Back to top

Horog útja - Szoktatás a környezethez, a feladatokhoz

Miközben kutyánk szocializációjával megalapozzuk a kiegyensúlyozott közös életet, elkezdhetjük tanítani neki a különböző feladatokat. A két folyamat párhuzamosan halad fokozatosan előre, egymást erősítve, segítve.

A sorozat korábbi cikkeiből kiderül, hogyan válik egy vizslakölyökből vadászkutya, illetve miért fontos egy kiskutya megfelelő szocializációja.

Míg négylábú társunk általunk választott hívónevét többnyire nem tanítjuk külön – idővel „magától” megtanulja a rendszeres ismételgetéssel –, addig a többi parancs végrehajtására már érdemes célzottan gyakorolni. Ezt akár az eb 12 hetes korától elkezdhetjük már. Fontos, hogy kölyökkutyánál kizárólag pozitív megerősítésen alapuló képzési formát válasszunk! Főként a jutalomfalat, de a simogatás, a dicséret, a kedvenc játék is megfelelő/kellő motivációt jelenthet. Ezek között mindig egyénileg kell mérlegelni, hogy melyek kombinációját alkalmazzuk a leghatásosabb motiváló eszközként.

Parancsszavak teljesítése

A fokozatosság a különböző feladatok tanításában is kulcsfontosságú. A legegyszerűbbekkel kezdjünk, ilyen az ül, a fekszik, az áll parancsok! Legegyszerűbben úgy lehet leültetni egy kiskutyát, ha egy jutalomfalatot a kezünkben tartva, azt neki megmutatva, a kölyök feje fölé emeljük lassan, majd kivárva a pillanatot, amikor leül, már adjuk is neki a falatkát – természetesen, közben mondjuk az ül parancsszót is. Ezt párszor megismételve hamar megtanulja a kutya, hogy az ül parancsszóra mi az általunk elvárt magatartásforma. Fontos, hogy a gyakorlások időtartama rövid legyen, eleinte alig pár perc, amíg a kölyök még tud koncentrálni. Véleményem szerint később is inkább a többszöri, de rövid ideig tartó tréning a célravezető.

A fekvés tanításánál, hasonlóan az ültetéshez, egy jutalomfalattal könnyen elérhetjük, hogy kutyánk lehasaljon. A jutalomfalatot tartó kezünkkel közelítsünk lassan a talajhoz, majd ha kutyánk lefeküdt, adjuk oda a kiérdemelt jutalmat!

Első apportírozás a vízben
Első apportírozás a vízben

Az alapokhoz tartozik még a helyben maradás gyakorlása is, ezzel várhatunk a kutyánk 6-7 hónapos koráig. A játékos elhozás pedig szinten akár egészen pici kortól elkezdhető, főként, ha jó apportkészségű kiskutyáról van szó.

Fontos kiemelni, hogy már a késő tavaszi időszaktól, de legfőképpen a nyári nagy melegben fokozottan ügyeljünk a szabadban zajló tréningek időtartamára. Ha ilyenkor túlzásba visszük a gyakorlást, a meleg, illetve annak következményeképpen kialakuló túlzott kimelegedés az ebünk egészségére is negatív hatással lehet – akár hőgutát is kaphat. Figyeljük kutyánk jelzéseire: a nagyon heves lihegés, a túlzottan kilógó nyelv már figyelmeztető jel, ilyenkor tartsunk egy frissítő szünetet! Vigyük árnyékba kedvencünket, ahol pihenhet egy kicsit! A kutyák számára is fontos a folyadékpótlás, adjunk neki friss ivóvizet (de egyszerre ne túl sokat). Nagyjából 15 perc elég lehet, hogy rendeződjön a kutyánk állapota, és folytathatjuk a gyakorlást.

Szoktatás a különböző környezeti tényezőkhöz

Horog izomzatának, állóképességének fejlesztése érdekében rendszeresen kivisszük különböző terepekre futkározni. Ilyenkor amellett, hogy az ízületei erősödnek és kondíciót is szerez, leendő munkakörnyezetével, a vadászterülettel is ismerkedik. Lényeges, hogy megtapasztalja a változatos domborzatú, egyenetlen terepet, hogy később ezek a környezeti tényezők a lendületes mozgásában ne befolyásolják. Fontos megszoknia a különböző növényzetet is, mely néha alacsony és ritka, máskor sűrűbb és a hasa aljáig ér, vagy esetenként ki sem lát igazán belőle.

