Back to top

„Nincs kérdés. Öntözni kell.”

„Az öntözés fejlesztésben érdekelt földhasználók az egész országban hamar átláthatják, hogy érdemes egy egységbe tömörülni és egy projektben gondolkodni. Indulásunkkor az érdekeket nem volt nehéz egy irányba rendezni” – hangsúlyozza Sasvári Gábor, a Matyó Agrártermelő Zrt. vezérigazgatója, elárulva, hogy a Matyó Öntözési Közösségben a felszíni vizek mezőgazdasági felhasználását tűzték ki célul.

Fotó: Matyó Öntözési Közösség
„A szerveződés, alapítás, elismertetés kapcsán is jók a tapasztalataink. Jónak tartom ezt a működési formát” – mondja Sasvári Gábor.

Van miért közösségbe fejlődni

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesd határában található Matyó Öntözési Közösséget 2020 decemberében ismerte el az Agrárminisztérium (AM), négy földhasználó – Matyó Agrártermelő Zrt., Matyóföld Zrt., Matyó Takarmánykeverő Kft. és Matyó Integrátor Kft. – alapította két vízkivételi helyre. Az öntözési közösség működési területe 1241ha.

A Matyó Agrártermelő Zrt. jelenleg elsősorban étkezési búza, vetőmagbúza, őszi káposztarepce, napraforgó termesztését végzi, mindezen túl bérelt földeken szántóföldi növénytermesztést végez integrációban és 480 hektár öntözött területtel bír az aszálykár csökkentésére. Az öntözendő területen eddig repce, hibrid kukorica vetőmag, búza vetőmag termesztése zajlott, az öntözőtelep kiépítését követően bővítést terveztek, a termelt növények körét tekintve: csemegekukorica, borsó és kalászos és egyéb vetőmagvak termesztésével.

Fotó: Matyó Öntözési Közösség
„A klimatikus változásokat látjuk, átéljük. Nincs kérdés. Öntözni kell. Vannak tőlünk nagyobb volumenben termelni képes országok, akikkel ugyanarra a piacra szállítunk. Ők meghatározzák az árakat és mi követjük azt. Olyan adottságú országok, ahol nem probléma még néhány tízezer hektárt termelésbe vonni. A mi fejlődési lehetőségünk az intenzifikálásban rejlik, amellyel nagyobb árbevétel lehetséges hektáronként. Öntözni kell!”

– hívja fel a figyelmet Sasvári Gábor.

Az öntözési projekt arra is jó, hogy egy körzetben gazdálkodó földhasználók, akik jó eséllyel ugyanarra a vízkivételi helyre alapozzák öntözésfejlesztésüket, ne külön-külön – esetleg egymás projektjeit nem is ismerve – járják végig a gondolat megszületésétől az indítógomb megnyomásáig tartó nagyon hosszú és sok kitartást igénylő utat. „Vagyis a jelenlegi engedélyezési, tervezési és pályázási eljárások bonyolultsága és hosszadalmassága teljesen ugyanaz 10 hektáros telep és egy 300 hektáros telep esetében” – vallja a vezérigazgató, megjegyezve: mindezen túl

nagyon nagy előny, a többletforrásokhoz jutás lehetősége. A most nyitva álló pályázat kiírása szerint a közösségek 50 százalék helyett 70 százalék támogatási intenzitással számolhatnak.

Sokba kerül az öntözés fejlesztése

Korábban sokakat elrettentett a tény, hogy már a pályázat beadásához szükséges tervezői munka, engedélyezési eljárások és az ahhoz szükséges hatástanulmányok, szakértői munkák nagyon komoly pénzekbe kerülnek. „Most ez az előkészítő munka is támogatáshoz juthat egy külön pályázat keretein belül 90 százalékos intenzitással” – mondja Sasvári Gábor.

Egy öntöző telep létesítésénél a legutolsó és legkisebb költség és egyben nehézség maga az öntözőgép kihelyezése. Egy ilyen projektbe fektetett munka 90 százalékát teszi ki az a rész, amíg a víz és az áram a táblára jut, miután minden engedély megvan és a pályázat is nyert. A közösségbe tömörülés mellett további érv, hogy a kisebb vagy fiatalabb gazdaságok nem biztos, hogy rendelkeznek olyan szakember gárdával és/vagy öntözési tapasztalattal, hogy sikeresen menedzseljenek egy ilyen projektet.

Fotó: Matyó Öntözési Közösség

Még van, hova fejlődni

A meglévő öntözőtelepek és a megvalósulni látszó fejlesztések még messze nem merítik ki a potenciált. Sasvári Gábor szerint amellett, hogy a most futó támogatási formákat folytatni kell, szükség lenne egy rendezési elvre és támogatási formára a harmadlagos vízművek ügyében.

