0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Olyan súlyos az aszály, hogy motorozni lehet az olasz rizsföldeken

„Normál körülmények között nem tudnék motorozni a földjeimen” – mondta el Dario Vicini rizstermesztő. Olaszországot az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya sújtja, aminek következtében a Pó folyó völgyében sok gazda csődközeli állapotban van.

„Az évnek ebben az időszakában a növények általában már térdig érnek, és a rizsföldek vízben állnak” – mondta Vicini az AFP-nek. „Itt azonban aprók, mivel az öntözésükhöz szükséges víz meg sem érkezett.”

Vicini gazdasága a Pó-völgyben fekvő Zeme falu mellett található, Milánótól nagyjából 70 kilométerre délnyugatra.

Ez a terület Olaszország „aranyháromszöge”, az európai rizstermesztés fellegvára. Innen származik a rizottóhoz használt arborio, és még sok más fajta. Azonban tavaly december óta nem volt „rendes” eső a környéken

– írja a Phys.org.

A gazda szerint ez a klímaváltozás számlájára írható. Az aszály következtében pedig a bevételei 80-90 százalékától fog elesni. Egy másik környékbeli növénytermesztő, Enrico Sedino pedig attól tart, hogy ha nem lesz több víz, akkor a teljes forgótőkéjét elveszti.

youtube://v/7E4Eg_ixHBw

A rizsföldek körül a talaj száraz és repedezett, az aprócska növények pedig száradnak, és vékony porréteg borítja őket. Az öntözőcsatornákban vagy nincs, vagy csak kevéske víz van. A Pó folyó – Olaszország leghosszabb folyója, melynek lapos völgye széles, termékeny alföld, és tökéletes rizstermesztésre – idén olyan történelmi mélypontot ért el, melyet 1952 óta nem láttak.

Holdbéli táj

Zeme polgármestere, Massimo Saronni, aki maga is három évtizede foglalkozik rizstermesztéssel elmondta: nem csak a termés lesz oda, de az egész ökoszisztéma szenved.

Korábban a rizsföldek körül tücsökciripelés és békabrekegés volt, rajokban szálltak a szitakötők, és vízimadarak – szürke gémek és íbiszek – vadásztak a rovarokra. Most azonban csend honol a holdbéli tájon.

A helyi rizsföldek több helyről kapják a vizet: a Cavour csatorna a Pó folyó vizét teríti szét, de a Pavia régiót a Maggiore és a Como tavakból öntözik. Azonban a hatóságok arra figyelmeztetnek, ez utóbbiak is kiszáradhatnak még július vége előtt. Még a hónap elején hirdettek Olaszországban vészhelyzetet öt tartományban – Emilia-Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Lombardy, Veneto és Piedmont – melyek közül négyben a Pó biztosítja a vízellátást.

A gazdáknak most dönteni kell, hogy mely földjeiket hagyják kiszáradni, hogy egy másikat még megmenthessenek:

„Mint az orvosok a COVID-19 járvány alatt, akik azokat a betegeket választották, akiknek van esélyük a túlélésre”

– tette hozzá Saronni keserűen.

Apokalipszis fenyeget

Az súlyos aszály Olaszország több, mint 4000 rizstermesztő gazdaságát érinti, melyek 220.000 hektáron terülnek el. Az 1,5 millió tonna itt termett rizs 60 százalékát exportálják minden évben. A több mint 200 fajta között megtalálhatóak a híres Carnaroli, Arborio, Roma és Baldo márkák, amelyek nélkülözhetetlenek a tipikus rizottóételek elkészítéséhez.

Olaszországban a rizsfogyasztás 2020-ban ugrott meg jelentősen, amikor a koronavírus járvány miatti lezárások eredményeképpen többen kezdtek otthon főzni. Most azonban

az ország rizs-hiánnyal néz szembe

– figyelmeztetett Stefano Greppi, az olasz gazdaunió, a Coldiretti Pavia ágazatának elnöke.

„A helyzet kétségbeejtő, majdhogy apokaliptikus” – mondta a rizstermelő, aki szerint a gazdasági károk mértéke „felbecsülhetetlen… több millió euró” lehet.

„Ha idén nem lesz termés, fennáll a veszélye, hogy sok vállalat bezár vagy csődbe megy”.

Forrás: phys.org