0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A szőlő vírusos és fitoplazmás betegségeit terjesztik

Idei második számunkban a csonthéjasok fitoplazmás és vírusos betegségeiről, valamint az azokat terjesztő rovaroktól írtunk. Ugyanezt a témát a szőlő esetében is érdemes áttekinteni, hiszen a környezetkímélő növényvédelem alapja, hogy a kártevők ellen csak akkor védekezzünk, amikor jelen vannak az ültetvényben.

Az eredményességet egyaránt veszélyezteti a megkésett, a túl korai, vagy a pontatlan kezelés. Legfontosabb természetesen az adott károsító életmódjának a beható ismerete, a termőhelyi és az aktuális időjárási viszonyok megfigyelése, és az ezeknek megfelelően időzített beavatkozások.

(A csonthéjasok betegségeit terjesztő rovarokról itt olvashat részletesen.)

A fitoplazmák a baktériumokhoz hasonló felépítésű, sejtfal nélküli, a növényi háncsszövetben élő mikroorganizmusok; a növények feltétlen (obligát) kórokozói és egyben sok rovarral élnek együtt (obligát szimbionták). Kizárólag élő szervezetben képesek élni és szaporodni. Átmérőjük 500-1000 nanométer között változik. Számos lágy és fás szárú haszon- és dísznövényt megbetegíthetnek.

Jelenlegi tudásunk szerint oltással, szemzéssel, a növények szállítószövetéből táplálkozó rovarvektorokkal, és egy élősködő gyomnövényünkkel, az arankával (Cuscuta campestris) képesek egyik tőkéről a másikra terjedni.

A fitoplazmával megbetegített növények nem gyógyíthatók, így a védekezés fontos elemei a rovarvektorok gyérítésére szolgáló vegyszeres kezelések, a rovarok egyéb tápnövényeinek eliminálása, illetve lehetőség szerint az azoktól való térbeli elkülönülés.

Magyarországon a szőlőn jelenleg kétféle fitoplazmás betegséget ismerünk, a sztolbur fitoplazma által okozott fekete vesszejűséget (Bois noir) és a szőlő aranyszínű sárgaságát (Flavescence dorée). Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma (’Candidatus’ Phytoplasma vitis) a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. A Magyarországon gyakran előforduló sztolbur fitoplazma okozta betegségtől a szőlő aranyszínű sárgaság tünetei szabad szemmel nem különíthetők el, kizárólag molekuláris módszerekkel lehet kimutatni a kórokozót. Árulkodó azonban a tünetes növények elhelyezkedése az ültetvényen belül, a fitoplazmát terjesztő kabócafajok életmódja miatt. A sztolburnak szőlőn kisebb gazdasági jelentősége van, mint a Flavescence dorée-nak, leginkább a lassabb terjedése miatt. A szőlő fitoplazmás betegségének általános tünetei, hogy a levelek sárgára, bíborra színeződnek, és a fonák irányába háromszög alakban besodródnak. A vesszők az ősz folyamán nem fásodnak meg, így télen megfagynak és elfeketednek.

A sztolburnak kedvez a szárazság

A sztolbur fitoplazma vektorai, a sárgalábú recéskabóca (Hyalesthes obsoletus), a Reptalus panzeri és a Reptalus quinquecostatus kabócák csak alkalomszerűen táplálkoznak a szőlőn, így a betegség terjedése lassú, a beteg tövek elszórtan helyezkednek el az ültetvényben.

Ezek a rovarok a szőlőn csak akkor szívogatnak, ha szárazság miatt a lágy szárú növények hervadni kezdenek, turgoruk már nem elegendő a kabócák számára, viszont a szőlő vízháztartása még megfelelő ahhoz, hogy táplálkozzanak.

Ebből következik, hogy a nagyon száraz és meleg nyarak egyaránt kedveznek a kabócák elszaporodásának és a sztolbur betegség terjedésének is. A hazánkat is érintő globális éghajlatváltozás miatt pedig egyre többször extrém száraz és meleg a nyár. Fő tápnövényeik a lágy szárú növények, az apró szulák, az útifű, a mezei zsálya, a nagy csalán és a burgonyafélék, amelyek egy része a szőlőültetvények gyomnövényzetében is megtalálható.

