása érdekében.

Ez lehetővé teszi, hogy a sörfőzde évente akár 15 000 tonna szén-dioxid kibocsátást előzzön meg.

Ahogy a sörök gyártása átkerül az új létesítménybe, a St James’s Gate a globális kereslet kielégítése érdekében növelni fogja a Guinness gyártását.

Leo Varadkar ír kereskedelemért, vállalkozásokért, és foglalkoztatásért felelős miniszter mondta: „A Diageo 200 millió eurós beruházása igazán nagyszerű hír Írország virágzó élelmiszer- és italiparának jövőbeli fejlődése, valamint a szélesebb értelemben vett nemzetgazdaság szempontjából.

A helyi gazdaság számára is rendkívül kedvező, hiszen a létesítmény építése során akár 1000, a megépülést követően pedig 50 munkahelyet teremtenek. Biztos vagyok benne, hogy sok közvetett munkahely is létrejön.”

Az új létesítmény hozzájárul Írország kulcsfontosságú gazdaság- és éghajlatpolitikai céljaihoz, például az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatásához, miközben növeli az élelmiszer- és italgyártást, illetve a kapcsolódó munkahelyek számát.

Colin O’Brien, a Diageo globális sörellátásért felelős vezetője elmondta:

„Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a fenntarthatóan termeljünk a gabonától a sörösüvegekig.”

Forrás: esmmagazin.com