Back to top

Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket.

kocsanytalan_tolgy_a_keleti_mecsekben.jpg

Kocsánytalan tölgyes a Keleti-Mecsekben
Kocsánytalan tölgyes a Keleti-Mecsekben
Fotó: Mecsekerdő
A miniszter arra emlékeztetett, hogy az elhúzódó orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. Hozzátette, Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyagunk, és a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folytatunk. Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy

a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók.

A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 terület esetében, az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos. A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

A miniszter kifejtette, a magyar erdők folyamatosan növekednek köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának és annak, hogy hazánkban Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik: két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtunk támogatást. 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfa készlet.

Az idei évben csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel.

A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük – szögezte le a tárcavezető.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb görögdinnye lesz Spanyolországban

Míg 2021 januárjában a Filomena vihar és a nyomában érkező fagyok és havazás bénította meg Spanyolországot, addig ezen a télen a szokatlanul enyhe időjárás következményeitől tartanak. Már decemberben is sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, a dél-spanyol régióban 2022-ben volt minden idők legmelegebb decembere.

Az (agrár)összefogás a szülőföldön maradás záloga

Tavaly december elején tizenegyedszer szervezte meg Budapesten az Agrárminisztérium Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős főosztálya a Kárpát-medencei Összefogás Fórumát, a Mezőgazdasági Múzeum vajdahunyadvári épületegyüttesében.

Bevételek, kiadások Hollandiában

A Wageningen Economic Research éves bevételbecslésének összeállítása alapján 2022-ben Hollandiában minden mezőgazdasági és kertészeti ágazatban növekedtek a költségek. A nagyobb kiadásokat a szántóföldi gazdálkodásban és az üvegházi termesztés bizonyos ágaiban bőven ellensúlyozta az értékesített termékek ára, a dísznövénykertészetben viszont olyan mértékben zuhantak az eladási árak, hogy számottevő az érintettek bevételcsökkenése.

Ültessünk méhlegelőt! Ültessünk méhlegelőt?

Ez az írás az emlékezés szándékával, és nem a siránkozásért íródott.

Vizes élőhely-rekonstrukciók a Balatonnál

Az elmúlt uniós fejlesztési ciklusban mintegy 38 milliárd forint jutott 100 ezer hektárnyi természeti környezet állapotának megjavítására, amely munka a következő ciklusban a Környezeti és energiahatékonysági operatív program Plusz 42 milliárd forintos keretéből folytatódhat - mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a balatoni vizes élőhely-rekonstrukciók projektzáró ünnepségén csütörtökön Fonyódon.

Horvátországban egy 39 megawatt teljesítményű naperőmű építését tervezik

Egy 39 megawatt teljesítményű naperőmű építését tervezi a legnagyobb francia zöldenergia-termelő cég horvátországi leányvállalata, a Neoen Renewables Croatia a Zárához (Zadar) közeli Policnik járásban - közölte a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.

Tölgybe álmodott hordók

Amikor tüzelik a hordót és meleg a fa, olyan az illata, mint a frissen kisült kenyér héja. A hordóba töltött bor kioldja ezeket az alkotóelemeket a fából, ettől lesz egyedi az aromája. Éppen ezért fontos, hogy hol nőtt fel a fa, honnan szerezték be a rönköt a kádárok. A Baranya megyei Palotabozsokon működő Európai Kádárok Kft. zömmel a mecseki Zengő és a Zemplén erdeiből származó tölgyből készít hordókat.

Átadták az Európai hulladékcsökkentési hét díjait

Az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte az átállást a körforgásos gazdaságra az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára Szentendrén, ahol átadta a 2022-es Európai hulladékcsökkentési hét elismeréseit.

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése: a Magyar Bankholding elemzői a 2023-as GDP előrejelzésüket 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték - ismertette Suppan Gergely Magyar Bankholding elemzési vezetője Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Török paradicsom Hollandiában

Az energiaárak emelkedésével sok európai kertészet felhagyott a paradicsomtermesztéssel. Ennek ellenére az európai országok paradicsom iránti kereslete nem nőtt akkora mértékben, mint ahogy azt a török zöldségkereskedők remélték.