Back to top

Vaderstad: a talajművelés okos eszközei

Országjáró körúton szakemberek előtt mutatta be gépeit a Vaderstad Kft. A hat helyszínen tartott bemutatón eltérő talajtípusokon, ám az aszály miatt szinte azonos körülmények között igyekeztek az eszközök a legjobb formájukat megmutatni. Dunaegyházán 90 hektáros búzatarlón vizsgáztak, ahol gyomirtás helyett tavasszal gyomfésűt alkalmaztak, s öntözés nélkül 8 tonnás átlagtermést értek el.

„Két éve döntöttük el, hogy sem a csemegekukoricával, sem zöldborsóval nem foglalkozunk a jövőben, olyan rossz volt jövedelmezősége. Helyette 600 hektáron hibridkukoricát vetettünk, az idei évben 160 címerező dolgozott nálunk egy hónapon keresztül”- mutatta be tevékenységüket a Haladás Mg. Zrt. igazgatója, Kecskés Gábor. A szakember elmondta, évente 20 ezer tonna étkezési burgonyát állítanak elő, amit válogatva, csomagolva szállítanak az üzletláncokba. Három éve kezdték el a brandépítést, s ennek köszönhetően Goldenburg néven jelenik meg az általuk megtermelt burgonya.

„A nyári betakarítást követő első feladat a tarlómunka. Ezeknél a műveleteknél figyelni kell a megfelelő minőségre és mélységre, miközben szem tartsuk szem előtt, hogy ne szárítsuk ki a talajt”

- hívta fel a figyelmet Tolnai Péter, a Vaderstad területi képviselője. Aprítunk, keverünk, porhanyítunk, s ezzel el kell érnünk, hogy a talaj be tudja fogadni a csapadékot.

A szakember hangsúlyozta, a Carrier gépcsaládjuk több mint két évtizede van a piacon. A jellegzetes, kúpos tárcsaforma mindegyiknél megtalálható, ami száraz körülmények között sem képez rögöt, illetve nedves viszonyok között sem kell tárcsatükör kialakulásától tartani. A tömegük méterenként 850-1000 kiló között mozognak, így száraz talajállapot mellett is behatolnak a talajba.

Jól használható a Carrier XT 625-ös
Jól használható a Carrier XT 625-ös
Fotó: viniczai

Az eseményen mutatkozott be az új Carrier XT 425-625 rövidtárcsa, amely nagy sebességű talajművelésre, valamint magágykészítésre egyaránt használható. A modern gazdálkodás kihívásainak megfelelően az ultrasekélytől a mélyebb talajművelésig sokoldalúan bevethető.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Műtrágyából ne keverjen AdBlue-t!

Lesz-e elég AdBlue a piacon? Hogyan kell tárolni és meddig áll el ez a fontos adalékanyag? Ha ugyanúgy karbamidból áll, mint a műtrágya, akkor miért nem lehet házilag előállítani? Érdekes AdBlue-kisokost tett közzé a minap az agrarheute.com portál három nagy mezőgépgyártó cég segítségével.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

A műtrágyákra kivetett exportvámok segíthetik az orosz költségvetést

Moszkva hamarosan a műtrágyákra kivetett exportvámokkal kompenzálhatja az olaj- és gázüzletágból származó bevételkiesést. Közben Putyin bírálta a meglévő uniós szankciókat, és „műtrágya ajándékokat” ígér.

Gyorsabban kerülhetnek piacra az új növényvédő szerek

Felgyorsíthatja a növényvédő szerek engedélyezését az, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködési megállapodást kötött a NEVEX Institute Kft.-vel - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.

Sovány lesz a német burgonyatermés a nyári aszály miatt

Hiába ültettek a tavalyinál több burgonyát Németország-szerte, a betakarított mennyiség, illetve a hektáronkénti hozam is elmarad nemcsak a tavalyitól, de a sokéves átlagáról is. Az ok egyértelműen a forró és száraz nyár; főleg az öntözetlen területeken nagyok a kiesések.

Melyik a legjobb fügefajta?

Házikertekben, védett fekvésben sokfelé terem hazánkban is füge, de egészen más elvárásoknak kell megfelelnie annak a gyümölcsnek, amit piacra termelnek. A közelmúltban Becsehelyen rendezett fügebírálat szempontjait szedtük össze és bemutatjuk azt a két tájfajtát, amelyek felkerültek a Nemzeti Fajtajegyzékre, ezáltal hivatalosan szaporíthatók.

Az aszály ellenére jó évet zártak a dinnyetermesztők

Hazánkban a dinnyeszezon hamarabb kezdődött, mint tavaly; az extrém melegtől hirtelen nagy mennyiség keletkezett a piacon, ám ezek a csúcsok augusztus elejére eltűntek. A termelők végig tudtak belföldre és exportra is értékesíteni, ezért összességében pozitív szaldós volt a mérlegük.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Gabona alapú fehérjeinnováció élén

A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannónia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat és közvetve a magyar családok jövőjét is.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.