Back to top

Indokolatlan a dinnye árát a szezon közepén letörő akció

Középtávon megszűnhet a magyarországi dinnyetermesztés, főképp amiatt, hogy a termelők a kiskereskedelmi üzletláncok felé való átadási árban nem tudják érvényesíteni a költségeiket – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete.

Ha az üzletláncok nem nézik a hazai termelők érdekeit, akkor évek múlva csak több ezer kilométerről, nagy költséggel érkező import dinnye lesz, ami össze sem hasonlítható a friss, minőségi hazaival – és jóval drágább is lesz.

Jelenleg az ágazatban nagy feszültséget okoz, hogy egy áruházlánc a keresleti piac ellenére, a szezon közepén drasztikus akcióba kezd, 149 forint/kg árával a dinnyét csak a vásárlók becsalogatására használva.

Hazánkban öt év alatt közel megfeleződött a dinnye termőterület, idén már csak mintegy 2600 hektáron termelnek dinnyét. A korábbi évek egyes áruházláncok általi árletörő akciói, valamint kedvezőtlen időjárása miatt sokan abbahagyták a termelést, illetve jelentősen kisebb területen végzik azt. Ezen a lecsökkent nagyságú termőterületen – hiába az idei, a dinnyének kedvezőbb időjárás miatti jobb átlaghozam és minőség – összességében a megelőző éveknél kevesebb dinnye (130-140 ezer tonna) terem.

Idén a dinnyét itthon és nemzetközi szinten is keresleti piac jellemzi, ugyanis a déli országokban (Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban) 20-25%-kal csökkentették a termőterületeket. A jelenlegi – kereslet-kínálat alapján kialakult – emelkedő, illetve stagnáló hazai 250-300 forintos piaci árak mellett érthetetlen az, hogy az egyik üzletlánc (az ALDI) drasztikus akciót indít július 28-án, a szezon közepén. Ezzel kedvezőtlen árverseny indulhat el a magyarországi piacon.

Az üzletlánc 149 Ft/kg áron fogja árulni a dinnyét, amelyet így gyakorlatilag „olcsó” marketingeszköznek használ, hogy azzal becsalogassa boltjaiba a vásárlókat.

Ez az árletörő akció ellehetetlenítheti a termelőket. Reméljük, hogy a lépés nem készteti a többi kiskereskedelmi láncot is árcsökkentésre, hiszen a dinnyeszezon jelentős része még hátra van.

Közép és hosszú távon csak akkor alakulhat jól a piac mind a fogyasztók, mind a dinnyetermelők, mind a forgalmazók számára, ha folyamatosan jó minőségű és elegendő mennyiségű dinnye kerül a boltokba, a piacokra, és a termelés javítására hatalmas összegeket beruházó gazdáknak hosszú távon meg is térül a ráfordításuk.

Forrás: 
NAK/Magyar Dinnyetermelők Egyesülete

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

Drágán adom a tojást

A fogyasztónak az az érdeke, hogy minőségi élelmiszert vehessen, a gazdálkodónak, hogy megéljen. A fogyasztó nem buta, csak tájékozatlan. Ezzel van dolga a kis, közepes, nagy, háztáji, mindenféle gazdáknak. Tájékoztatni kell a fogyasztót, megmutatni, mennyi munka van a gazdaságainkban, és mennyi érték!

A vörösbor már nem kedvencük a franciáknak - egyre kevesebbet isznak belőle

A bor a francia kulturális örökség egyik alappillére. Viszont a trendek változnak, most Franciaországban sokkal kevesebb bort isznak, mint egy évtizeddel ezelőtt. A gallok egyik szimbóluma, a vörösbor, de ez iránt csökkent az érdeklődés a legnagyobb mértékben.

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

A műtrágyák megváltoztatják a poszméhek virágérzetét

A műtrágyák korlátozzák a beporzást, mert időlegesen megváltoztatják a poszméhek virágérzetét. A beporzók ritkábban szállnak le a műtrágyával, vagy növényvédő szerekkel nemrégiben permetezett virágokon, mivel képesek észlelni a virág körüli elektromos tér változásait - állapították meg a kutatók.

A "pszichobiotikus" élelmiszerek fogyasztása csökkentheti a stresszt és javíthatja az alvást

Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.

A lezárások miatt nem jön a kínai fokhagyma

Több mint tíz évig töretlenül nőtt a Kínából exportált fokhagyma mennyisége, a csúcsot a pandémia első évében érte el. Azóta azonban a folyamatos lezárások miatt mindig van valami gond a szállítással; pedig a minőség most jobb, mint szokott.

Növénynemesítésők találkozója

Emléknappal ünnepelte meg a Növénynemesítők Egyesülete azt a korszakos jelentőségű, első magyar növénynemesítési könyvet, amelyet éppen 200 évvel ezelőtt adtak ki. A jeles alkalmat konferenciával is egybekötötték, ahol a magyar növénynemesítés kiváló professzorai ismertették az szántóföldi és kertészeti növénynemesítés kutatás-fejlesztésének és oktatásának helyzetét és kihívásait.

Évi 60 ezer tonna alma Dél-Tirolból

A caldarói Roen szövetkezetet hat éve hozta létre két több 50 éves dél-tiroli termelő és értékesítő szövetkezet és egy nagykereskedő. Az új cég évi 60 ezer tonna almát vesz át a tagjaitól és viszi piacra a VOG konzorciumon keresztül. Az Interpoma kiállítás Fenntarthatóság az első elnevezésű túráján jártunk az új hűtő- és csomagolóházban.

Négy országban is értékesítették az illegális lóhúst

Illegális vágásból származó lóhús engedély nélküli értékesítése és ennek segítése miatt előállítottak 41 embert Spanyolországban, a húst a spanyol piac mellett Belgiumban, Németországban és Olaszországban értékesítették - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.