Már az is üdítő volt, hogy nem azért hívott fel, hogy szemünkre hányja, rossz képet társítottunk egy cikkünkhöz, hanem azzal, hogy szeretné megmutatni a különbséget egy-két általa is tenyésztett galambfajta között. Persze a bánrévei portán, pontosabban portákon (a baromfiállományt Elek Tamás az apósa portáján tartja) a galambok mellett mangalica és duroc felmenőjű hízókat és palóc nyuszkanyakú tyúkokat is tart.
Tamás a Rail Cargo Hungariánál dolgozik kocsivizsgálóként, míg felesége a helyi általános iskola tanára, fiaik pedig focisták, akiknek teljesítményükért édesapjuk számos „dicsőségpontot” szentelt otthonában. Elek Ákos a MOL Fehérvár FC válogatott labdarúgója, öccse, Bence pedig jelenleg a BFC Siófok támadója. Lánya, Vivien az ELTE-n szerzett két diplomát! Az édesapjuk nevelte disznók, csirkék vagy épp a tojás sokszor az ő és családjuk tányérjára kerül. Ahogy Tamás meséli, húslevest hetente többször is főz, és amikor meglátogatják a gyerekeket, viszi a kedvenc fazekát, hogy náluk is úgy főzze meg, ahogy otthon szokta: többféle húsból, jó sok zöldséggel, csigatésztával.
Tamás és felesége tehát olyan szülők, nagyszülők, akiket számos városi gyerek csak kívánhat magának. A háztájiban megtermelik mindazt, amire a családjuknak szüksége van, ahogy ezt tették mindig is a falun élő szülők a városban élő gyermekeik, unokáik számára.
Ezért tart például palóc nyuszkanyakú tyúkokat, amelyek egyébként mind tojás-, mind hústermelésben megfelelnek a háztáji tartás igényeinek, sőt a kopasz nyakuk miatt jól bírják az egyre melegebb nyarakat is. A takarmányozásuk sem ördöngösség, különösen, hogy hagyományos módon, szabadon kapirgálhatnak. Amikor náluk jártunk, már a jövő évi állomány az infralámpák alatt nevelődött, a tyúkok pedig az apósa udvarában éltek.
Azonban Tamás azt vallja magáról, ő elsősorban begyestenyésztő – elkötelezett a hobbija iránt, akit ez nem akadályoz meg abban, hogy a tenyésztésre nem megfelelő egyedeket levágja. „Magyar begyest tenyészteni a sors különös ajándéka” – idézte tenyésztőtársát, Gulyás Alajost. Bár gyerekként is voltak galambjai, csak 15 éve kezdett el komolyan foglalkozni a tenyésztésükkel. Bánrévén laktak, amikor egy Ózdon rendezett kisállat-kiállításon meglátta a begyesgalambokat, s rögtön beleszeretett a fajtába.
„Tulajdonképpen a magyar óriás begyes galamb is őshonos, sőt veszélyeztetett fajta, hisz nincs ezer darab belőle. A fajta megőrzése akár támogatást is érdemelne – ahogy más, a magyar kisállattenyésztők által kitenyésztett és gondozott magyar galambfajták is (a történelmi és a jelenlegi Magyarország területén közel félszáz kitenyésztett galambfajtát tartanak számon – a szerk.)” – mondja Tamás, aki hozzáteszi, nehezen jutott hozzá az első párokhoz, mert a tenyésztők nem adtak el normális tenyészgalambot. De azért sikerült néhányat megvásárolnia – bár állítása szerint némelyikre rossz volt ránézni. Mindenesetre Tamás megkezdte a begyesek tenyésztését. „Nehéz volt, de sikerült olyan szintre hoznom az állományomat, hogy országos kiállításon is szerepelhettem.” Nem is akármilyen eredménnyel, tehetjük hozzá, hisz van kiállításgyőztes, 96 pontot elért galambja.
Minden, ami az adott egyed őseiben benne van, előjöhet. Az én állományomban, a legnagyobb örömömre, a rajzok jöttek elő. Egyébként nagyon ügyelek arra, hogy még a rendkívül szűk hazai állomány ellenére se alakuljon ki beltenyészet. Próbálkozom a célpárosítással, de nem sok sikerrel. Most is 15 olyan párom van, amitől fiókát szeretnék, de még egy se jött össze. Nem úgy a szerelmespárok utódai! Ha két egyed úgymond egymásba szeret, én nem állok útjába a természetnek. Így például van olyan hímem, amelyik elveszítette a párját, és azóta egyedül van. De az is megtörténik szándékom ellenére, hogy egy fiatal tojó az általam neki szánt hím helyett egy másik – fiatal – hímmel alkot költőpárt.”
A galambtenyésztés – ezt mindenki megerősítheti – meglehetősen drága hobbi. Tamás úgy számolja, évi egymillió forintot még a takarmányár emelkedése előtt is elköltött a madaraira – persze ez azért is van, mert ahogy a családját, a kedvenceit is hajlamos elkényeztetni, de azt mondja, csak a legfinomabb takarmányt érdemlik a madarai.
Ezt a költséget galambok eladásával lehet és kellene kompenzálni – elvégre ekkora állomány már bőven meghaladja a hobbiként tartott szintet. A tenyészállatok piaca beszűkült, de itt jó árakat lehet kapni, sőt volt, hogy egy pár galambért mangalicahízót cserélt. A koronavírus-járvány kitörése előtt voltak üzleti kapcsolatai arab és európai kereskedőkkel, akik számára értékesítette a galambokat. Ezeknek az országoknak a kereskedői olyan árat tudtak kínálni a galambért, hogy meg tudták szerezni a hazai tenyésztők legszebb tenyészállatait is, ami nem tett jót a magyarországi állománynak. A Líbiában kitört háború, majd a világjárvány miatt a kereskedők azonban eltűntek. Mindenesetre a tenyésztésre alkalmatlan madarakat Tamás kiselejtezi, levágja, és jóféle leves lesz belőle.
A hobbiról azonban térjünk vissza Elek Tamásék életmódjára – ha már a levágott galambok szóba kerültek. Igazi falusi emberként rengeteget dolgoznak. Mindketten eljárnak a munkahelyükre, de előtte ellátják az állatokat: a galambokat, a csirkéket, a hízókat. Munka után összeszedik a tojást, feltöltik az etetőket, itatókat, hogy a családnak az egészséges élelmiszert megtermeljék. Természetesen, mint minden férfiember, aki csak teheti széles e hazában, Tamás is saját pálinkát készít. S ha ez még mindig nem lenne elég, ott a díszkert, sőt Tamás „üres óráiban” csodás rusztikus fabútorokat is készít szétszedett régi fészerek faanyagából.