A sárgalábú recéskabócának Magyarországon évente egy nemzedéke fejlődik ki, összesen öt lárva (nimfa) stádiuma van. A kifejlett kabócák könnyen azonosíthatók, csillogóan feketék, hosszuk 4,5-6 milliméter, szárnyaik üvegszerűen átlátszók, fekete haránterekkel. A nőstények potrohán nagyméretű viaszos uszály található. A talajban lakó lárvák tejfehérek, potrohukat viaszos fonalakból álló uszály borítja. A lárvakamrák belseje szintén viaszos izzadmánnyal bélelt.

Az első kifejlett, szárnyas egyedek rendszerint június elején jelennek meg hazánkban, s a rajzás általában augusztus közepéig tart. A nőstények augusztus folyamán raknak tojásokat 2-3 centiméterrel a talaj felszíne alá, közel a gyökerekhez, és ezekből október elejére fejlődnek ki a lárvák.

A kikelt lárvák a talaj repedésein keresztül vándorolnak az apró szulák vagy más tápnövények gyökereihez, ahol apró üreget alakítanak ki.

Ha fertőzött növényen fejlődnek a lárvák, akkor a kifejlett kabóca már fertőzőképesen jelenhet meg. A 3. fejlődési fokozatú lárvák telelnek át az évelő gyomok, elsősorban az apró szulák gyökerein, 15-25 centiméter mélyen a talajban.

A Reptalus panzerinek és a R. quinquecostatus-nak (egyiknek sincs magyar neve) is egy nemzedéke van évente, öt lárvastádiumon át fejlődnek imágóvá. Lárváik szintén a gyomnövények, valamint az őszi gabonák gyökerein táplálkoznak. A tojásokat mindkét faj a földbe helyezi el, közel a gyökerekhez. Mindkét faj esetében június elején lehet számítani az első egyedek megjelenésére gyomnövényeken, burgonyán.

Csak megelőzni lehet

Mindhárom vektor perzisztensen terjeszti a fitoplazmát, ami azt jelenti, hogy a beteg növény szívogatása során a rovar testébe kerülő fitoplazma bizonyos inkubációs időt követően a rovar testében elszaporodik, majd bekerül a nyálmirigyeibe, így válik a vektor fertőzőképessé. A bizonyítottan vektor kabócafajok és a lehetséges vektor fajok rajzásának időszakában végig fennáll a fertőzés veszélye.

Lehetséges vektorként a Reptalus panzeri azért került a kutatók látóterébe, mert a szomszédos országokban, például Szerbiában bizonyították, hogy e kabóca terjeszti kukoricában a sztolbur fitoplazmát. Hazánkban azonban ez a kabóca egyrészt sokkal alacsonyabb egyedszámban fordul elő, másrészt mesterséges átviteli kísérletekben nem sikerült vektor szerepét bizonyítani.

Egyedszámát tekintve Magyarországon több kultúrában, burgonyában, szőlőben és kukoricában is a R. quinquecostatus a legelterjedtebb faj, továbbá fitoplazmaátvivő képessége is bizonyított.

A fitoplazmás betegségeket jelenleg nem tudjuk gyógyítani, csak az átvivő rovarok gyérítésével lehet gátat szabni a terjedésüknek. Mivel lágyszárúakon táplálkoznak és telelnek át, érdemes a gyomos területekre és gyomszegélyekre nagyobb figyelmet fordítani, különösen az apró szulákra. Június első felében célszerű mechanikusan kezelni a szőlőtőkék alatti részt, amivel egyrészt a szulákot is kiirtjuk, másrészt a betegség fő vektorának, a sárgalábú recéskabócának a lárvakamráit is megsemmisítjük. A szőlő közvetlen szomszédságában kerülni kell a burgonyafélék (paprika, paradicsom, burgonya) ültetését.

Veszélyes rovarvektor érkezett

Az aranyszínű sárgaság egyetlen jelentős vektora az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus), amelynek a szőlő a gazdanövénye is. Az aranyszínű sárgaságnál az újabb növények gyors fertőződése és látványos pusztulása foltszerűen következik be egy-egy beteg tőke körül. Fertőzött területeken a szőlőtőkék terméshozama 20-50%-kal is csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet.

Az amerikai szőlőkabóca Észak-Amerikából származó egynemzedékes, 4-6 milliméter hosszú, jellegzetes világosbarna-narancssárga mintázatú kártevő.

