0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Értékelik a rendkívüli intézkedéseket a gazdák

Az agrárium gyors megsegítésére öt pontból álló intézkedési tervre tett javaslatot az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter augusztus 1-jén. Növénytermesztőket és állattenyésztőket kérdeztünk: mivel tudnak és akarnak élni a lehetőségek közül.

Az öt pontos intézkedési csomag főbb elemei a hitelmoratórium és a takarmányszállítás támogatása – amelyeknek napokon belül már a részletesebb szabályozása is megjelent -, valamint az állami öntözőművek működtetésének 1,4 milliárdos kiegészítése, a rendkívüli vízhasználati engedélyek fenntartása, illetve a biztosítási kártalanítás felgyorsítása.

„Rengeteg rossz minőségű kukoricát silóztatunk és szállíttatunk be, és az erre vonatkozó szállítási támogatást maximális mértékben szeretnénk igénybe venni”

– mondta el Szpisják Tibor, a Békési Egyetértés Szarvasmarhatenyésztő Kft. ügyvezetője. A tejelő szarvasmarhatelepen ezres állományt gondoznak, évek óta egy másik kft-vel termeltetik meg a tömegtakarmány zömét, de most ott is nagyon kevés lesz. Jelenleg 70 ezer mázsa tömegtakarmányra van szüksége a telepnek, hogy áprilisig kihúzza, amíg megérkezik a rozs. Körülbelül 500 hektárról veszik meg a takarmányt a környéken termelőktől, mert a 130 hektárnyi saját területen nem tudják megtermelni a szükséges mennyiséget. Ebből 65 hektárról idő előtt le kellett vágni a szemesnek vetett kukoricát, mivel kiszáradt. Megszemlézték és 100 százalékban kiadták rá a silózási engedélyt.

Növénybiztosításuk nincs, de a mezőgazdasági kárenyhítési alapra számítanak. A hitelmoratóriumot a Covid miatt sem vették igénybe. Igyekeznek minél kevesebb hitelből gazdálkodni, mivel az árbevételük 80 százalékát a tejtermelés adja, és így nem számíthatnak kiugró bevételekre. A kedvezményes kamatozású Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitelt igénybe vették 5 éves futamidővel, mivel a törlesztése nem jelent egyszerre túl nagy terhet havonta. Szpisják Tibor szerint elképzelhető, hogy takarmányvásárlásra további hitelt kell még felvennie. Mint mondja

a januári 114-hez képest már 155 liter a tej ára, de sose tudni, hogy mi emelkedik még.

Kukoricát venni kell, mert az energiát pótolni kell a tejelő teheneknél, de a környéken nincs. Egy cégtől hallotta, hogy 136,5 forintért vásároltak, de abból 150 lesz, mire megdarálják és a telepre kerül, miközben a múlt hónapban még csak 120 forint volt az ára. Neki havonta 800 mázsára van szüksége belőle. Egyszóval, előfordulhat, hogy további forgóeszközhitelt kell majd igénybe venniük.

Nagyon jó, hogy vannak ilyen kormányzati intézkedések, de „mindent okával kell nézni”

– fogalmazott Szél Csaba, a békés megyei Körös 2000 tejelő szarvasmarhatelep tulajdonosa. A takarmányszállítás feltételrendszeréről még tájékozódni szeretne: meglátják, hogyan tudják majd teljesíteni a követelményeket. A hitelmoratóriumot „kétélű fegyvernek” nevezte, mivel szerinte rosszabb besorolást jelenthet egy új hiteligényléskor. „Meg kell nézni, milyen kamatok, hiteltermékek vannak a piacon, és ha azt látjuk, hogy a hitelmoratóriummal jobban fogunk járni, akkor élni fogunk vele. Érthető, hogy feltétekhez kötik, de meg kell nézni, mit kell teljesíteni, hosszabb távon milyen következményekkel jár. Egy hét múlva már biztosan többet fogok tudni mondani róla.”

Forrás: magyarmezogazdasag.hu