Back to top

Az ukrán gabonaszállító hajók már Nyugat-Európa felé is elindultak

Újabb három, gabonával megrakott hajó indul el Ukrajnából a Fekete-tengeren át pénteken, ebből kettő Nyugat-Európába tart. A hajók összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállítanak, közben újabb üres hajó indult el Törökországból, hogy felvegye rakományát Odesszában. A tengeri kereskedelem a héten indult újra a háború kitörése óta. A hajók biztonságát orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel szavatolják.

Egy nemrég megkötött megállapodás értelmében három gabonával megrakott hajó hagyta el az ukrán kikötőket - közölte pénteken a török védelmi minisztérium és a Reuters szemtanúi.

Az isztambuli Közös Koordinációs Központ, amely orosz, ukrán, török és ENSZ közreműködéssel felügyeli a gabonaszállítmányokat, közölte, hogy két hajó Csornomorszkból, egy pedig Odesszából indult.

Az összesen mintegy 58 ezer tonna kukoricát szállító három hajónak engedélyezték, hogy elhagyja az ukrán kikötőket a múlt héten megkötött megállapodás értelmében,

melyben Ukrajna és Oroszország is vállalta, hogy török közvetítéssel biztonságos áthaladást biztosítanak a gabonaszállítmányoknak a fekete-tengeri gabonaexport blokkolásának feloldásáról szóló megállapodás keretében.

Illusztráció
Illusztráció

A török védelmi minisztérium a Twitteren közölte, hogy a panamai zászló alatt közlekedő Navistar, amely 33 ezer tonna kukoricát szállít, és Ukrajnából Írországba tart, az odesszai kikötőből indult. A hajót az Isztambultól északra fekvő Közös Koordinációs Központ ellenőrzi.

A második hajó, a máltai zászló alatt közlekedő Rojen, amely 13 000 tonna kukoricát szállít, a csornomorszki kikötőből indult Nagy-Britanniába. Ezt a hajót a közös ellenőrzési csoport már ellenőrizte.

A török zászló alatt közlekedő Polarnet hajó Csornomorszkból a törökországi Karasu fekete-tengeri kikötőjábe indult. Mielőtt a 12 000 tonna kukoricát szállító hajó elérné Karasut, az Isztambultól északra lévő Közös Ellenőrző Csoport ellenőrzi.

Érkeznek a következő hajók

Egy törökországi ellenőrcsoport pénteken befejezte egy üres teherhajó ellenőrzését, mely így elindulhat Ukrajna felé, Csornomorszk kikötőjéből, hogy felvegye gabonaszállítmányát.

A török minisztérium a Twitteren tette közzé azokat a fotókat, amelyeken az ellenőrző csoport a Fulmar S nevű, barbadosi zászló alatt közlekedő általános teherhajó rakterét és fedélzetét vizsgálja, amely a Fekete-tengeren horgonyzott, Isztambultól északra.

Az állami Anadolu hírügynökség szerint az ellenőrzés mintegy 1-1 és fél órán át tartott, miközben a parti őrség helikoptere és hajója járőrözött a térségben.

A héten indult el újra az első gabonaszállítmány, mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, a fekete-tengeri hajózást pedig az orosz blokád és aknamezők lehetetlenítették el.

Ukrajna a világ meghatározó gabonaexportőre, Oroszországgal együtt a műtrágya exportot tekintve is fontos szerepet játszanak a világ élelmezésbiztonságának fenntartásában.

Forrás: 
Reuters

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Évi 60 ezer tonna alma Dél-Tirolból

A caldarói Roen szövetkezetet hat éve hozta létre két több 50 éves dél-tiroli termelő és értékesítő szövetkezet és egy nagykereskedő. Az új cég évi 60 ezer tonna almát vesz át a tagjaitól és viszi piacra a VOG konzorciumon keresztül. Az Interpoma kiállítás Fenntarthatóság az első elnevezésű túráján jártunk az új hűtő- és csomagolóházban.

A szerb sljivovica is felkerült az UNESCO szellemi világörökségi listájára

A tölgyhordóban érlelt szilvapárlat, a sljivovica csütörtökön felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi világörökségi listájára.

Négy országban is értékesítették az illegális lóhúst

Illegális vágásból származó lóhús engedély nélküli értékesítése és ennek segítése miatt előállítottak 41 embert Spanyolországban, a húst a spanyol piac mellett Belgiumban, Németországban és Olaszországban értékesítették - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.

A Tisza szabályozásának negatív hatásaitól szenved ma a mezőgazdaság

Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.

„Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal”

A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.

Hadat üzen a csomagolási hulladéknak az EU

Az Európai Bizottság új európai uniós jogszabályokat javasolt szerdán, amelyek célja, hogy visszaszorítsa a nehezen lebomló és a környezetre káros műanyag csomagolási hulladék mennyiségét.

Óvatosan ezzel a meggyes sörrel, túlnyomás lehet benne

Lehetséges sérülés veszély miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 0,33 literes kiszerelésű, saját márkás Nívó Szűrt elnevezésű meggyes sört - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Mégis beengedi Mexikó az amerikai GM kukoricát

A mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador a héten jelentette be, hogy szeretne megállapodni Washingtonnal. Mindezt azután, hogy az USA jogi lépésekkel fenyegetőzött annak hatására, hogy Mexikó meg akarta tiltani a GM (génmódosított) kukorica importját 2024-re.

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.