0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Külföldi laboratóriumokba küldik az Odera folyóból vett mintákat

Külföldi laboratóriumi vizsgálatra küldik a halpusztulás sújtotta Odera folyóból vett vízmintákat - közölte kedden a lengyel környezetvédelmi felügyelet (GIOS).

A közlemény szerint az első vízmintákat hétfőn vették, és a rendőrség közreműködésével Csehországba továbbították. Kedden 29 helyszínen gyűjtöttek mintát, ezeket Hollandiába és az Egyesült Királyságba viszik.

Maga a GIOS keddig több mint 280 mintát vizsgált meg az Odera vizéből, a külföldi laboratóriumokat pedig a laboratóriumi eredmények hitelességének megerősítése céljából kérték fel együttműködésre.

Az Odera felső, mintegy 180 kilométer hosszú szakasza egyúttal a határt is képezi Lengyelország és Németország között.

Az eddigi lengyelországi és németországi vizsgálatok nem tudták megállapítani a feltételezett vízmérgezés forrását. Korábbi médiaértesülésektől eltérően nem találtak higanymérgezésre utaló nyomot sem a folyó vizében.

Az Oderán július végén észlelték először a halpusztulást. Haltetemeket a múlt hét végén egy másik lengyelországi folyóban, a Nerben is találtak.

A lengyel tűzoltóság kedden a PAP hírügynökséggel közölte: a két folyóból eddig közel száz tonna elpusztult halat emeltek ki. A három érintett nyugat-lengyelországi vajdaságban – az alsó-szilézaiban, valamint az ettől északabbra fekvő Lubuskie és Észak-Pomerániai vajdaságban – több mint 500 tűzoltó vesz részt a károk elhárításában. A lengyel hadsereg önkéntes területvédelmi erőinek (WOT) tagjait is bevetették.

A környezetvédelmi katasztrófa miatt a három említett vajdaságban péntektől belépési tilalmat rendeltek el a folyópartra.

A vízmérgezés ügyében az alsó-sziléziai Wroclaw kerületi ügyészsége eljárást indított. A lengyel rendőr-főkapitányság magas jutalmat ajánlott fel annak, aki az Odera beszennyezéséért felelősök nyomára vezeti a hatóságokat.

Forrás: MTI