0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 3.

Újabb állatkínzó ellen emeltek vádat

Családi házában bezárva, gondozatlanul tartott 19 kutyát egy zalai faluban egy osztrák nő, emiatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba elmondta: a 67 éves nő tavaly júliusig Misefán, a családi házában és az udvarán 29 kutyát és macskát tartott. A háziállatok közül 19 kistestű kutyát a házban és egy zárt garázsban tartott összezsúfolva úgy, hogy nem biztosította számukra a fajuknak, élettani igényeiknek megfelelő körülményeket.

Az állatok a vizeletüket, székletüket a padlóra ürítették, emiatt a házban erős bűz terjengett.

A körülmények veszélyeztették az állatok egészségét, ami maradandó egészségkárosodást vagy a pusztulásukat okozhatta volna.

Tavaly júliusban a zalaegerszegi rendőrök foglalták le a kutyákat, amelyeket állatvédő szervezeteknél helyeztek el, majd állatorvosi ellátásban részesültek. A lefoglalt ebek közül kilencnél többféle súlyos betegséget állapítottak meg, amelyek már korábban gyógykezelést igényeltek volna, de ezt a vádlott elmulasztotta, ami a kutyák különös szenvedését okozta.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az osztrák nő ellen.

Forrás: MTI