0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vadvirágokkal a gyorshajtás ellen?

Meglepő dolgot tapasztalt egy kis angliai falu, amelyik a biodiverzitás növelése érdekében telepített vadvirágos sávot a főútja mellé.

Newnton Községi Tanácsa a járvány kitörése alatt kezdett vadvirágokat telepíteni az utak mentén, elsősorban a biodiverzitás javítása érdekében. Azonban meglepő dolgot tapasztaltak: a városon keresztül közlekedő sofőrök közül többen lelassítottak, amikor a virágokhoz értek – adta hírül a BBC.

A környékbeli falvakban nagy problémát okoz a gyorshajtás, ezért a tanács közösségi finanszírozással közel 8000 fontot gyűjtött össze forgalom-lassításra. Ebből most három éven keresztül a vadvirágokat is gondozni fogják.

Kikerült egy tábla is, mely villogással jelzi a sofőröknek, ha átlépik a sebességlimitet (30 mérföld/h, 48 km/h), és rögzíti is az adatokat, ha ez megtörténik. Eszerint az utakon közlekedők 90 százaléka gyorsabban hajt a megengedettnél.

A Cotswold Kerületi Tanács egészségért és jólétért felelős kabineti tagja, Jenny Forde elmondta: „Bizonyíték van rá, hogy a sofőrök lelassítanak, amikor olyan dolgokat vetünk be, mint a vadvirágok.”

Szerinte ezek a szakaszok azt az érzetet keltik, hogy egy gondozottabb területre hajt be az ember, így inkább lassít.

A jövőben elemezni fogják az adatokat, hogy megállapítsák, mennyire hatékonyan csökkentik a virágok a gyorshajtást.

Forrás: BBC