0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egynyári virágaink gondozása a nyár közepén-végén

Az egynyári virágok közül több augusztus elejére felkopaszodhat, kevesebbet virágozhat, és még a lisztharmat is megjelenhet rajtuk. A forró nyár nem tűnik el nyomtalanul, e növények már nem a június eleji látványukban pompáznak. Hozzuk őket újra jó kondícióba…

Minél nagyobb cserép és balkonláda

A futómuskátlik, a patúniák augusztusra –ha nem vágtuk vissza – hosszú, dúsan virágzó hajtásokat növesztettek, ennek táplálására pedig bizony nem kevés víz és tápanyag kell.
Ha a muskátli társat kapott, remélhetőleg ügyeltünk rá, hogy az együtt ültetett növények igényei megegyezzenek, és mindegyiknek elegendő helye legyen a fejlődésre. Nem szerencsés egy cserépbe ültetni a vízigényes és a kevésbé vízigényes fajokat.

Fontos a balkonláda mérete is, ha nagyobb földtömeget fogad be, akkor a nyári forró napokon sem fognak növényeink szenvedni, mert elegendő víz-, és tápanyagtartalék áll rendelkezésükre, és a talaj sem forrósodik át annyira.

A kicsi cserepekbe ilyenkorra beleöregszenek a gyökerek, a gyökér szinte kitölti az egész helyet. Ekkor célszerű vagy nagyobba ültetni, vagy kicsit megfaragva friss földdel kiegészítve az eredeti edénybe visszaültetni a növényt, ezzel megújuló gyökérnövekedésre serkentve.
A kicsi cserepekből hamar elpárolog a víz és a mostanra nagyra nőtt növények vízigényét nem fedezi már sokszor a napi egy öntözés. Erre is jó megoldás ilyenkor az átültetés. A kisebb edényzetben a föld felforrósodhat, ekkor akármennyit is öntözünk a növény fejlődése leáll egy időre, és ez a levelek sárgulásával és hullásával is együtt jár.

A metszés is megoldás

A kis cserépben nagyra nőtt és felkopaszodó egynyári virágos növényeket kissé visszametszhetjük ilyenkor (a gyökereit is és a hajtásait is). Ezzel csökkentjük a levelek mennyiségét, amit így a behatárolt körülmények között levő gyökerek jobban el tudnak majd látni. A hajtások visszametszése új hajtásnövekedést indít, ezzel a felkopaszodást csökkenthetjük és újra kompaktabb növényünk lesz.

éA nem öntisztuló fajtáknál az elnyílt virágok leszedése nem csak esztétikai kérdés, ezzel gyorsítjuk az újabb virágok kifejlődését.

Amennyiben lisztharmat jelenik meg a leveleken – amire van esély ilyenkorra- azt érdemes növényvédőszeres permetezéssel orvosolni, különben lassan lehullanak a fertőzött levelek. A kevesebb levél, kevesebb hajtásnövekedést és virágzást eredményez, a növény kopaszodik, azaz pont a díszítőértéke vész el, amiért tartjuk.

Pótoljuk a tápanyagot

Az egynyári növények többsége erőteljes növekedésű, ezek hamar „elhasználják” a földet a balkonládában. Ha a tápanyagokat nem pótoljuk, az meglátszik a növényeken. A tápoldat formájában kijuttatott tápanyagok előnye, hogy azonnal felvehetők a növények számára. A szilárd tápanyagok, tápsók pedig az öntözővízzel érintkezve mennek át oldatba, hogy felvehetővé váljanak.

Öntözzünk és hűtsünk

Az öntözést lehetőleg az esti hűvösebb órákra időzítsük, így biztosan nem perzselődik meg a növény. Éjszaka a növények felveszik a vizet, kisebb lesz a párolgási veszteség.

Ilyenkor is ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl hideg az öntözővíz. Ne az öntözővízzel hűtsük a növényt hanem a környezetének a locsolásával, például a betonról sugárzó hő a beton locsolásával előzhető meg – ha győzzük ezt…

Futómuskátli esetén nehezebb öntözni, de nagyon látványos megoldás, ha két sor ládát ültetünk be az erkélyen. A felső sort rögzítsük a korlát felső részénél, az alsó sort legegyszerűbb a járószintre helyezni, így hamarosan virágfüggöny határolja az erkélyt. A nagyobb növénytömeg hűti is magát és kedvezőbb mikroklímát teremt.

Az egynyári növények szerepe egy kertben jelentős, hiszen ezek folyamatosan virágoznak nyár elejétől az első fagyokig. Mivel az első fagyok még odébb vannak, érdemes egy kicsit megifjítanunk e növényeinket, kondíciójukat javítani, hiszen még hónapokig képesek díszíteni – ha segítünk nekik ebben…

Forrás: magyarmezogazdasag.hu