Back to top

Táplálkozási szokások Németországban - Mit érdemes exportálni?

A német szövetségi élelmezési és mezőgazdasági minisztérium idén is elvégezte szokásos, ezer fős reprezentatív mintán alapuló felmérését az ország lakosainak étkezési szokásairól. A július közepén nyilvánosságra hozott jelentés fő megállapításaival a német piacra termelő vagy exportáló magyar agrár- és élelmiszeripari szereplőknek is célszerű ismernie, hogy figyelembe tudják venni üzleti tervük összeállításakor.

Az anyag összefoglalójában felhívják rá a figyelmet, hogy a legtöbb német fogyasztó számára fontos, hogy az éghajlatot és a környezetet kímélő táplálékot fogyasszanak. Nyitottak a vegetáriánus és a vegán termékekre, és szeretnék, hogy minél jobb körülmények között tartsák a haszonállatokat. Hajlandóak többet is fizetni érte, de a felmérésből még nem derült ki, hogy ezt a hozzáállást megváltoztatja-e az élelmiszerárak emelkedése.

Az élelmiszerválasztást továbbra is a finomságuk határozza meg, csaknem valamennyi válaszadó ezt a választ adta a kérdőívben, és 89 százalékuk számára az egészséges táplálkozás is fontos.

A válaszadók fele az időt is tényezőnek jelölte, vagyis fontos számukra, hogy minél gyorsabban el tudják készíteni az ételt.

Számokban kifejezve: az élelmiszerek ízét a válaszadók 93 százaléka jelölte választási szempontnak, és 80 százalékuk azt állítja, hogy az állattartási körülményekre is odafigyel, amikor élelmiszert választ. Ezt követi a tisztességes kereskedelem (76%), a környezetbarát és forráskímélő termelés (73%) és a termelés ökológiai jellege (72%).

Egyre fontosabb a klíma- és környezetbarát táplálék

A jelentés szerint a válaszadók 44 százaléka flexitáriánus étrendet követ, vagyis csak alkalomszerűen fogyaszt húst. 7 százalékuk vegetáriánusnak tartja magát, 1 százalék a vegánok aránya. Nemtől és életkortól függetlenül 84 százalék tartja nagyon fontosnak (36%) vagy fontosnak (48%), hogy az ételek éghajlat- és környezetterhelését figyelembe véve alakítsa a táplálkozását.

Tovább csökkent a húst vagy húskészítményt minden nap fogyasztók aránya.

Míg 2015-ben még a megkérdezettek 34 százaléka fogyasztott naponta ilyen termékeket, addig 2022-ben már csak a válaszadók negyede. A fogyasztók 72 százaléka legalább naponta egyszer eszik gyümölcsöt vagy zöldséget, 61 százalékuk pedig tejet és tejtermékeket is. Édességet és rágcsálnivalót a németek 29 százaléka fogyaszt minden nap.

A vegetáriánus vagy vegán ételek a fiatalabbak körében népszerűbbek, a 30 évesnél fiatalabbak 14 százaléka csak ilyen termékeket fogyaszt. Tovább nőtt a növényi alapú alternatív termékek (főleg a szója- és a zabital) népszerűsége, és hasonló a tendencia a hús- és húskészítmény-alternatívák esetében is.

Még jobb életet kívánnak az állatoknak a fogyasztók

A felmérésben részt vevők összesen 87 százaléka tartja fontosnak (34%) vagy akár nagyon fontosnak (53%) a kötelező állatjólléti címkézést, és hajlandóak is többet fizetni a nagyobb állatjóllétért.

A felmérés résztvevőit megkérdezték, hogyha 1 kilogramm hagyományos termelésből származó hús 10 euróba kerülne, akkor milyen felárat volnának hajlandóak fizetni 1 kilogramm ugyanolyan típusú húsért, ha az a törvényi előírásnál jobb körülmények között tartott állatból származik.

A válaszolók 13 százaléka legfeljebb 12 eurót adna érte, de 45 százalékuk akár 15 eurót is megfizetne az ilyen húsért. 24 százalékuk megadná érte még a 20 eurót is, sőt, 12 százalék még a 20 eurónál magasabb árat is elfogadhatónak tartja.

Egyre kevesebben főznek minden nap

A jelentésből kiderül, hogy a német polgárok egyre ritkábban főznek saját maguknak. A naponta főzők aránya az előző felmérés 52 százalékáról 46 százalékra csökkent, a hetente 2–3 alkalommal főző válaszadók aránya pedig 4 százalékponttal nőtt. Az összes válaszadó 71 százaléka a főzést szórakozásnak tekinti, ami valamivel kevesebb, mint a tavalyi 77 százalék. Ugyanakkor feltűnő változás, hogy a 29 évesnél fiatalabbak 75 százaléka tekint így a főzésre, ami meghaladja a teljes népességben mért átlagot.

