0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Haracsi Vendégház

A SEFAG Zrt. és a térségi szolgáltatók, önkormányzatok közelmúltbeli fejlesztéseinek köszönhetően számos turisztikai látnivaló, szállás megújult, illetve létesült a Zselici erdőben. A Haracsi Vendégház tavaly a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretéből, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közreműködésével létesült a Dél-dunántúli Kéktúra útvonala mentén.

A szálláshely Kaposvártól mintegy 20 kilométerre, a Hotel Kardosfa*** tőszomszédságában található. A SEFAG Zrt. a vendégházat a magasabb igényű bakancsos és kerékpáros természetjáró turisták részére kínálja.

A szállóvendégek három, egyenként három férőhelyes, fürdőszobás szobában, illetve ketten a nappaliban pihenhetnek meg. A vendégházban egy önellátásra alkalmas, jól felszerelt teakonyhát és étkezőhelyiséget, valamint fedett teraszt is kialakítottak, továbbá az épülethez egy grill-lel és főzőlappal felszerelt kültéri, fedett konyha is kapcsolódik. A teraszról és a szabadtéri konyhából hangulatos kilátás nyílik az erdőre, és nem utolsósorban kiváló pihenést kínál egy kiadós gyalogos vagy kerékpáros túra után. A vendégek térítés ellenében, nyitvatartási időben vehetik igénybe a Hotel Kardosfa éttermi, wellness- és egyéb szolgáltatásait is.

A vendégház nappali és étkezőhelyisége, valamint kültéri egységei kisebb összejövetelekre is alkalmasak, szállástól függetlenül kibérelhetők.

A szálláshelytől alig 1 kilométerre található a Zselici Csillagpark Csillagvizsgálója, valamint a 25 méter magas kilátó.

Csaknem 2 kilométerre pedig a Ropolyi pihenőhely tájházzal, erdei, illetve lovas pihenőkkel és tűzrakó helyekkel, ahol az erdőjárók piknikezhetnek is. A turistaház érintésével a térség több mint 8 túraútvonala végigjárható gyalogosan, kerékpárral, vagy akár lóval is, például a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, amelynek egy szakasza Kardosfát és a térséget is érinti.

Elérhetőség, információk:

7477 Zselickisfalud-Kardosfa 068/1 hrsz,

Telefon: +36 82 505-190; +36 30 204-7278,

E-mail: haracsivendeghaz@kardosfa.hu,

web: www.hotelkardosfa.hu/haracsivendeghaz

Forrás: A Mi Erdőnk