A szárnyerek sötétek, jellegzetes rajzolatúak. Magyarországon először 2006-ban, Csurgón észlelték megjelenését, azóta az egész országban elterjedt. Fő tápnövénye a szőlő és a vadszőlő, melyeknek levélfonákán szívogat, alkalomszerűen iszalagon, valamint a szőlőben előforduló egyes lágyszárúakon is táplálkozhat. Az amerikai szőlőkabóca tojás alakban, a kéreg alatt telel át. A lárvák kelése elhúzódó, az időjárástól függően már májusban elkezdődhet és akár július közepéig is eltarthat. Öt lárvastádiuma van, a kifejlett egyedek július elejétől jelennek meg, de kedvező időjárás esetén a rajzás október elejéig is elhúzódhat! A fitoplazmát a kabóca táplálkozással veszi fel a fertőzött növényből, majd néhány hetes (kb. egy hónap) lappangási időszak után viszi át a másik növényre. A megfigyelések szerint a negyedik, ötödik stádiumú lárva és az imágó képes a kórokozó átvitelére. Közvetlen kártétel csak a rovar tömeges elszaporodása esetén lép fel, gazdasági és növényegészségügyi jelentősége éppen a fitoplazma-átviteli képessége miatt van.

A szőlőben a nyesedék elégetésével, az olajtartalmú szerekkel végzett lemosó permetezéssel is eredményesen gyéríthetjük a kéreg alatt áttelelő tojásokat, de a fertőzött területeken a tenyészidőszakban elengedhetetlen a rendszeres rovarölő szeres kezelés a betegséget terjesztő kabócák ellen. A lárvák megjelenésének vizsgálatához fontos a szőlőtőkéket alaposan átnézni, különösen az alsóbb levelek fonákján kell keresni a lárvákat, óvatosan megfordítva azokat.

A felméréshez használható még fűháló és a kopogtatás módszer is. A lárvák mozgékonysága miatt azonban a kopogtatásos módszer hatékonysága elmarad a vizuális megfigyeléstől, illetve a fűhálózástól.

Az amerikai szőlőkabóca imágóinak fogására a CsalomonR ajánlása szerint használhatunk sárga vagy zöldessárga ragacslapokat. A csapdákat az L4-es lárvaalakok megjelenésekor célszerű kihelyezni, mivel azt követően 10 napon belül jelennek meg az első imágók. A lapokat nagyjából 1,5 méter magasságba érdemes elhelyezni a lombozatba, úgy, hogy a napfény minél hosszabb ideig érje őket. Ezek a ragacslapok nemcsak az amerikai szőlőkabócát fogják szelektíven, hanem más fajokat is, többek között a sztolbur betegség terjesztőiként említett kabócákat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal károsító-­moni­toring rendszerében 2014-re visszamenőleg nyomon követhetők az amerikai szőlőkabóca észlelések, felsorolásszerűen és térképen is.

A fitoplazmafertőzések kapcsán mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy számos növényállományban országszerte évek óta folyamatosan emelkedik a különböző kabócák egyedszáma.

Felszaporodásuk mértéke sokszor még nem elegendő a direkt kártételhez, szívogatásuk elhanyagolható, de fito­plazma-­átvi­telük miatt igencsak veszélyesek lehetnek ezek a károsítók.

Szaporítóanyag, eszközök

A szőlő vírusos betegségeinek terjedéséért elsősorban nem rovarvektorok felelősek, hanem a nem ellenőrzött szaporítóanyag, illetve a nem megfelelően fertőtlenített eszközök és az emberi kéz. Néhány vírus esetében jelentős a fonálféreggel történő terjedés, ezért telepítés előtt rendkívül fontos a talaj ellenőrzése, hogy az új szőlőket vektormentes területre ültessük. Ha pedig csak fertőzött helyre tudjuk telepíteni az ültetvényt, akkor alapvető fontosságú a talajfertőtlenítés.

A szőlő gazdaságilag legveszélyesebb vírusbetegsége a szőlő levélsodródása (Grapevine leaf roll). A vírusfertőzés hatására nagyon látványosan sodródnak a szőlő levelei az egész tőkén. A besodródott levelek durvábbak, törékenyek, korábban elszíneződnek. Gyakran csak az ér közötti szövetek színeződnek, az erek környéke zöld marad.

A súlyosan fertőzött tőkék később fakadnak, növekedési erélyük kisebb, kevesebb virágzat fejlődik a vesszőkön. A szőlőalanyok is hordozhatják a vírust, azonban rajtuk nem jelennek meg tünetek.