A vízzel való ismerkedés, az úszás tanulása szintén része a képzésnek, ami főleg egy vadászkutyának nélkülözhetetlen a munkája során.

Tévhit, hogy minden kutya elsőre tud úszni! Bizony van, amelyik azonnal tökéletesen, vidrákat megszégyenítő módon úszik a vízben, míg a másik épphogy csak nem süllyed el, kis túlzással az életéért küzd kapálózva, előre pedig alig halad a csapkodásával. Természetesen a gyakorlás és a türelem (mint mindig) kulcsfontosságú, és ez általában meg is hozza gyümölcsét. Várjuk meg, amíg kellően felme­legszenek az állóvizek, és csak ekkor kezdjük kutyánkat megismertetni az új közeggel! Először sekély, egyre mélyülő vizet válasszunk, ahol a kutya be tud sétálni és még leér a lába! Ez azért is fontos, hogy szükség esetén be tudjunk vele menni a vízbe, ezzel is növelve a biztonságérzetét. Újfent kiemelném segítőkutyánk, Graf, az idősebb német vizsla szerepét, hiszen remek példát mutat a víz szeretetében, ezáltal még több magabiztosságot adva Horognak az első vizes élmények megszerzésénél.

Ha nincs lehetőségünk egy tapasztaltabb fajtársat segítségül hívni, akkor egy olyan tárgyat is a vízbe dobhatunk, ami után szívesen bemegy a kutya – ilyen lehet például egy kedvenc játéka.

Amint társunk megtanul úszni, ajánlott előnyben részesíteni ezt a mozgásformát jótékony hatásai miatt.

Fontos, hogy a kutya megtapasztalja a különböző terepet, növényzetet
Fontos, hogy a kutya megtapasztalja a különböző terepet, növényzetet

Ugyanígy fontos, hogy lehetősége legyen a kölyöknek olyan vízparton is sétálni, ahol meredek partfalakkal is találkozhat. Miközben néha a vízben futkározik, néha visszajön hozzánk, szokja a meredek parton való közlekedést, ami később még javára válik a vizsgák és versenyek során. A nádban történő közlekedéssel is fontos megismertetni vadászkutyánkat, ez sem jelenthet neki akadályt. Ebben nálunk Graf ismét pótolhatatlan segítője Horognak; általa sokkal könnyebb dolgunk van, mintha magunk szeretnénk ugyanezen környezeti tényezőkhöz szoktatni a fiatal kutyánkat.

Ahogy Horog látja, hogy Graf magabiztosan és nagy kedvvel mozog a nádban, ő sem rest követni idősebb társát egy újabb kaland reményében.

Először ritkább, majd később egyre sűrűbb, már vízben álló nádasba is beküldhetjük a kutyánkat. Célunk, hogy idővel teljesen természetesen mozogjon a kutya úgy a vízben, mint a szárazföldön. Ezek együttesen képzik a Horog előtt álló vizsgák alapját, ahol éppen ilyen „akadályokat” kell majd magabiztosan vennie.

A Szent Hubertus Hunting Dog Show keretein belül Bébi osztályban Nagyon ígéretes címet szerzett
A Szent Hubertus Hunting Dog Show keretein belül Bébi osztályban Nagyon ígéretes címet szerzett

A kutyás rendezvények jelentik csak igazán a szocializációt

Az előző cikk óta Horog már két kutyakiállításon is debütált. Először áprilisban Kaposváron, a Szent Hubertus Hunting Dog Show keretein belül, ahol Bébi osztályban Nagyon ígéretes címet szerzett, és korosztályában ő lett a legszebb magyar vizsla a kiállításon. Majd május elején részt vettünk vele az Országos Vizsla Klub idei klubkiállításán is, ahol a küllembírálat során szintén Nagyon ígéretes címet szerzett. Mivel mi a jövőben is több hasonló rendezvényen tervezünk részt venni Horoggal, így ezek az események kiemelt jelentőséggel bírnak a kölyökkutya életében.

Itt élesben gyakorolhatjuk vele, mondjuk úgy, igazán nagyban a szocializációt, hiszen egy kutyakiállításon akár több száz kutya és ember között kell magabiztosan mozognia.

