Back to top

Egy hét a csillagok alatt - már elindultak a programok

Augusztus 5. és 14. között országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozaton.

Az eseményt a nagy népszerűségre való tekintettel immáron harmadik alkalommal rendezik meg az augusztusi csillaghullás időszakában. A kezdeményezés célja, hogy minél többen ismerjék meg az éjszakai égbolt csodáit - tájékoztatták az MTI-t a szervezők pénteken.

A szervezők tájékoztatása szerint idén minden eddiginél több program várja az érdeklődőket az eseménysorozat 10 napja alatt, országszerte mintegy 180 programot hirdettek meg a csatlakozó amatőr és hivatásos csillagászok 85 helyszínen.

Az égbolt felfedezésére egyaránt lehetőség lesz a városok fényszennyeződésétől távol a természet éjjeli nyugalmában és egy-egy nyüzsgő település járdáján is.

A pécsi Zsolnay Negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullás-tárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás és a kiszombori kukoricalabirintus éppúgy a programok között szerepel, mint a Békés Megyei vagy Szentesi Városi Könyvtár bemutatói és a csillagképek zavartalan tanulmányozása a csokonyavisontai fás legelőn.

Az eseménysorozathoz a nagy csillagvizsgálók is csatlakoztak, így lesznek programok a Bükki Csillagdában, a Pannon Csillagdában és a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is.

"A sokféle helyszín és program is arra mutat rá: a csillagok észlelése, az univerzum kutatása éppolyan színes és izgalmas lehet, mint maga az égbolt"

- írták a szervezők.

Az eseménysorozathoz idén is csatlakozott a Cepheus Amatőrcsillagász Társaság, illetve a SkyGrót Csillagász Társaság, és a határon túl is lesznek programok a Csallóközi Észlelők Baráti Társaságának szervezésében.

A tájékoztató szerint augusztus első és második hetében különösen jó alkalom nyílik arra, hogy az égi jelenségeket megfigyeljük: nemcsak a Hold és az óriásbolygók, de a szemet gyönyörködtető mélyég-objektumok és a Perseidák hullócsillagzápora is színesítik majd az éjszakai égboltot.

A csillagászati bemutatók helyszíneiről és a programokról az esemény Facebook-oldalán, valamint az MCSE honlapján és interaktiv térképen tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozatot két szegedi csillagász, Barna Barnabás (a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, a Csillagvizsgáló blog szerkesztője) és Ordasi András (szabadúszó csillagász, tudománykommunikátor, a Chillagász Brand kreatív igazgatója) indította két évvel ezelőtt

azzal a szándékkal, hogy a laikusok számára is megmutassák az ég csodáit és az amatőrcsillagászat lehetőségeit, illetve hogy összefogják a bemutatóhelyeket és az amatőr csillagászokat.

Tavaly a rendezvényen országszerte csaknem tízezren vettek részt.

A közlemény szerint a szervezők továbbra is várják mindazon egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről.

A program támogatói a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, a Svábhegyi Csillagvizsgáló, a Magyar Csillagászati Egyesület és a Budapesti Távcső Centrum. Az esemény a tudomány eredményeinek népszerűsítésére kiírt NKFIH Mecenatúra pályázat keretében valósul meg.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén először lehet szavazni az Év Lepkéjére

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya közönségszavazást hirdet 2023 Év lepkéje kapcsán. A 2023-ban először induló program keretében három jelöltre lehet szavazni. Egy nappali lepkére, a fecskefarkú pillangóra, egy éjszakai lepkére, a nagy éjjeli pávaszemre, valamint egy nappal aktív “molylepkére”, a fehérgyűrűs csüngőlepkére).

Századik születésnapját ünnepli a szegedi füvészkert

Százéves a Szegedi Tudományegyetem füvészkertje, a centenáriumot egész napos rendezvénnyel, fotókiállítással, gyermekprogramokkal és a Kaláka együttes koncertjével köszöntik szombaton - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

Magyarországon figyelték legtöbben a madarakat

A rendezvényhelyszínek számát és a résztvevők számát tekintve is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napokon - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-t.

Rizling Vakáció: Főszerepben a badacsonyi Olaszrizling

Az eddigiekkel összhangban, október 14-16 között folytatódik a közel egy évtizedes múlttal rendelkező Bortriatlon, amelynek idei harmadik állomásában a Kárpát-medence legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, az Olasz rizling kerül fókuszba. A Rizling Vakáció program keretén belül 10 helyszínen, számtalan meglepetéssel, boros játékkal, ínycsiklandó ételekkel és kiváló borokkal várják a látogatókat.

Sarki farkast klónoztak Kínában

A kínai Sinogene Biotechnologies a világon elsőként egy sarki farkas bőréből vett DNS-minta segítségével hozta létre az állat genetikai másolatát.

Jó irányba haladnak az európai fajvédelmi programok

Nagyon sok vadonélő állatfaj populációja virágzik, hála az Európa szerte futó visszatelepítési- illetve védelmi programoknak egy tanulmány szerint.

Ön is segítheti a halak védelmét

A lakosság segítségét kérik a halak vándorlását akadályozó magyarországi gátak feltérképezéséhez a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI).

A tudósok új részleteket fedeznek fel a Yellowstone-ról egy óriási repülő elektromágnessel

A Virginia Tech és a U.S. Geological Survey tudósai egy 80 láb átmérőjű elektromágnessel vizsgálták meg a Yellowstone Nemzeti Park felszín alatti területét, hogy többet tudjanak meg a vízrendszerről - áll a sajtóközleményben.

A Földön minden nyolcadik madárfajt a kihalás fenyegeti

Négyévente teszi közzé jelentését a BirdLife International a Föld madárvilágának helyzetéről. Az idei beszámoló szerint a mezőgazdaság terjeszkedése és egyre nagyobb intenzitása a fajok 73 százalékát fenyegeti. De a fakitermelés, az idegenhonos fajok térhódítása, a természeti erőforrások kiaknázása és az éghajlatváltozás is szerepel a veszélyforrások között.

Fogadóépület várja a Rám-szakadékba látogatókat

A Visegrádi-hegység egyik frekventált kirándulóhelyén, a Rám-szakadékban információs és elsősegély-központot adott át a területet és a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő - mondta el az erdőgazdaság szóvivője szerdán az MTI-nek.