Back to top

Okosabbak a méhek, mint azt eddig feltételeztük

A napokban megjelent Lars Chittka – The mind of a Bee (Egy méh elméje) című kötete, melyben a német etológus és viselkedésökológus a legújabb méhkutatásainak eredményeit részletezi. A könyve egyelőre még csak angol nyelven érhető el, ám a Guardian kritikája szerint a könyv forradalmi megállapításokat rejt a rovarokról.

Chittka már három évtizede a háziméh érzékszervi rendszereit és megismerési mechanizmusait kutatja. Szerinte ezeket a beporzókat a kollektív kaptárintelligencia mellett számos olyan egyéb tulajdonság jellemzi, amelyre még a zoológusok és entomológusok sem gondoltak korábban. Méhkísérletek eredményei például kimutatták, hogy a méhek egyedenként eltérő mértékben, de képesek a számolásra, az absztrakcióra, az utánzáson alapuló tanulásra vagy az eszközhasználatra.

Chittka azt is megfigyelte, hogy amikor jutalmazó kondicionálással arra tanított egy méhet, hogy egy bonyolultabb feladatot hajtson végre az előzőnél, akkor a kaptárban lévő megfigyelő egyed jobb megoldást találva a problémára, egyszerűen kijavította társát. Ez szerinte azt jelenti, hogy a méhek valamiképp modellezik a valóságot, és ez alapján cselekedve érik el a kívánt eredményt.

Chittka könyvében leírja, hogy méheknek összetett érzelmeik vannak. Egy kísérletben például a virágokról gyűjtögető dolgozókat imitált póktámadásnak tette ki. A hatástól a méhek viselkedése megváltozott, megzavarodtak, leszállás előtt tétováztak, vizsgálódtak. Napokkal később is méhek gyanús jelre érzékenyen reagáltak, és inkább továbbálltak.

Chittka szerint úgy viselkedtek, mint a poszttraumás stresszt elszenvedő magasabb rendűnek tartott emlősök vagy az emberek.

Ezek mellett kiemelendő a méhek beporzó munkája. Évi 235 és 577 milliárd dollár közötti összegre becsülik az agrárközgazdászok azoknak a terményeknek és gyümölcsöknek, zöldségeknek az értékét, amelyeket a beporzó rovarok nélkül nem lehetne megtermelni. Továbbá a statisztikák szerint évente 20 milliárd dollár értékű mézet állítanak elő emberi fogyasztásra. A vadon élő méhfajok pedig évi 2 milliárd dolláros közvetlen hasznot hoznak az emberiségnek évente.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Veszítenek illatukból a virágok

A növények többek között virágillattal vonzzák beporzóikat. Ám a hőmérséklet növekedésével veszíthetnek illatukból a virágok. Egy kutatócsoport 5 °C-os felmelegedést szimulált, és ennek több haszonnövényre és rovarfajra gyakorolt hatását tanulmányozta. A hatás a szamóca esetében volt a legerősebb.

Az ázsiai méhatka elleni küzdelem - Illóolajokkal a Varroa ellen

Írásaim előző részének a végén azzal az ígérettel búcsúztam, hogy most a hazai és nemzetközi méhészeti kutatóintézetekről esik majd szó. Jelen írásomban mégis az egyre szélesebb körben kutatott illóolajok/esszenciális olajok méhegészségre gyakorolt hatásainak megismerésére invitálnám a kedves olvasókat.

Válogatós vendég? Nem mindegy, milyen színű a tányér!

Mostanában készült az első kutatás arra vonatkozólag, hogy befolyásolja-e az ételben válogatós egyének „ízlését” az, hogy milyen színű tányérban kapják az ételt. Az akadémikusok meglepő felfedezést tettek.

Így védik meg a vadméhek a háziméheket a vírusoktól

Több ezer endemikus és behurcolt méhegyedet vizsgáltak meg Michigan államban. Azon mezőgazdasági területeken volt a legalacsonyabb a három legveszélyesebb kórokozó gyakorisága, ahol változatos méhközösségek voltak jelen.

Kárpát-medencei mézfesztivált rendeznek Zalaegerszegen

Tizennyolc mézlovagrend felvonulásával december 3-án kétnapos Kárpát-medencei mézfesztivál kezdődik a zalai megyeszékhelyen - jelentették be egy sajtótájékoztatón.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

Turbóenergia az agy számára

A táplálkozási szakemberek szerint van egy kombináció, ami olyan, mint egy turbófeltöltés az agy számára.

A méhészet művészete: A varázsló méhész

Nyár közepén a szomszédok nem látnak belőlem mást, csak hogy teli van már a műhelyem mézzel, s én fehér kalapban, fehér ruhában, illatos füstpamacsok között sétálok, nézegetek, rakosgatok a méhesemben.

Az erdősítés nem csupán faültetés

Az ENSZ a 2021-30 közötti időszakot az ökoszisztémák visszaállításának szenteli. Ennek keretében nagyszabású erdőtelepítési programokat indít világszerte. A szervezet által november közepén, Egyiptomban megrendezett Klímaváltozási Konferencián az EU és 26 nemzet 16 milliárd dollárt szentelt arra, hogy az erdőket segítsék. Főként azért, mert a fák széntároló kapacitása nagyban hozzájárul a klímaváltozás lassításához.