Back to top

Dariya második helye a Turf-Galán

A szlovák lóverseny egyik legnagyobb eseménye, a 38. Turf-Gala ismét a cseh lovak fölényét hozta, akik az öt nagyversenyből négyet megnyertek. A kétlovas magyar miniküldöttség becsületét Dariya védte meg a Cena Arvy második helyével, míg a rendezőkét Opasan a Szlovák Nagydíjban aratott biztos győzelmével.

Az elmúlt évtizedekben ritkán látott kis létszámú magyar csapat, mindössze két telivér indult június 5-én Pozsonyba, a szlovák lóversenyzés egyik legjelentősebb versenynapjára. A Turf-Galát azzal a céllal alapították, hogy minden évben – a Derby-nap mellett még egyszer – Pozsonyba vonzzák a régió legjobb telivéreit.

A magyar lóversenyszervező is olyan fontosnak tartja az eseményt, hogy a vele azonos időpontban lévő nagy magyar versenynapot évek óta a vasárnapról szombatra helyezi át.

A Cena Arvy mezőnye a start után
A Cena Arvy mezőnye a start után
Fotó: Vonczem Gabriella
Idén azonban ez sem ösztönözte a magyar trénereket és tulajdonosokat a részvételre. Hogy ennek mi lehet az oka? Talán az elmúlt két év lezárásai és korlátozásai miatt a magyarok elszoktak az utazástól? Esetleg a 100. Magyar Derby miatt inkább a hazai versenyekre koncentrálnak? Nincsenek olyan magyar lovak, amelyek eséllyel fel tudnák venni a versenyt az erős szlovák és különösen cseh telivérekkel? Talán mert olyan mértékben megemelkedtek a külföldi versenyeztetéshez kapcsolódó költségek, hogy még a versenynap magas (10-30 ezer euró, azaz 3,9-11,8 millió forint közötti) versenydíjai sem elég vonzóak? Esetleg ezek együttesen? Nehéz erre választ adni. Az azonban biztos, hogy a cseh futtatókat semmi nem tartotta vissza attól, hogy eljöjjenek és hazavigyék ezeknek a szép nyereményeknek a nagy részét a szlovák fővárosból.

Magyar ezüst

A versenynap első kiemelt futamában, a 10 ezer euró (3,9 millió forint) összdíjazású, hároméves kancáknak kiírt Cena Arvyban már azonnal a legjobb esélyű magyar telivérnek, az eddig négy futásából veretlen és a legutóbb a Hazafi Díjat nyolc hosszal nyert Dariyának drukkolhatott a kis magyar szurkolótábor.

Nyolc másik kanca vette fel a versenyt vele, akik közül a Pozsonyban minden versenyét megnyert, cseh tulajdonban lévő Shabana számított az első számú esélyesnek.

A Jukebox Jury apaságú szürke kanca nem is okozott csalódást, és annak ellenére, hogy a befutóegyenes elején egy rövid ideig Dariya vette át a vezetést, a cél felé közeledve nagyobb sebességre kapcsolt és Martin Laubéval a nyergében biztosan győzött Lubos Urbánek idomítottja. Dariya a célban egy hosszal követte őt Stanislav Georgiev idomár–lovassal a nyergében, míg harmadikként egy másik idomár–lovas, a szlovák Jaroslav Línek ért be Mustela hátán.

Dariya másodikként ért célba
Dariya másodikként ért célba
Fotó: Vonczem Gabriella

A győztes származásának érdekessége, hogy anyja, Saldenzart a 2007-ben Magyar Derbyt is nyert Saldenzar anyai féltestvére, és 26 ezer euróért vásárolták yearlingként Baden-Badenben.

Középtávok legjobbjai

A következő futamban, a szlovákok Alagi Díjának számító Starohájske Kritériumban ismét 10 ezer euró összdíjazás mellett futottak a hároméves telivérek. A 2000 méteres versenyben a kilenc induló között mindössze egy kancát láthatott a közönség, a Magyar Derbyben is indulási jogot szerzett, Dióspusztán született Shamal Emmit (Anabaa Blue – Shamal Sally).

A versenyben végül a két cseh favorit, a szlovák Nemzeti Díjat nyert Darling in Pink (FR, pm, Outstrip–Develyn), valamint az annak a cseh megfelelőjében győztes Zamico küzdött a győzelemért, amit végül az előbbi nyert meg az előzőleg is sikeres Martin Laube – Lubos Urbánek páros, valamint a futtató, a Lokotrans számára.

A harmadik helyet több mint három hosszal lemaradva Shamal Emmi szerezte meg.

Opasan győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség
Opasan győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség
Fotó: Vonczem Gabriella

Ezután a négyéves és idősebb lovak számára kiírt, 15 ezer euró (5,9 millió forint) összdíjazású Scottish Rifla következett. Annak ellenére, hogy a Turf-Gala napján a magyar telivérek eddig ebben az 1984-ben alapított, 1800 méteres díjban bizonyultak a legeredményesebbnek, idén csak nyolc cseh és három szlovák ló alkotta a mezőnyt. Itt ismét két cseh telivér között alakult ki csata a győzelemért. Sokakat már meg sem lepett, hogy ismét a Lokotrans Lubos Urbáneknél álló lova, a már tízéves Ideal Approach (IRE, Bushranger–Faleh) nyert orrhosszal, Martin Laubéval a nyergében az Olympic Glory apaságú Australien előtt. Mögöttük a Koplik család által lovagolt és készített, illetve a szaúdi versenyeket is megjárt Zariyannka végzett.

