0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sürgető fejlesztések a vízgazdálkodás terén

Az idei év az ország meghatározó mezőgazdasági területein ismételten bizonyítja, hogy a klíma egyre kiszámíthatatlanabbá, a csapadékhiány mind gyakoribbá válik. Ezekkel a kihívásokkal csak az öntözőrendszerek és a víztakarékos agrotechnikai eljárások fejlesztésével nézhet szembe a magyar mezőgazdaság. Az OTP Agrár szakértői szerint konkrét és gyakorlati lépéseket kell tenni az öntözés alá vonható megöntözhető területek bővítésére.

Ebben az évben újra jelentős aszály sújtja az ország egyes térségeit. A hőségnapok és a csapadékhiány okozta termésveszteség – még a megnövekedett terményárak mellett is – drasztikus bevételkiesést okoz a termelőknek. Ráadásul a kedvezőtlen hatások mellett más tényezők is növelik az élelmezésbiztonság kockázatát, mint az állatbetegségek, az energiaválság vagy az orosz-ukrán konfliktus gazdasági vonzatai.

Az egyre szárazabb éghajlat hatásainak mérséklésére fel kell készülni! Itt van teendője a gazdálkodóknak és az agrárirányításnak is.

A kevesebb és egyenlőtlenebb eloszlású csapadékhoz a termelőknek a korszerű talajműveléssel, víztakarékos gazdálkodással, szárazságtűrőbb növényfajták termesztésével kell alkalmazkodniuk. A kormányzatnak pedig – az eddig megtett intézkedéseken túl – további konkrét és gyakorlati lépéseket szükséges tennie az öntözésbe bevonható területek bővítésére, a termelő beruházások támogatására és az öntözésfejlesztést néhol hátráltató jogszabályi környezet megváltoztatására.

Magyarország az öntözés tekintetében kedvező helyzetben lehetne, hiszen felszíni és felszín alatti vízkészlettel gazdagon ellátott. Az adottságokat ugyanakkor messze nem használjuk ki. Az OTP Agrár szakértői szerint ezen a területen is komplex szemléletre, multifunkcionális hasznosításra, az integrált vízgazdálkodás egységes intézményi és szabályozási rendszerére van szükség. A vízgazdálkodás alapja a víz megőrzése, a hatékony belvízelvezetés kell legyen, az ehhez szükséges beruházásokat, a tározók építését kiemelt kormányzati feladatként kell megvalósítani. Ugyanakkor a termelők öntözésfejlesztési beruházásait egyszerűbb, és minél gyorsabban végrehajtható szabályozási feltételekkel és támogatásokkal kell segíteni.

Mindezek pénzügyi finanszírozásában is lehet számítani a bankokra.

„Egyre több partnerünktől halljuk, hogy a szélsőséges időjárás miatti károk mérséklésére vízgazdálkodást segítő fejlesztéseket terveznek. Az elérhető pályázati lehetőségek és támogatások mellett ezekhez a beruházásokhoz további forrásra is szükség van, mi pedig épp ebben tudunk segíteni a gazdálkodóknak. Sajnos ma már az öntözőrendszerek telepítése nemcsak egy lehetőség, hanem egy szükségszerű és nem elodázható beruházás. Bátorítok minden gazdálkodót, hogy ha adottak a feltételek, éljen a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett pályázatok támogatási lehetőségével, valamint csatlakozzon az állam által támogatott kárenyhítési rendszerhez is. A bevételkiesés okozta likviditási problémák áthidalására pedig készen állunk az ügyfeleink számára legmegfelelőbb, egyedi pénzügyi konstrukciók finanszírozásával – fogalmazott Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója. (x)

Forrás: OTP Agrár