0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újranyitja ukrajnai éttermeit a McDonald’s

Hónapokig tartó zárvatartás után újranyitja ukrajnai éttermeit a McDonald's gyorsétteremlánc - jelentette be az amerikai székhelyű McDonald's nemzetközi piacokért felelős alelnöke, Paul Pomroy csütörtökön.

A nyugat-ukrajnai és kijevi éttermeket fokozatosan nyitják majd meg. Ebben az országrészben egyéb, nyugati cégek üzletei is nyitva vannak, így a KFC amerikai gyorsétterem vagy a Nike amerikai sportszergyártó.

„Alaposan átbeszéltük a helyzetet a dolgozóinkkal, akik határozottan visszavágynak a munkájukhoz és örömmel vennék, ha újranyitnánk az ukrajnai éttermeinket” – nyilatkozta Pomroy.

Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban egyre jobban hittek benne, hogy ez a lépés „kis mértékű, de fontos lépés lenne a normalitás visszanyerésére”.

A gyorsétteremláncnak 109 étterme van szerte Ukrajnában, az azonban nem derült ki, hogy ebből hányat terveznek ismét kinyitni. Annyit elárultak, hogy az első néhány hónapban elsősorban a beszállítókkal kezdenek el dolgozni, hogy biztosítani tudják az egyes üzletek megfelelő felszereltségét és ellátását. Pomroy elmondta, hogy emellett a munkavállalókkal is egyeztetniük kell, és biztonsági intézkedésekre is szükség van a háború miatt.

Ukrajna gazdaságának súlyos károkat okoz a háború, így a vállalatok újraindítása még csökkentett kapacitással is nagy segítséget jelent az ukrán gazdaságnak; a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 35 százalékra becsüli Ukrajna gazdaságának visszaesését.

A McDonald’s, Ukrajna megtámadása után zárta be éttermeit az országban, az orosz piacról pedig számos más nyugati céggel együtt teljesen kivonult.

Forrás: MTI