0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A biotermékek piacának bővülése várható

A harmincharmadik BioFach Nemzetközi Bioélelmiszer- és Biotermék-szakkiállítást rendhagyó módon nyáron tartották. A négynapos nürnbergi rendezvényen az Agrármartketing Centrum által szervezett magyar közösségi standnak tizenegy kiállítója volt. Az AMC a július 26–29. között tartott eseményen mutatta be a nagyközönségnek saját élelmiszeripari exportfejlesztő programját, a Hungarian Food Business Programot.

Az ökológiai szakkiállítást és kísérő rendezvényeit, valamint a szokás szerint vele párhuzamosan tartott Vivaness natúrkozmetikai vásárt a koronavírus-járvány miatt idén július utolsó napjaiban tartották, a szokásos február helyett. Az ökotermékeket és -szolgáltatásokat felvonultató szakmai találkozón több mint 2 ezer kiállító vett részt 143 országból. A rendhagyó 2022-es vásárnak a klímatudatos termékek, a helyi nyersanyagok, a fenntartható csomagolási megoldások és az állatjóllét volt a fókuszában.

A kísérőkonferencia címe „Organic, Climate. Resilience” volt, vagyis az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást járták körbe, azon belül is – értelemszerűen – az ökológiai termékek hozzájárulását az éghajlat védelméhez és bolygónk ellenálló képességének javításához.

A konferenciát az ökogazdálkodók nemzetközi szervezete, az IFOAM, a németországi Ökológiai Élelmiszer-előállítók Szövetsége, a BÖLW (a Biofach nemzetközi védnöke) és a Biofach, a világ vezető biotermék-ipari szakvására szervezték.

„A biogazdálkodás a maga fenntartható és teljes értékláncával a döntő válasz lehet válságba került bolygónk megmentésére” – fogalmazott Cem Özdemir, Németország élelmezési és mezőgazdasági minisztere a vásárt megnyitó beszédében. Most a biotermékek piacának a bővítése az elsőszámú feladat, tette hozzá.

Örvendetes módon a bioágazatot kevésbé érintette az élelmiszer-kereskedelem általános forgalomcsökkenése.

Tina Andres, a biotermelőket, biotermék-feldolgozókat és biotermék-kereskedőket tömörítő BÖLW szakmai szövetség tavaly novemberben megválasztott elnöke szerint 2022 első öt hónapjában a fogyasztók 35 százalékkal többet költöttek friss biotermékekre, mint 2019 – „a járvány előtti utolsó békeév” – azonos időszakában. Tavalyelőtt és tavaly a bioágazat forgalma különösen erőteljesen növekedett, mert a korona-járvány alatt többen főztek otthon, és sokan főleg bioélelmiszert vásároltak hozzá. A szakmai szövetség emiatt tekinti inkább 2019-et referenciaévnek.

A forgalomnövekedés elsősorban az értékesítési volumen növekedését jelenti, csak kisebb részben köszönhető az árak alakulásának – mondta Tina Andres. – Bár mintegy 5 százalékkal nőtt a biotermékek ára, ez elmarad a hagyományos élelmiszerek átlagosan 8 százalékos drágulásától.

Mindazonáltal a megélhetési költségek általános emelkedése a biotermékek vásárlóinak fogyasztási szokásaira is hatással van.

Most már egyre többen keresik a kereskedelmi láncok alacsonyabb árfekvésű saját márkás termékeit, illetve egyre többen vásárolnak diszkontláncokban,

nyilatkozta Özdemir mezőgazdasági miniszter. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a műtrágya és a növényvédő szerek áremelkedése a biotermelést sokkal kevésbé érinti, mint a hagyományos gazdálkodást.

A BÖLW és az IFOAM (a biogazdálkodási mozgalmak nemzetközi szövetsége) az éghajlatváltozás okozta válság miatt is a biogazdálkodásra való átállás felgyorsítását sürgette. A globális szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékáért felelős a mezőgazdaság, és annak a negyedét is a műtrágyahasználata okozza, idézte a DPA hírügynökség tudósítója Louise Luttikholtot, az IFOAM holland ügyvezető igazgatóját.

A biogazdálkodás kevésbé függ a nemzetközi kereskedelemtől és a világpiac helyzetétől, és többek közt emiatt rugalmasabb az éghajlati válsággal szemben.

„Itt az ideje, hogy tovább dolgozzunk a mezőgazdasági fordulaton” – fogalmazott Louise Luttikholt.

A német szövetségi kormány deklarált célja, hogy 2030-ra a biogazdálkodás elérje a 30 százalékos részesést a mezőgazdasági termelésben, csak a finanszírozási feltételek további javításával megvalósítható, figyelmeztetett a BÖLW elnöke. A szövetség adatai szerint Németországban az ökoművelésű termőföldek kiterjedése közel 5 százalékkal nőtt tavaly, megközelítette az 1,78 millió hektárt, de ez még mindig csak közelíti a mezőgazdasági művelésbe vont terület 11 százalékát.

Tina Andres szerint ahhoz, hogy a következő nyolc évben elérjék a 30 százalékos részarányt, évi 12 százalékkal kellene növelni az ökoművelésű területet.

Cem Özdemir amellett érvelt, hogy az agrárkutatásra szánt ráfordítások 30 százalékát a biogazdálkodásra fordítsák, továbbá hogy 2025-re a szövetségi hatáskörbe tartozó közétkeztetés legalább 20 százalékban bioélelmiszert használjon. Nyilvánosan megígérte, hogy a maga részéről mindent megtesz azért, hogy az EU Közös Agrárpolitikájának közvetlen kifizetései az eddiginél is jobban elismerjék a gazdálkodók környezet- és klímavédelem érdekében tett erőfeszítéseit.

Magyar biotermékek a Biofachon

Az ökológiai tanúsító szervezetek bemutatkozásán kívül szárított gyümölcsöket és olajos magvakat, fűszereket, fűszerpaprika-termékeket, extrudált snackeket, hidegen sajtolt olajokat, gabonatermékeket és biozöldségeket, biogyümölcsöket mutattak be a nagyvilágnak a termelők és gyártók.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) fontosnak tartja, hogy támogassa a bioágazatban tevékenykedő élelmiszer-előállítók exportpiacra jutását, és a magyar közösségi standon tizenegy vállalkozásnak biztosított megjelenési lehetőséget, segítve új üzleti kapcsolatok létrehozását, a meglévők ápolását, ezáltal pedig pozíciójuk megerősítését a biopiacon. A Hungarian Food Business Program – az AMC saját élelmiszeripari exportfejlesztő programja – az idei Biofachon debütált. A program keretében a magyar árualap iránt érdeklődő beszerzők a helyszínen regisztrálhattak a Hungarian Food Business Catalogue nevű online cég- és termékkatalógusába, amellyel a magyar élelmiszerexport kínálata valós időben érhető el. (AMC)

Forrás: Magyar Mezőgazdaság