Az ukrán háború hatására változás várható

A német Szövetségi Élelmezési és Agrár­minisztérium 2015 óta minden évben felméri a német fogyasztók étkezési és élelmiszervásárlási szokásait, amit „Deutschland, wie es isst” címen tesz közzé. A jelentés szabadon elérhető a www.bmel.bund.de honlapon.

Az idei jelentés sajátossága – talán hiányossága –, hogy az adatokat február végén-március elején vették fel, az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdetén.

Emiatt – mint a jelentés készítői fogalmaznak – „… a vásárlási és fogyasztási-magatartási szokások háború miatti változása a felmérés időpontjában még nem volt mérhető”. Tehát annak megismeréséhez, hogy az élelmiszer- és energiaköltségek emelkedése hogyan befolyásolta a vásárlók magatartását, meg kell várni a következő, 2023-as táplálkozási jelentést.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/30 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A biotermékek piacának bővülése várható

A harmincharmadik BioFach Nemzetközi Bioélelmiszer- és Biotermék-szakkiállítást rendhagyó módon nyáron tartották. A négynapos nürnbergi rendezvényen az Agrármartketing Centrum által szervezett magyar közösségi standnak tizenegy kiállítója volt. Az AMC a július 26–29. között tartott eseményen mutatta be a nagyközönségnek saját élelmiszeripari exportfejlesztő programját, a Hungarian Food Business Programot.

Zöldség-kereskedelem: a kereslet-kínálat dönt

A vásárlási szokások folyamatosan alakulnak. A fogyasztók szeretnek minél több mindent egy helyen beszerezni, meghatározó lett az áruházláncok, diszkontok szerepe. A betárolás nem divat, a rendkívüli helyzet kivételével mindenből annyit vesznek az emberek, amennyire épp szükségük van.

Kevesebbet vásárolnak

Az Egyesült Királyság fogyasztói kezdenek kételkedni a szupermarketben kínált élelmiszerek minőségében, vásárlási szokásaik pedig látványosan változnak az elmúlt negyven év legmagasabb inflációja miatt.

A cserepes dísznövények a sor végén

Tavalyelőtt az üvegházi hajtatás 95%-ában alkalmaztak biológiai védekezést Hollandiában, amíg 2012-ben ez az arány még csak 78, 2016-ban pedig 92% volt.

A húsalternatívák jót tesznek a környezetnek, miközben munkahelyeket veszélyeztetnek

A marhahús növényi alapú alternatívái hozzájárulhatnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, de népszerűségük növekedése befolyással van a mezőgazdasági munkaerőforrásokra, és az Egyesült Államokban több mint 1,5 millió munkahelyet fenyegethet az ágazatban - derül ki egy új gazdasági modellekből.

Új színes narancsfajta

A citrus tristeza virus (CTV) megjelenése nagyon súlyosan érintette a citrusfélék termesztését Szicíliában. Nincs olyan régió, ahol ne fertőzött volna meg szinte teljes ültetvényeket a kórokozó, a gazdák bevételei meredeken zuhannak.

Hatezer éve is népszerű volt a dinnye, de nem a húsát fogyasztották

A legrégibb dokumentált dinnyeféle magjai 6000 évesek, és egy neolitikum kori ásatásról kerültek elő Líbiában. Susanne S. Renner, a Washingtoni Egyetem biológusa különös dolgokat tárt fel ezekkel a magokkal kapcsolatban, amiről a Molecular Biology and Ecolution című lapban számolt be.

400 éves élesztőgomba maradványból feltámasztott ecuadori sör

Egy régi tölgyfahordóban Javier Carvajal ecuadori biomérnök megtalálta szerencsehozó gombáját: egy 400 éves élesztőgombát, amelyet azóta sikerült feltámasztania és felhasználnia a vélhetően Latin-Amerika legrégebbi sörének reprodukálására.

Pontosan méri a gyümölcsök és zöldségek vitaminszintjét egy eszköz

A gyümölcsökben és zöldségekben lévő vitaminok számának valós idejű mérése a terepen hamarosan valósággá válik, köszönhetően egy olcsó, könnyen használható bioszenzornak, amelyet német, belga és holland tudósok fejlesztettek ki.

Az ukrán gabonaszállító hajók már Nyugat-Európába felé is elindultak

Újabb három, gabonával megrakott hajó indul el Ukrajnából a Fekete-tengeren át pénteken, ebből kettő Nyugat-Európába tart. A hajók összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállítanak, közben újabb üres hajó indult el Törökországból, hogy felvegye rakományát Odesszában. A tengeri kereskedelem a héten indult újra a háború kitörése óta. A hajók biztonságát orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel szavatolják.