Back to top

2021 jó év volt a dísznövénytermesztőknek

Kiugró termelési eredménnyel zárták 2021-et a dísznövénytermesztők, a dísznövénykertészetek árbevétele 14,8 milliárd forintra nőtt a 2020-as 11,5 milliárd forintról - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet statisztikai jelentéséből.

Magyarországon 1612 hektár földterületet használtak 2021-ben, túlnyomó részét (96,2 százalék) a faiskolák, míg 2020-ban 1566 hektáron folyt dísznövénytermesztés.

A dísznövénycsoportok közül 2017-2021 között a faiskolai tevékenység nettó árbevétele volt a meghatározó, a vágott virág és vágott zöld termékeké pedig a legkisebb - írták.

A díszkertészetek 16 százaléka kizárólag vágott virággal, 25,6 százaléka csak cserepes, kiültetésre szánt balkon- vagy hagymás növényekkel foglalkozott 2021-ben.

Tavaly a faiskolai tevékenység nettó árbevétele a megelőző évhez képest 18 százalékkal, 8,9 milliárd forintra emelkedett.

A vágott virág és vágott zöld termékek nettó árbevétele 2021-ben 1,5 milliárd forintot tett ki, ami a 2020-as évi 0,9 milliárd forinthoz viszonyítva több mint 66 százalékos növekedés.

A cserepes, kiültetésre szánt balkon- és hagymás, rizómás (raktározó gyökerű) növények nettó árbevétele 43 százalékkal 4,4 milliárd forintra nőtt.

A dísznövénykertészetekben foglalkoztatottak létszáma tavaly - a beérkezett adatok szerint - 2268 volt, alig változott az előző évhez képest. 2021-ben 1341 dolgozót (59 százalék) teljes munkaidőben, 205-öt (9 százalék) részmunkaidőben alkalmaztak, az alkalmi munkavállalók száma meghaladta a 720-at, ezen kívül még 61-en dolgoztak segítő családtagként.

Az ágazatban kevés a többgenerációs kertészet, jellemzően egy lábon álló, első generációs családi vállalkozások vannak jelen.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Agráriskola a végeken

Történelmileg Magyarországot jól „lefedik” a középfokú mezőgazdasági szakképző iskolák, területileg is, vagyis az ország minden településéről viszonylag kevés utazással elérhető valamelyik agrárképzést nyújtó szakoktatási intézmény, technikum vagy szakképző iskola, és legtöbbjük kollégiumi elhelyezést is biztosít.

A támogatások nem húzzák ki a gödörből a zöldségtermesztőket

Egyre nagyobb a boltok polcain a rivalizálás a hazai és a külföldi fagyasztott, illetve konzerv zöldség-gyümölcstermékek között. Hogyan tudják ezek a hazai termék felvenni a versenyt a külföldivel, és miként reagálnak minderre a fogyasztók? Erről a kérdéskörről, továbbá a magyar zöldségtermesztés aktuális helyzetéről és jövőjéről beszélt Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Dísznövények: új érzések, új irányzatok

A Holland Virágiroda ismét csokorba gyűjtötte és egy-egy téma köré csoportosította azokat a stílusjegyeket, amelyek 2023-ban hatással lesznek a vágott virágok, szoba- és kerti növények kereskedelmére is. Négy különböző irányzatot határoztak meg a Tuinbranche Nederland, az iBulb, az INretail és a Nijman + Van Haaster ügynökség szakemberei a kor szelleméhez és az aktualitásokhoz igazodva.

Apró halak lakathatják jól az éhező népeket

A kutatók szerint az olyan apró halfajok, mint a hering, a szardínia és a szardella, a legolcsóbb tápláló tengeri élelmiszer számos alacsony és közepes jövedelmű országban, és gyakran nagy mennyiségben fogják ki őket a szegényebb, alultápláltsággal küzdő nemzetek vizeiben.

A siker kulcsa és a túlélés záloga: innováció

Idén 31. alkalommal hirdették meg a Magyar Innovációs Nagydíjat és a hozzá tartozó kiegészítő díjakat azon vállalkozások számára, amelyek piacképes új termékeket, illetve szolgáltatásokat fejlesztenek ki.

A globális élelmiszerárak változatlanok

Gyakorlatilag nem változtak az élelmiszerek világpiaci árai novemberben októberhez képest.

Az illatos Tramini és értékes utódai

Sok kedvező tulajdonsága miatt magyar szőlőnemesítők is használták keresztezéseikhez a Piros traminit. A fajta átadta utódaiba a jó cukorgyűjtő hajlamot, a fagytűrést, a termékenységet és a korai érést. Három államilag elismert fehérborszőlő született ezekből a keresztezésekből, mindegyik zamatos minőségi bort ad.

Csökkent a kiskereskedelemben az élelmiszerek forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az ünnepek előtt nagyobb forgalom várható a borpiacon is

Az ünnepek előtt emelkedő forgalomra számít, hosszabb távon pedig stabil nyereséget remél a Grand Tokaj, Tokaj-Hegyalja legjelentősebb bortermelője.

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.