Akárcsak a munkavizsgákat, ideális esetben a kiállítást is felkészülés előzi meg, ahol a már előbbiekben említett egyszerűbb fela­datok teljesítése is szükséges. Gyakorolnunk kell ugyanis, hogy a kölyök pórázon jöjjön láb mellett, tudjunk vele futni pár kört, majd viszonylag nyugodtan meg is tudjuk állítani a bíró előtt, amíg szemrevételezni ebünket! Fogait is meg kell tudnunk mutatni, hogy meggyőződjön a korrekt fogazat és harapás meglétéről. Kan kutyáknál pedig a herék meglétének ellenőrzése is része a szemlének, amit szintén nyugodtan kell hagynia a kutyának.

A küllembíró Horog fizikai adottságait szemléli
A küllembíró Horog fizikai adottságait szemléli

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2022/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A nem állami laboratóriumok éves tevékenységének bevallási határidejéig már csak pár nap van hátra

Január 31-e a végső időpont a nem állami laboratóriumok számára, hogy beküldjék az éves tevékenységükről szóló jelentésüket a Nébih részére. Mindez egyaránt vonatkozik az üzemi-, illetve a szolgáltató laboratóriumokra is.

A madárinfluenza legnagyobb vesztese a fekete hattyú lehet

Az ausztrál fekete hattyú egyedi genetikája miatt a faj sebezhető az olyan vírusos betegségekkel szemben, mint a madárinfluenza - derült ki a Queenslandi Egyetem (UQ) kutatásából.

Munka- és hobbilónak, sőt hippoterápiára is alkalmas

A Vas megyei Répcelakon élő Pap György gyerekkorában a téesz igáslovai mellett szívta magába a lovak szeretetét. 1986 óta tart saját lovakat; kezdetben magyar hidegvérű fajtát tenyésztett, az utóbbi öt évben váltott át a muraközire.

A madarak védelmét is szolgáló feladatok elvégzését sürgetik a természetvédők

A madarak védelmét szolgáló és természetvédelmi szempontból is érzékeny feladatok elvégzését sürgetik a tél végén a természetvédők, akik kiemelik, hogy az év első három hónapja a legalkalmasabb arra, hogy ezeket a munkákat a lakosság, az önkormányzatok, valamint az illetékes állami szervek elvégezzék.

Juhnyájba rohant egy vonat Brassó megyében, a juhász is életét vesztette

Juhnyájba rohant egy vonat pénteken délután az erdélyi Brassó megyében, a balesetben a juhász is életét vesztette - számolt be a News.ro román hírügynökség.

Költségek és károsanyag-kibocsátás csökkentése a marhahústermelésben

A Queenslandi Egyetem által vezetett kutatócsoport olyan eszközt fejlesztett ki, amely segít a marhahúsiparnak egyszerre csökkenteni a költségeket és az üvegházhatású gázok kibocsátását, miközben globálisan kielégíti a hús iránti keresletet.

A gyerek-kutya kapcsolat megmagyarázhatja az állatok háziasítását

Egy új amerikai kutatás szerint a már kisgyermekként tanúsított áldozatkész, önzetlen viselkedés lehet a domesztikáció, vagyis a háziasítás, megszelídülés katalizátora. A vizsgálatot egy gyermekpszichológiai laboratóriumban végezték 2 és 3 évesek bevonásával.

Madarak éneke: nem csak rivalizálásra használják

Amikor beköszönt a tavasz, sokféle madár énekétől zajosak az erdők és a kertek. Ezek az énekek a fajtársaik számára jelzik, mely területet birtokolják: igyekeznek távol tartani a riválisokat, és meghódítani a tojókat.

Mitől drágultak nálunk jobban az élelmiszerek?

Magyarországon az élelmiszerek ára 12 hónap alatt, 2021 novemberéhez viszonyítva 43,8 százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy a kormány egyes termékek esetében igyekezett gátat szabni ennek.

Védett ragadozó madarakat mészároltak le "vadászok" -2,5 millió forintos büntetés és felfüggesztett börtön

Egy fokozottan védett barátkeselyű, valamint négy másik ragadozó madár elejtése miatt emelt vádat több vadász ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.