„Azokra a vízkivételi helyekre, átemelőkre, szivattyútelepekre, csatornákra gondolok, amik eljuttatják a felszíni vizeket az öntöző telepekig. Ezeket felújítani, bővíteni, karbantartani és üzemeltetni szükséges. Azt gondolom, hogy megfelelő támogatással, hosszútávú kezelési jogokkal ezeknek gondos gazdái tudnának lenni az öntöző közösségek”

– magyarázza.

Emellett szükséges lenne az öntözhető területek birtokszerkezetének rendezésére. Rendeletekkel, átalakulási folyamatokat támogató forrással. A vezérigazgató úgy véli, hogy a jelenlegi öntözésre szánt termőföld használatának joga, bérlése, az osztatlan közös tulajdon kérdése, illetve a mini parcellák összevonása most ismert rendezési elvétől lehetne valamivel „racionálisabb és karakánabb, hiszen a földtulajdonosok is jól járnak”. A területeik értéke jelentősen növekszik az öntözhetőség révén, illetve az a földhasználó, aki öntöz, hosszútávú megbízható bérlő.

Szükséges megemlíteni, hogy jelenleg a nyílt felszínű felszín alatti vizek (bányató) vízkivételi helyekre nem lehet támogatással fejleszteni. Vízkivételi engedélyt viszont lehet kérni azon a területen, amely ivóvíz bázist nem érint

„A mi térségünkben a Bükkben és a Mátrában lehulló csapadék a felszín alatt szépen levonul a Tiszáig kihasználatlanul. Sok céget érint ez a dolog. Szerintem ez nagy kapufa…” – jegyzi meg Sasvári Gábor.

Fotó: Matyó Öntözési Közösség

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gabona alapú fehérjeinnováció élén

A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannonia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat és közvetve a magyar családok jövőjét is.

További csapadék öntözi a földeket

Bár a betakarítási munkákat jelentősen hátráltatja a csapadékos időjárás, a talajok feltöltődése jól halad, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből. Az őszi kalászosok vetéséhez jó magágyat lehet készíteni, és a frissen kelt repce fejlődéséhez is adott a nedvesség. Az esős idő a hét további részében is folytatódik, a jövő hét elejétől számíthatunk a csapadékhajlam csökkenésére.

Most nyílik a szilva?!

Szeptember első felében virágzó szilvafákat és díszfákat – főleg vadgesztenyét – is láthattunk. Hogy lehetséges ez? Jó dolog és a hosszú őszt jelzi, vagy inkább káros jelenség? Esetleg mutat valamit, amit a termesztőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia? Az őszi virágzás mindenképpen jelzésértékű, mégpedig elsősorban a fák gyenge erőnlétére utalhat. De több tényező együttes hatása ez a jelenség.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.

Ipari kenderrel a nitrogén- és metánkibocsátás csökkentéséért

Szántóföldi iparikender-termesztéssel csökkenteni lehetne a mezőgazdaság nitrogén-, metán- és CO2-kibocsátását, vagyis fontos szerepet játszhatna a kultúra a fenntartható mezőgazdaságban.

Az élelmiszerbiztonság első szereplője a fajtanemesítő

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szántóföldi növényfajták okirat átadásával egybekötött ünnepséget tart tartott az idén 70 éves székkutasi Növényfajtakísérleti Állomáson. A jeles eseményen az új növényfajták nemesítőházainak képviselői vehették át a munkájuk elismeréséért járó okleveleket.

A LED fényforrások az otthonunk után a zöldségtermesztést is fenntarthatóvá teszik

A globális felmelegedés egyik felelősének tartják az élelmiszertermelés, de az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő megoldások keresése mellett az innovatív technológiák használatára is nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

Geográfusok segíthetik az erdőtüzek előrejelzését és megfékezését

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusai évek óta dolgoznak egy olyan módszer fejlesztésén, amely hatékonyabbá teheti a kialakult erdőtüzek elleni védekezést, és segítheti azok előfordulásának előrejelzését is - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága a hét elején az MTI-t.

Okos fóliablokk Akasztón

A Grino Kft. akasztói telephelyén mutatta be a Britamark Kft., az angol Haygrove Ltd. termékeinek kizárólagos hazai forgalmazója a teljesen automatizált EZ Vent fóliarendszer kivitelezésének részleteit és működését. A kéthektáros fóliarendszerben környezetbarát ültetőközegben termesztik a paprikát, a berendezést korszerű vezérlés irányítja.

Cirok: a jövő kukoricája lehet

A mezőgazdaságban kell a több lábon állás. A növénytermesztésen belül erre jó lehetőséget kínál a cirok, ám tudnunk kell, hogy az eddigi gyakorlatunk változtatásra szorul. Mindezt Feldman Zsolt az Agrárminisztérium államtitkára hangsúlyozta azon a sajtótájékoztatón, amit a Pápai Agroprodukt Zrt. pásztói telepén tartottak.