A csúcsdíjak

A negyedik kiemelt versenyben, a már 20 ezer euró (7,9 millió forint) összdíjazású és a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának díja nevet viselő, 1200 méteres sprintversenyben ismét starthoz állt egy magyar ló.

A tavalyi év legjobb hazai sprinterének, az ötéves Vain Hope-nak azonban nem volt könnyű dolga, különösen azért, mert idén még nem tudta kiváló 2021-es formáját elérni, miközben itt az ellenfelek a régió legjobbjai közül kerültek ki.

A biztos győzelem végül a cseh Datthirey-hez (GB, 5pk, Outsrtip – Lady Benedicte), valamint Vaclav Janacek zsokéhoz és ifj. Vaclav Luka trénerhez került. A szép kanca a Kincsem Park közönsége számára is ismerős lehet, hiszen tavaly a Magyar Derby napján megnyerte a sprintversenyünket, azonban később doppingvétség miatt diszkvalifikálták. A kanca azóta már több ország pályáját megjárta és még az erős francia versenyekben is sikeresen szerepelt. Az elsősége tehát nem okozott meglepetést, a szintén cseh Worth Choice második helyével szemben. A dobogó alsó fokára a teljesen kifehéredett, nyolcéves Fairlypi-utód, Gentleman Jack ért be, míg Vain Hope hat hosszra a nyerőtől, hatodikként ért célba Stanislav Georgievvel.

Opasan
Opasan
Fotó: Vonczem Gabriella

A nap legmagasabb, 30 ezer eurós (11,8 millió forintos) összdíjazású versenye, a 2400 méteres Szlovák Nagydíj végre a házigazdák számára is elhozta a várva várt győzelmet.

A régió talán legjobb hosszútávú lovának számító, a magyar Kincsem Díj mellett Franciaországban Listed-versenyt is nyert, ötéves Opasan (5pm, French Navy – Ouija’s Sister) egy pillanatig sem hagyott kétséget az elsősége felől, és a befutóegyenes már csak róla szólt. A versenyt feltartva, két hosszal istállótársa, a Zoffany apaságú Cape Crown előtt nyerte. Így a Bormann istálló és Jozef Chodúr idomár kettős győzelemnek, illetve mintegy 20 ezer eurónyi pénznyereménynek örülhetett, míg a cseheknek ezúttal Abrams Creek harmadik helyével kellett megelégedniük.

Vonczem Gabriella

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2022/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Családi csoda

Már tavaly is feltűnést keltett az akkor hároméves Surprise of Easter, hiszen a pálya egyik legjobb lovának, Simply The Bestnek az öccséről volt szó. A sárga mén azonban idővel saját jogán is kivívta a kiemelt figyelmet, hiszen egymás után nyerte a versenyeket, és év végéig összesen négyszer haladt át elsőként a célon.

Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.

Szeptember 29-ig lehet pályázni a BASF innovációs versenyére

Május 30-tól szeptember 29-én éjfélig küldhetik be pályázataikat azok a magánszemélyek vagy startupok, akik a zöld és a digitális átállás terén fejlesztenek új megoldásokat. A nemzetközi verseny nyertese 5000 eurós támogatásban részesül. A BASF harmadik alkalommal szervezi meg az Innovation Hub versenyt, ami a tiszta technológiákra, a körforgásosságra és a „termelőtől az asztalig” megoldásokra összpontosít.

30 az új 20

Bármily meglepő, de ahogy az embereké, úgy a modern táplálkozástudománynak és az orvoslásnak köszönhetően a lovak várható életkora is hosszabb lehet, mint elődeiknek volt több mint húsz évvel ezelőtt. Képessé válhatnak akár harmincévesen is aktív életet élni. Igaz, ehhez szükség van néhány alapvető feltétel teljesítésére.

Gyógyszer laskagombából

Nigériai kutatók laskagombából kivont hatóanyagot tartalmazó gyógyszert fejlesztettek szív- és érrendszeri betegségek kezelésére.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a Budapesten megrendezett díjátadón.

Mezítláb a legmagasabb szinten

A tokiói olimpia kapcsán már írtunk arról, hogy az aranyérmes svéd csapat két lova, Peder Fredricson All Inje és Henrik von Eckermann King Edwardja is patkó nélkül versenyzett. Úgy tűnik, egyre több top lovas kezd kacérkodni a gondolattal, hogy a természetesebb és egyben jóval költséghatékonyabb pataszabályozást válassza.

Ijedős lovak: kimutatható-e a génekből a nem kívánatos viselkedés?

A lovak prédaállatok, tehát a vadonban folyamatosan figyelniük kell a ragadozók jelenlétére. Emiatt a háziasított lovak is ugyanúgy érzékenyek az ismeretlen ingerekre, és meneküléssel válaszolhatnak a számukra új helyzetekre.

Wilm Vermeir a póniakadémián

Wilm Vermeir, a világszinten elismert edző és kiváló lovas neve gyakran olyankor hangzik el, amikor a beszélgetések témája a lovak top sportra való felversenyeztetése lesz. Nem véletlenül, hiszen számos sikeres ló top karrierjének elindításában vett részt a 43 éves lovas. 12 éves kislánya is sikeres versenyző 130 cm-en pónival, fia is indul versenyeken.

Huculfiak

Húsvét óta 27 csikó született az Aggteleki Nemzeti Park hucul ménesében és még hármat várnak.