Back to top

A szuperhős képességekkel megáldott kis goda

Rekordot döntött egy madár még 2020-ban, miután 11 napon át pihenés nélkül repülte végig az Alaszaka–Új-Zéland távolságot. A Guardian cikke szerint a 12 ezer kilométeres távot úgy tette meg egyhuzamban, hogy mindeközben 88km/órás átlagsebességgel repült.

A szalonkafélék családjába tartozó kis goda testfelépítését a tudósok egy vadászgéphez hasonlítják. Alaszka partjainál négy kis godát figyeltek meg, de csak a 4BBRW kódnevű egyedet látták el nyomkövetővel. A négy madár a Csendes-óceán felé indult, és az erős hátszél miatt egészen Ausztráliáig eljutottak.

A kis goda egyik fantasztikus képessége, hogy testtömegét meg tudja változtatni: repülés előtt össze tudja zsugorítani belső szerveit, hogy kevesebb legyen a súlya.

A madarak megközelítőleg 12 200 km-t tettek meg folyamatosan, 224 óra alatt. A kutatók szerint a kis godáknak van egy „belső térképük”, ugyanis úgy tudnak tájékozódni, hogy napokon keresztül csak az óceán felett repülnek, és szinte egyáltalán nem találkoznak szárazfölddel. Kutatók olyan egyedről is tudnak, amely 13 éve szinte napra pontosan mindig március 25-én indul útnak ugyanonnan, ugyanoda.

A tudósok egyelőre még csak feltételezik, de az is elképzelhető, hogy ezek a madarak az út során egyáltalán nem alszanak.

Fotó: Wikipédia

A kis goda másik lenyűgöző képessége, hogy más hosszabb távokat repülő madarakhoz képest – mind mondjuk az albatrosz, amik sok esetben széttárt szárnyakkal „csak” siklanak a levegőben – nem pihentetik izmaikat, hanem az út során végig verdesnek a szárnyukkal.  

A kis goda költő- és fészkelőterülete az alaszkai Yukon–Kuskokwim-deltájától egészen az északi lejtőkig kiterjed. Magyarországon csak egy-egy kóborló példány figyelhető meg évente. Hosszú csőrük segítségével rákok, puhatestűek és rovarok után kutatnak az iszapban. A fiatal egyedek egy hónaposan már repülni is képesek, néhány hónaposan pedig már Alaszkától délnek veszik az irányt egy maratoni vándorútra.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ismét veszett rókát lőttek ki

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy, a rendszeres monitoring program keretében kilőtt rókánál. A fertőzött állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisnamény község mellett ejtették el múlt héten. A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

Bajorországban terjed a madárinfluenza

Azonnali hatállyal előírta a madárinfluenza elleni biztonsági intézkedések bevezetését a bajor környezetvédelmi minisztérium. A házi és a kereskedelmi baromfiállományok megvédése érdekében intézkedett a tárca, miután Németországban, Bajorországban is találtak madárinfluenzás eseteket, telepeken és vadon élő madarak között egyaránt.

Veszélyben a Nagy-korallzátony állapota

A Nagy-korallzátony veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítását javasolja az állapotát felmérő, ENSZ által támogatott misszió. Mint a hétfőn közzétett jelentésben figyelmeztetnek: gyors és hatékony klímavédelmi intézkedések nélkül a világ legnagyobb korallzátonya veszélyben van.

Pesten nagyobb számban száradnak ki fák, mint Budán

Habár talán kevésbé feltűnő, mint a parkok megszokott zöld gyepszőnyegének sárgára égése, de az elmúlt hetekben sajnos gyakoribb lett a teljesen elszáradt, vagy a még zöld, de szárazon zörgő levelekkel vegetáló fák látványa is.

A föld alá vitték a középfeszültségű vezetéket Mosonmagyaróvár környékén a madarak védelmében

Az E.ON Hungária Csoport a föld alá vezette középfeszültségű hálózatát Mosonmagyaróvár környékén a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulása érdekében - közölte a cég az MTI-vel.

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

Komposztáljunk kávékapszulát

A Nestlé Nespresso kávéüzletága papír alapú, komposztálható kapszulákat dob piacra. Az élelmiszeripari óriás azt reméli, hogy a környezetkímélő megoldással új vásárlókat tud megszólítani.

A gyűlölt íbisz mégis hasznot hoz

Ausztrália egyik őshonos madara, az malukui íbisz, nem túl népszerű a lakosok körében. Sokan csak "kuka-tyúknak" hívják, mivel előszeretettel túrja fel a szemeteseket élelem után kutatva, de akár az emberek kezéből is kikapja az ennivalót. Nem csoda hát, ha népszerűtlen madárnak számít hazájában.

A vizes élőhelyek megőrzéséért

A legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás az a bizonyos Ramsari Egyezmény, amely a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, a vízimadarak élőhelyeiről szól. Az egyezmény létrejötte a XX. század második felében jelentősen felgyorsuló vizes élőhelyek pusztulásának, valamint a vízimadarak eltűnésének az eredménye.