A vírus elsősorban fertőzött szaporítóanyaggal kerül be és a fitotechnikai műveletek során a nem fertőtlenített eszközökkel és kézzel terjeszthetjük. Nem jellemzően, de a viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) lárvája is átviheti.

A szőlő érmenti mozaik (Grapevine vein mosaic virus) hatására a 3. és 4. rendű erek és azok környéke klorotikussá válik egyes leveleken. A tünetek csak egyes levélrészeken, és sokszor csak egyes leveleken, a gyengébb hajtásokon jelennek meg. Intenzitásukat erősen befolyásolják az ültetvényben uralkodó körülmények. A szőlő érmenti mozaikja a legelterjedtebb vírusbetegség szőlőinkben. Csak vegetatív szaporítóanyaggal terjed, illetve szintén a nem fertőtlenített eszközökkel és kézzel.

A lucerna mozaik vírus (Alfalfa mosaic virus) változékony tüneteket okoz, a növények lehetnek teljesen tünetmentesek is. A fiatal leveleken sárga foltosság alakul ki, majd nyáron jellegzetes sárgászöld vagy sárgásfehér, éles határú rajzok vagy körök mutatkozhatnak. Elsődlegesen a vegetatív szaporítás során, illetve fitotechnikai műveletekkel terjed. A vírus gazdanövényköre igen széles, levéltetvek elvétve viszik át.

Fonálférgek viszik át

A következő vírusok ugyanúgy, mint más vírusbetegségek, elsődlegesen a szaporítóanyaggal kerülnek be az ültetvényekbe, átvihetők a fitotechnikai műveletek során is, de fő terjesztőik a talajban élő leggyakoribb és legveszélyesebb vektorszervezetek, a Xiphinema fajba tartozó fonálférgek, azon belül a Xiphinema vuittenezi, a X. italiae és a X. index. A fonalférgek közvetlen kártétele inkább csak fiatal ültetvényekben és szőlőiskolákban figyelhető meg.

Azokon a területeken nagyon gyakori, ahol még nem telt el legalább 5 év az előző szőlőültetvény felszámolása óta, így a fonalférgek a „talajuntság” jelenség lényeges okozói.

A szőlő fertőző leromlása (Grapevine fan leaf) vírus a leveleken jellegzetes tüneteket okoz, a vállöböl kiszélesedik, a levélszéleken szabálytalan és hegyes fogazat alakul ki, rá utal a világoszöld foltosság a levéllemez erei között és a szalagosodás a főerek mentén. További tünetek a rövid ízközök, a villás elágazódás, a magvatlanság, a madárkás fürtök, a tőkék csökkent növekedési erélye. Gazdaságilag jelentős betegség, mert nagymértékben csökkenti a termésminőséget és a hozamot, végső soron a tőkék teljes pusztulásához vezet. A szőlő mellett a vírust kimutatták számos fás és lágy szárú növényből is.

Az arabis mozaik vírus (Arabis mosaic virus) fertőzése következtében a levelek vállöble nyitott, a levelek legyezőszerűek, élesen fogazottak, sárga mozaik látható rajtuk. A fertőzött tőkék tavasszal később fakadnak, a sarjvesszők vékonyabbak, gyakoriak az ikerszemek. A betegség sokszor látens. Gyakran együtt fordul elő a szőlő fertőző leromlását okozó vírussal. Számos egyéb fás és lágy szárú növényt megtámad. Az eddig felsorolt fonalférgeken kívül terjesztheti a Xiphinema coxi, a X. versiscaudatum és a Longidorus caespiticola is.

A szőlő enációs (kinövéses) betegsége (Grapevine enation agent) miatt a levéllemezek fonákán feltűnő kinövések keletkeznek, sokszor a főérrel párhuzamosan. A levelek ráncosak, mélyen szeldeltek, legyezőszerűek. A tőkék fejlődése gyenge, tavasszal később fakadnak. A tünetek nem feltétlenül jelennek meg minden évben. A betegség csak szórványosan fordul elő.

A szőlő faszöveti barázdáltsága (Grape­vine stem pitting) betegség jellemző tünete a faszövet feltűnő hosszanti barázdáltsága. A megtámadott tőkék színe világosabb, a levelek kisebbek, a hajtások rövidebbek, vékonyabbak. A levéllemezeken nem feltűnő mozaik jelenhet meg. A nemes rész pusztulását követően az alany gyakran regenerálódik.

Dr. Mergenthaler Emese,
dr. Viczián Orsolya

Forrás: Kertészet és Szőlészet